Nemeskosztolány

1722. október 15-én lépett a rendbe; a költészet és ékesszólás tanára volt Kassán.

Később teljesen az egyházi szónoklatra adta magát és bejárta Magyarország nagy részét hittérítés céljából.

Amikor Mária Terézia 1773-ban feloszlatta a jezsuita rendet Zsolnán telepedett le és ott élt haláláig.

Latinul írt egyházi művei közül néhány magyarul is megjelent.

Politikus, Bars vármegye főispánja.

Apja Tarnóczy Károly, Nyitra vármegye táblabírája, császári és királyi kamarás, anyja Benedekfalvi Detrich Rozália. Nővére, Tarnóczy Antónia császári és királyi hölgy először gróf Batthyány Ernő neje, majd megözvegyülve gróf Batthyány József neje lett. Felesége kesselőkői Majthényi Amália, aki három fiú és öt leány gyermeket szült: Tarnóczy Gusztáv, Tarnóczy Béla (akik az 1861. évben Nyitra és Bars vármegyében tiszteletbeli főjegyzőséget viseltek), ifj. Tarnóczy Kázmér, Tarnóczy Malvina (gróf Niczky István neje), Tarnóczy Etelka (gróf Batthyány Béla neje), Tarnóczy Antónia, Tarnóczy Amália, Tarnóczy Ilona.

Közéleti pályafutását 1823-ban kezdte, mint Pozsony vármegye tiszteletbeli aljegyzője. 1824-ben már Bars vármegye első al-, 1828-ban főjegyzője, és Szepes megyébe kiküldött országos összeírója. Az 1832/36. évi országgyűlésen mint Bars vármegye követe a szabadelvű ellenzék sorában tűnt föl. Egyik beszédében a felső tábla jogi túlterjeszkedéseit elemezte, ezért ellene rosszalló királyi leirat készült, melyet azonban a rendek táblája nem támogatott. Ez, az országgyűlés végéig a két tábla közti vita tárgyává vált. Ezalatt gróf Keglevich János Bars vármegye főispánja megyéjében tisztújítást tartott, és a rendek ellenkezése dacára, Tarnóczy Kázmér helyébe mást nevezett ki főjegyzőnek. Ez ellen tiltakozva az országgyűlési rendek táblája kerületi jegyzővé választotta. Az országgyűlés befejeztével, küzdelmei elismeréseként, megyéje ezüst díszkarddal fejezte ki nagyrabecsülését.

1844-ig több megyében a Szabadelvű párt tagjaként működött. Ezek után a Nyitra vármegyei „administratio” ellen föllépett megyei nemesség és ennek élén álló számos főrendek, az első alispáni hivatal elvállalására kérték fel. Ennek elfogadása által egy olyan mértékű választási harc kezdődött, amelyben a pártoskodásnak, a szenvedélyes vitáknak és az elköltött összegek nagyságának még az általános korteskedés idejében sem akadt párja. Hosszú küzdelme a megválasztásával végződött, és ezután a vármegye egész közigazgatása átalakult. A megyéje olyan nagyra becsülte, hogy még 1847-ben, betegség okozta távollétében is egy akarattal újra alispánná és nem sokára országgyűlési követté választották. Ezen az országgyűlésen gróf Széchenyi István mellé állva, az akkori viszonyok közt mérsékeltségével és az előírásokhoz való ragaszkodásával tűnt ki. Ő indítványozta az „úrbéri kármentesítést”, ez azonban Széchenyi és Deák Ferenc nemtetszését váltotta ki.

Az 1848. évi pesti nemzetgyűlésre ismét Nyitra vármegyéből, a nyitrai választó kerület képviselőjévé választották. A magyar kormány által Pozsony és Nyitra vármegyékbe és az itt található szabad királyi városokba, az izgatások és a lázongások megfékezésére teljhatalmú kormánybiztosnak nevezték ki. Megbízatását felelősségteljesen végezte. Amikor 1848-ban kitörtek a harcok visszavonult laszkári kastélyába.

1859-ben a Nyitrai Gazdasági Egylet alakító közgyűlése ideiglenes elnökévé választotta, majd 1860-ban mint Bars vármegye főispánja, ismét közéleti szerepet vállalat.

Az 1861. évi országgyűlésen a felsőházban főispánként vett részt, és nagy szerepe volt a két ház egyetértésében. Az országgyűlés feloszlatása után ismét laszkári kastélyába vonult vissza. Fia Tarnóczy Gusztáv országgyűlési képviselő, gépgyáros

Tarnóczy Kázmér és kesselőkeői Majthényi Amália fia.

Tanulmányait otthon és a pozsonyi Akadémián végezte.

1861-ben tiszteletbeli főjegyzője lett Nyitra vármegyének. Ezután beutazta Európát. 1872-ben mint a Deák-párt jelöltjét Szakolcán országgyűlési képviselőnek választották. Később átlépett a balközépre, majd pedig a fúzió alkalmával a Szabadelvű Párt tagja lett.

Néhány évig kimaradt az országgyűlésből, földműveléssel és gazdasági gépiparral foglalkozott. 1887-ben a szenici választókerület újra a parlamentbe küldte, ahol pártonkívüli programmal foglalt helyet. Nem sokkal ezután végleg kimaradt az országgyűlésből.

Tarnóczy már az 1850-es évektől fogva élénk gazdasági tevékenységet fejtett ki. Pesten egy szivattyúgyárat alapított és ehhez Kossuth Lajos emigrációból hazatért fiát, Ferencet kérte fel a gyár elnökének. A vállalkozás csődbe ment és ettől fogva Tarnóczy vállalkozásai egyre rosszabbul alakultak. Ő mégis lankadatlan buzgalommal dolgozott. Egy lapot is vásárolt, de ez is rövid életűnek bizonyult. Balszerencséjéhez hozzájárult, hogy folytonosan pereskedett elhunyt nővére, özvegy gróf Batthyány Béláné több milliós hagyatékáért.

Bizottsági tagja volt a Kisbirtokosok Földhitelintézetének.

Cikkei és útirajzai a korabeli fővárosi és vidéki lapokban jelentek meg.1865-től több politikai lap munkatársa is volt.

Főbb művei: Magyarország kiegyezkedésének némely önkénytelen akadályai, 1867; Nyitrai választás, 1895.