Ábelfalva

matematikus, geodéta, tanár, a magyarországi modern térképészet megalapozója, a Selmecbányai Bányatisztképző első vezetője

Születésének időpontja bizonytalan. Némelyek szerint 1686-ban látta meg a napvilágot, a legtöbb lexikonban azonban az 1698/1700 év körüli időpontot tartják valószínűnek. Ez a bizonytalanság azért érdekes, mert édesapja, id. Mikoviny Sámuel evangélikus lelkész volt, tehát valahol bizonyára feljegyezte a fiú születésének pontos dátumát. Származása körül is vita folyik a szlovák és a magyar tudománytörténészek között.

Mikoviny 1718–1721-ben a pozsonyi evangélikus líceumban Bél Mátyás egyik kedvenc tanítványa volt és az ő közbenjárására folytathatta – 1721–1724-ben – tanulmányait Németországban: Altdorfban, majd Jénában. A matematika, a térképészet, a csillagászat mellett a rézmetszésben is alapos ismeretekre tett szert, első ismert műve egy Altdorfról készült rézmetszete. 1724-ben néhány hónapos európai tanulmányútra indult, de erről közelebbit nem tudni, csak feltételezhető, hogy megfordult Párizsban, Berlinben és Bécsben is.

Hazatérését követően 1725-ben kinevezték Pozsony vármegye mérnökévé, főleg a folyószabályozás és a gátépítés irányítása volt a feladata. Közben különböző főúri megbízásoknak is eleget tett, így felmérte az Esterházy család tatai birtokát és kialakította a tatai Öregtó végleges formáját.

1731-ben kezdte meg – Bél Mátyás Notitia Hungariae c. nagyszabású vállalkozásának részeként – az akkori Magyarország feltérképezését. Megyetérképeinek egy részét a nyomtatásban megjelent kötetek tartalmazzák, jóval több azonban kéziratban maradt. Ekkor fektette papírra a korszerű térképészet alapelveit is. Mivel sokoldalú műszaki ismeretekkel rendelkezett, Mária Terézia 1735. június 22-i leiratában őt bízta meg a selmecbányai kétéves bányatisztképző intézet vezetésével. Neki köszönhetően már rövid idő alatt magas szintre emelkedett a bányászati és a kohászati szakképzés. Ő elsősorban matematikát oktatott, bár ezt akkoriban jóval tágabban értelmezték. Ezen kívül mechanikát, hidraulikát, valamint föld- és bányamérést is tanított. Mivel Mikovinynak emellett sokféle egyéb feladatot is el kellett látnia, a selmeci Bergschule csak jóval Mikoviny sajnálatosan korai halála után, 1763-ban vált két évfolyamos, majd 1770-ben három évfolyamos főiskolává, akadémiává, amely a maga korában Európa legrangosabb műszaki felsőfokú intézménye volt. Az 1741-ben kitört osztrák örökösödési háború idején határvédelmi munkákkal is megbízták és őrnagyi rangban hadmérnökként térképészeti felméréseket végzett és erődítményeket, védműveket tervezett. Az ő tervei alapján kezdődött meg 1749-ben a budai vár újjáépítése.

1750 tavaszán a Vág folyószabályozási munkálatait irányította, eközben megfázott és Trencsén közelében váratlanul elhunyt. Sírjának helye ismeretlen. Befejezetlenül maradt térképeit egyik közeli munkatársa, Friss András Erik (XVIII. sz.) mérnök, térképész fejezte be és adta ki, részben új adatokkal kiegészítve. Maga is számos vármegyei térkép tervezője és rajzolója volt. Kamarai, majd megyei mérnökként Pozsony környékén, a Felvidéken és a Dunántúlon, utóbb a Száva mentén dolgozott. Munkáinak java része kéziratban maradt. 

Trencsén közelében hunyt el 1750. március 23-án

természettudós, ornitológus, a magyar madártan és őslénytan megalapítója

Édesapja, Petényi Gábor (1756–1821) evangélikus lelkész és keletkutató volt.

Iskolai tanulmányait Losoncon, Besztercebányán és Selmecbányán végezte. Már ekkor érdekelte a természet megfigyelése: ásványokat, madártojásokat gyűjtött és botanikával is foglalkozott. Elsajátította a madárkitömést és -preparálást is. Apjához hasonlóan ev. papnak készült, teológiai tanulmányait Pozsonyban és Bécsben végezte.

1826-ban Cinkotán lett pap, munkája mellett főleg a környék élővilágát tanulmányozta. 1833-ban feladta cinkotai állását és Pestre költözött, hogy idejét kizárólag a tudományoknak szentelje.

1834-ben kinevezték az Magyar Nemzeti Múzeum állattárának a felügyelőjévé, ez a munka azonban bizonyára nem volt annyira jövedelmező, így lelkészként is tevékenykedett. 1824-től több-kevesebb rendszerességgel bejárta az akkori Magyarország különböző vidékeit, hogy madártani megfigyeléseket végezzen. Több madárfajt fedezett fel és írt le. Éveken át figyelte a madarak téli és tavaszi vonulását. Fontosak voltak haltani kutatásai is: 49 halfajt és 3 alfajt határozott meg. Ezt méltányolva tanára, Johann Jakob Heckel (1790–1857) róla nevezett el egy halfajt – a petényi-márnát (Barbus peloponnesius petenyi). Hátrahagyott madártani jegyzeteit Csörgey Titusz ornitológus rendezte sajtó alá 1904-ben. Petényi 1847-ben a beremendi Szőlő-hegy karsztüregeiben folytatott ásatásokat és Magyarországon elsőként tárt fel tudományosan és rendszerezve gerinces ősmaradványokat, megalapozva ezzel a hazai őslénytankutatást. Petényi 1854-ben Kovács János (1816–1906) természetbúvárral Erdélyben vett részt egy barlangvizsgáló körúton. A nevéhez fűződik Magyarország madárvilágának első leírása, előkészítette Magyarország gerinces állatvilágának kézikönyvét. Tudomásunk van arról is, hogy jegyzékbe vette a magyar barlangokat, de ez elkallódott.

1846-ban lett az MTA tagja.

Főbb művei: Értekezés a madártan születése, serdülése és növekedése felől Magyarországon. Beszámoló a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1843-ban tartott nagygyűlésén; Erdély állattan tekintetében, 1844; A honi madártan új gyarapodásáról, 1845; Bihar megye Sebes- és Fekete-Körös közti hegyláncolatain tett természettudományi utazásának rövid vázlata, Magyar Akadémiai Értesítő, XIV., 1854; A vastagbőrűek és az orrszarvúakról általában, a hornyolt szarutlanoczokról pedig különösen, 1854; Kubinyi Ferenc: Petényi Salamon János hátrahagyott munkái, 1864.

Pesten hunyt el 1855. október 5-én.