Alsósztregova

Alsósztregovát a Madách nemzetség már 1430-tól birtokolta, de az alsósztregovai előnevet Madách László érdemelte ki, amikor Mátyás király apósának (és egyben riválisának) a fiát, Viktorint elfogta és túszként átadta az uralkodónak, aki ezért számos birtokot adományozott neki és feljogosította az alsósztregovai nemesi előnév használatára.

Madách László dédunokája volt. Apja Madách Márton, anyja Asgothi Heléna volt. A család Nógrád megyei birtokait a törökök a 16. század derekán feldúlták, ő maga ezért katonaként harcolt ellenük. 12 évet (1585-1597) török fogságban töltött és csak 1597-ben szabadult. Ezt követően gyalogkapitányként folytatta harcát a török ellen.

Krisztina nővére Rimay Györgyhöz ment feleségül és ő lett a jeles költő, Rimay János édesanyja. Péter később evangélikussá lett és ennek révén a cuius regio, ejus religio elv alapján Alsósztregova és a környező völgyek lakói is áttértek a lutheránus vallásra.

Nógrád megyei középnemesi család sarja. Apja Rimay György, anyja Madách Krisztina volt, így Madách Imre költővel is rokonságban állt.

Maga Rimay még sihederként megismerkedett Balassi Bálinttal, miután apja a Balassiak szolgálatában állt. A költő tanácsokat adott Rimaynak, akinek a verseit nagyra tartotta és az ő költészetének a folytatóját látta benne.

Tanulmányairól nincsenek megbízható adatok, de nem kizárt, hogy megfordult valamilyen külföldi egyetemen. Tudunk arról a tervéről is, hogy felkeresi Velencét, de hogy járt-e ott, az bizonytalan. Jól beszélt latinul, németül, olaszul és használta a cseh irodalmi nyelvet is.

A tizenöt éves háború idején Rimay is jelen volt a harcoknál, Esztergom ostromakor (1594) szemtanúja lehetett Balassi sebesülésének, majd nem sokkal később bekövetkezett halálának. A század végén Erdélybe utazott, ahol Balásfi Tamás, a kolozsvári jezsuita szeminárium vezetője írt hozzá üdvözlő verseket.

Valószínűleg ezekben az években ismerkedhetett meg Illésházy Istvánnal és Thurzó Györggyel is. A Bocskai felkelés idején a családi birtokain tartózkodott, majd 1605-ben a fejedelem szolgálatába szegődött, egészen annak halálig. Bocskai bizalmasául fogadta: titkári teendőket bízott rá és vele fogalmaztatta meg diplomáciai leveleinek egy részét. Ennek ellenére Rimay mégis inkább Illésházy politikáját támogatta. 1608-ban az ő utasítására utazott Konstantinápolyba, mint a Zsitva toroki béke ratifikálására küldött követség egyik tagja.

Illésházy halála után Thurzó György lett a nádor. Rimay vele is közvetlen kapcsolatot alakított ki, ezt bizonyítja az a tény is, hogy Thurzó halála után annak özvegyét és fiát, Imrét szolgálta. Az utóbbi felkérésére jelent meg az 1619-es pozsonyi országgyűlésen, ura után ő is Bethlen Gábor híve lett. A következő évben tagja volt annak a Konstantinápolyba utazott követségnek, amelynek az volt a feladata, hogy biztosítsa a szultán jóindulatát a fejedelem és szövetségesei iránt.

1621 után azonban már ő sem támogatta Bethlen politikáját, a többi főúrhoz hasonlóan. Visszavonult alsósztregovai birtokára. Ekkoriban már javában folyt a tridenti reformok terjesztése az országban, egymás után katolizáltak a legbefolyásosabb nemesi családok. De Rimay protestáns maradt, és bár támogatta a Habsburg barát politikát és felvette a kapcsolatot annak hangadóival is, jelentős tisztségeket mégsem kapott ezután. Élete végén Rákóczi Györgynek ajánlotta fel szolgálatait, de halála megakadályozta ennek teljesítésében.

Utolsó éveiben főként a megyei nemesség körében tevékenykedett. Részt vett Nógrád megye közéletében: annak megbízottja volt többek között a törökkel folytatott helyi tárgyalásokban.

Jó kapcsolatot alakított ki a protestáns polgári értelmiség legjelentősebb képviselőivel is. Szenczi Molnár Albertet még 1614-ben fogadta vendégként otthonában.

