Bacskó

Gimnáziumi tanulmányait Sárospatakon kezdte, majd Egerben folytatta és Kassán érettségizett.

15 évesen ismerte meg Kitaibel Pált (1757–1817) a jeles botanikust és kémikust, akivel egy hegyaljai kiránduláson vett részt és ekkor kedvelte meg a természettudományokat.

A pesti egyetemen orvostudományt tanult, ahol nagy hatással volt rá a sokoldalú Schuster János Konstantin (1777–1838) professzor.

1821-ben orvos doktorrá avatták. Ezt követően 30 éven át, 1851-ben történt nyugdíjba vonulásáig a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa volt.

Pályája elején elsősorban a botanika érdekelte, később a zoológiára váltott. Leíró zoológusként nemzetközi hírnévre tett szert, főleg a gerinctelenekkel: a rovarokkal és a csigákkal foglalkozott.

Unokatestvérével, Frivaldszky János zoológussal több ízben is nagyobb utazást tett a Balkán-félszigeten és Kis-Ázsiában, hogy a térség természeti viszonyait tanulmányozza és közben különböző állat- és növényfajokat is gyűjtött. Megfordult Dél-Itáliában is. A barlangok élővilágának kutatásával is foglalkozott.

Az MTA 1833-ban levelező, 1838-ban rendes taggá választotta.

Frivaldszky beszélt Jókai Mórnak arról a dunai szigetről, amely az író Az aranyember c. regényében szerepel.

Főbb művei: Dissertatio inauguralis medica sistens monographiam serpentum Hungariae, 1823.; Catalogus insectorum Emerici Frivaldszky, 1834.; Újabb közlései az általa eszközölt balkáni természettudományi utazásról, 1838; Magyarország kőszenei, természettani és helyirati tekintetben, 1842; Javaslat a természettudományok hazánkban felvirágoztatása ügyében, 1844; Értekezés a vándor sáskáról, természetrajzi és státus-gazdászati szempontból, 1848.; Entomológiai kémleletek, 1862; Jellemző adatok Magyarország faunájához, 1870.

Jobbágyiban hunyt el 1870. október 19-én.

A tanítóképzőt elvégezve 1886-tól a brassói állami polgári leányiskola tanára, 1888–1892 között igazgatója volt. 1892-ben megbízták a komáromi állami polgári leányiskola megszervezésével és vezetésével. 1898-től Budapesten tanított, 1907-től a II. kerületi tanítóképző igazgatója volt. Ezt a tisztséget 1916-ig töltötte be.

A keresztény szocializmushoz közelálló ideológiai nézeteket vallott, ezt művelődéspolitikai téren is igyekezett érvényre juttatni. Rendszeresen publikált pedagógiai, nőmozgalmi, szociológiai tárgyú tanulmányokat a korabeli lapokban (elsősorban a korszak vezető szakfolyóiratában, a Magyar Pedagógiában), de még a Borsszem Jankó szatirikus lapba is rendszeresen írt. Lefordította John Ruskin (1819–1900) angol esztéta és festő Velence kövei I–III. c. művét (1896–1898).

Főbb művei: Számtani ismeretek a nőnevelés szolgálatában, 1893; Tanulmányok a magyar társadalom életéből, 1896; Az akarat nevelése, 1901; A dolgozó Olaszország, 1902; Ruskin élete és tanítása, 1903; Az eladósodott ország, 1907; A világháború és az új élet, 1918; Az ezer éves ország, 1920; Szociológia, különös tekintettel a társadalmi élet etikájára, 1921; Szociológia etikai alapon, 1922.

Budapesten hunyt el 1928. szeptember 24-én.