Barsvárad

Református lelkész, szuperintendens, egyházszervező, iskolaalapító.

Apja, Török József, református lelkész volt Alsóváradon. Török Pál tanulmányait a selmeci líceumban és a debreceni főiskolán végezte. Debrecenben bölcseletet, hittant és mellékesen jogot is hallgatott.

1832-ben a kisújszállási református gimnáziumhoz hívták meg igazgató tanárnak, majd három évvel később megválasztották a helység lelkészévé is. Már ebben az időben cikkeket írt a fővárosi lapokba, ezért 1839-ben a fővárosi református egyház hívta meg lelkészének az elhunyt Bátory Gábor szuperintendens helyére. Amikor Török az állást elfoglalta, a még csak pár ezer tagot számláló pesti gyülekezet ügyei elég kuszáltak voltak. A Kálvin téri templom építéséből eredő adósságok már-már csőddel fenyegettek. Török erélyére és ügyességére volt szükség, hogy a fővárosi református egyházat nemcsak megmentse, hanem nagymértékben gyarapítsa is. Nagy szorgalommal és kitartással rendezte a zavaros ügyeket, kiegyenlítette a terheket, sőt kormányzása alatt tőkét is gyűjtött a számára.

1845-ben a pesti egyházmegye esperese, majd 1849-ben főesperese lett, 1860-ban pedig a protestáns autonómia győzelme után a Duna melléki egyházkerület szuperintendensévé választották. 1842-ben kollégájával és barátjával, Székács Józseffel megalapították a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapot és 1848-ig szerkesztették. Török 1841-ben maga megindította az Egyházi beszédek tára című gyűjteményt, melyben több jeles egyházi beszéde jelent meg. Másik gyűjteményes nagy munkáját ugyancsak Székáccsal adta ki mint Protestáns lelkészi tárt, a gyakorlati lelkészet körében előforduló egyházi munkálatok gyűjteményét.

A szabadságharc bukása után már ritkábban szerepel az irodalom terén, mert előbb mint esperesnek, majd mint püspöknek az egyház ekkoriban sokszor bonyolult, kényes ügyei foglalták le minden idejét. A pesti református teológiai intézet és a virágzó főgimnázium főképpen az ő szilárd kitartásának és fáradozásainak köszönheti létét. 1854-ben folyamodott a kormányhoz, egyelőre csak egy teológiai intézet megnyitásáért. 1855-ben személyesen ment fel Bécsbe az ügyet sürgetni, s újult eréllyel fogott a pénzgyűjtéshez. E buzgalom eredménye lett aztán, hogy 1855 októberében megnyílt a teológiai intézet, 1859-ben pedig a főgimnázium. Később olcsó áron megvették a híres Ráday-könyvtárat, megszervezték Baldacci báró, majd a Balassa-féle és több más kisebb-nagyobb alapítványt. Közben sok küzdelmet kellett vívnia elsősorban a kecskeméti nagy és befolyásos református egyház körül csoportosuló érdekekkel. Erről részletesen ír a Korrajzok a dunamelléki helvét hitvallású egyházkerület életköréből, fő tekintettel a kecskeméti és pesti főiskolák ügyére című polemikus könyvében (Pest, 1858). Korrajzai nagy vitát váltottak ki a kecskeméti egyházban (A kecskeméti ref. egyház felelete Török Korrajzaira, Kecskemét, 1859), sok nyilatkozatra, körlevélre stb. adtak alkalmat. Török Pálnak végül sikerült az egyházkerülettel elfogadtatnia azt az elképzelését, hogy Budapesten teológiai, Kecskeméten jogi, Nagykőrösön pedig tanárképző intézet, míg főgimnázium mindhárom helyen létesüljön.

Törököt 1860-ban az autonómiáját visszanyert egyházkerület püspökké választotta és a király tanácsosi címmel is felruházta.

Számos protestáns lapot és kiadványt szerkesztett. Kiadta Maklári Papp Lajos Bibliai egyezményes szótárát (Pest, 1855).

Főbb művei: Gróf Széchenyi István érdemei a magyarhoni protestantismura nézve. Pest, 1860; Emlékbeszéd, melyet Deák Ferencz halotti gyászünnepélyén a budapesti ref. templomban márcz. 12. 1876. tartott. Budapest, 1876.

Budapesten hunyt el 1883. októberében.

Török Pál református teológus öccse.

A selmecbányai evangélikus líceumban tanult, majd Debrecenben bölcsészetet, jogot, hittant hallgatott a ref. főiskolán. 1836–1842-ben a pesti egyetemen elvégezte az orvosi szakot. Már diákkorában publikált orvosi és természettudományi témájú cikkeket és Bugát Pállal (1793–1865) együttműködve összegyűjtötte a magyar irodalomban megjelent természettudományi és orvosi műszavakat (Természettudományi Szóhalmaz). A vegytani kifejezésekhez magyarázatokat is írt. Közreműködött a Zenetudományi Társulat évkönyvének és naptárának a szerkesztésében is.

1842-ben európai körutat tett (Berlin, Párizs stb.) sebész-orvosi ismereteinek elmélyítése céljából. 1843-ban Pesten kezdte el orvosi gyakorlatát és ugyanekkor az MTA levelező tagjává választotta (1858-ban lett rendes tag). 1847-től haláláig a debreceni főiskola vegytan és természettan tanára volt, és mellette orvosként is működött. A magyar természettudományi és orvosi szaknyelv egyik megteremtője és a magyar balneológia úttörője volt.

Főbb művei: Magyarország közgazdaságilag nevezetes termékeiről, 1844; A két magyar haza elsőrangú gyógyvizei és fürdőintézetei, 1848 (a második, jelentősen bővített kiadása 1858-ban jelent meg); A természettudományok elhanyagolásának káros következményeiről hazánkra nézve, 1848; Népszerű ember-élettan, 1881.

Debrecenben hunyt el 1894. március 14-én

Főbb művei: Református templomok története a dunamelléki ref. egyházkerületben (1942); Bilkei Pap István 1865–1943 (1943); A budapesti Református Theológiai Akadémia száz éve (társszerzőkkel, 1955)