Élete utolsó szakaszában egymásután érték a szerencsétlenségek. Sokat betegeskedett, házát egy alkalommal kifosztották a harmincéves háborúban harcoló katonák. Ekkor 609 kötetes könyvtárából csak 131 könyvet tudott megmenteni. Meghaltak fiai is, számos gyermeke közül csak egy lánya élte túl őt.

Rimay János elsősorban költőként él a köztudatban, pedig prózai munkássága is jelentős. Levelezését, valamint hivatalos működése során készített aktáit, feljegyzéseit, jelentéseit gondosan megőrizte, nagy részük fenn is maradt, de ezek a szövegei inkább a történészek számára értékesek. Vannak azonban olyan prózai írásai is, amelyeket eleve irodalmi alkotásnak szánt. Ezek filozófiai elmélkedések, kiadványai elé szánt ajánlólevelek, vagy azok a levelek, amelyeket korabeli értelmiségiekhez írt. Hagyatékának megőrzésében és kiadásában jelentős szerepet játszott Madách Gáspár, aki maga is szerény tehetségű költő volt.

A korszak elvárásainak megfelelően verseinek nagy részét Rimay is ciklusokba és kötetekbe rendezte, a kinyomtatás szándékával. Csak egyetlen munkája, a Balassi-epicedium nyomtatott kiadása látott napvilágot még a szerző életében. A versek eredeti kéziratai is elvesztek. Rimay Balassira vonatkozóan a nagy emberi és költői példaképét értékelve fogalmazta meg saját emberi és költői hitvallását. Az első alkalmat erre a Balassi testvérek egy évben bekövetkezett halála szolgáltatta. 1595–1596 táján írta meg a Balassi-testvérek emlékének szentelt epicediumát. A kötet egy hét darabból álló gyászvers-sorozat. Az első három vers Balassi Bálintnak, a következő kettő Ferencnek a halálát mondja el, a hatodik a két hős elképzelt síremlékének a felirata, az utolsó pedig halotti búcsúztató, amelyhez végül egy epigramma is járul, hogy a szerző irigyeit és rágalmazóit elijessze.

A nyomda az ajánlóleveleket elhagyta, s az egész mű címét is mellőzve, a ciklus-kezdő költemény címét (Az nagyságos Gyarmati Balassa Bálintnak Esztergom alá való készületi) tüntette fel kötet-cím gyanánt. A szerző eme korai gyűjteménye egy igen jól megszerkesztett, jellegzetesen humanista alkotás. Jelentőségét csak növeli, hogy ez az első magyar nyelvű versgyűjtemény, amely nyomtatásban is megjelent.

Tudomásunk van egy epikus költeményéről, amit a 15 éves háború elején írt, de a mű nincs meg, valamint biztos forrásból tudható, hogy verseinek egyik kézirata a Tiszába esett. Ennek következtében költeményeit csak rossz, töredékes másolatokból és későbbi kiadásokból ismerjük.

Főbb művei:. Generosi ac magnifici domini Valentini Balassa de Gyarmath, ad Castra Strigoniensia iter et procinctus Vizsoly, 1596; Az néhai tekintetes ... Gyarmati Balassa Balintnak es ... Rimai Janosnak ... istenes eneki: mostan ujobban e' kis formában ki-bocsáttattak. Kolozsvár, 1677; Alsósztregovai és rimai Rimay János államiratai és levelezése, 1887; Rimay János Munkái, 1904; Rimay János Összes művei, 1955

Madách Péter fia. Előbb megyei szolgabíró, majd táblabíró, végül 1617–1646 között Nógrád vármegye alispánja volt.

A költészet művelésében költőrokona, Rimay János volt mestere, kinek hátrahagyott műveiből egy latin nyelvű vallásos költeményt magyarra fordított. Négy vallásos éneket is átültetett a cseh nyelvből magyarba, Czobor Anna tiszteletére. Eredeti, magyar nyelven írt munkái többnyire elmélkedéseket tartalmaznak. Egy rövid verses krónikájában a korában divatozó hazudozásokat és hiúságokat ostorozza. Legsikerültebb munkája a Balassi-strófákban, Wesselényi Ferenc nevére, 1646 körül írt fohászkodása. További munkája a Calabria tartományra bocsátott isten ostora. Ezt cseh nyelvből fordította (1638). Orvosi témájú könyveket is írt, illetve fordított: De asparagi virtute; Haazy apatéka („Nemet nielwbeol az tudós Doctor Mathiolus András Herbariumos köniewebwl chech nielwre forditatot és mostan chech nielwbwl Magiarra forditatot az Nemzetes és nemes Sztregovay Madats Gáspar által. Az Ezerhatszázhussonniolts esztendőben.”), 1628.

Madách Gáspár alispán és Bene Anna fia. Ifjúkorát Wesselényi Ferenc mellett töltötte és katonai pályára készült. Később azonban megyei szolgálatba lépett. 1649 júniusában gróf Forgách Ádám Nógrád megyei főispánt képviselte a Nyitra megyei közgyűlésben. Pálffy János nádor 1653. október 21-én őt bízta meg egy határkérdés tisztázásával Zólyom megyében.

1652–1656 között Nógrád megye jegyzője, 1659–1660-ban országgyűlési követe, 1666–1668 között alispánja volt.

Egyik résztvevője volt a Wesselényi-féle összeesküvésnek. János nevű fiához egy levelet írt 1669. február 6-i keltezéssel.

Madách Gáspár unokája, Madách János (II.) és Voxith Horváth Magdolna fia. Kiváló hős, aki harcias merészségével a törökök elleni füleki, majd budai csatában (1678) tüntette ki magát. Ő tűzte fel a meredek füleki sziklavár kapujára az első török fejet és magyar lobogót.

Felesége Szelényi Erzsébet volt, házasságukból három lány és egy fiú, Madách László született.

1684-ben ő volt a Hont megyei nemesi felkelés vezetője. 1687-ben Hont megye egyik országgyűlési követe. 1692-ben Bécsben képviselte követként a megyét. 1695-ben és 1696-ban ismét követ.

Madách János (II.) fia, Madách János (III.) testvére. Thököly Imre kuruc vezér seregének generálisa. 1682-ben elfoglalta Kassát. Valószínűleg Alsósztregován született.

Madách János (III.) fia. Nógrád megye egyik legerélyesebb alispánja volt a 18. sz. első felében. Valószínűleg Alsósztregován született.

Madách László (II.) és Ujfalussy Zsuzsa fia. „Lutheranus servens”-nek is nevezték. Széles körű politikatudományi ismeretei voltak, korának több kiváló protestáns gondolkodójával levelezett. Az ő életében az alsósztregovai birtok hanyatlásnak indult, sőt a Madáchok nógrádi uradalmai részben idegen kézbe vagy zálogba kerültek. 1758 augusztusában az alsósztregovai kastély kiégett.

Hitbuzgó ember lévén elsősorban a vallási problémák foglalkoztatták, a gazdasággal alig törődött. Cseh nyelven vallási énekeket írt, s minduntalan panaszos küldöttségeket vezetett a protestánsokat ért vallási sérelmek orvoslása céljából Bécsbe, mígnem mint izgatót 1755. november 24-én végleg kitiltották a fővárosból.

Majtényi Sámuel lányával kötött első házassága gyermektelen maradt. 1755-ben nőül vette De Fabrice Eufrosinát, akitől egy fia, Madách Sándor született. Magyarul és csehül írt leveleket, köszöntő verseket.

1755-től haláláig a selmecbányai evangélikus gimnázium tanára volt. Történelmi munkák mellett filozófiai, állattani könyveket is írt, sőt egyfajta sajátos zoológiai rendszert is kidolgozott.

Főbb művei: Commentatio historica de veteribus incolis Hungariae Cis-Danubianae a Morava amne ad Tibiscum porrectae ex probatissimis scriptoribus deducta cum brevi delineatione Schemnicii augustorum gemino adventu gloriosi regiis oblati manibus, 1767; Conspectus historiae hungariae a prima gentis origine ad memoriam nostram perducte, 1769; Tentamen zoologiae Hungaricae seu historiae animalium, quorum magnam portem alit Hungaria, 1779; Dissertatio de modo inveniendi situs veterum Pannoniae oppidorum, in qua de Acinco, Tauruno et Singidone peculiariter disquiritur et sub finem de gente Pannonia, 1781; Philosophia rationalis, seu logica usibus juventutis veteriore ex disciplina, recenti methodo ad commodata, 1789.

Ügyvéd, megyei főügyész, Madách Imre nagyapja.

Madách János (IV.) fia. Megözvegyült anyja (De Fabrice Eufrosina) elköltözött Alsósztregováról, fiát gróf Migazzi Kristóf Antal váci püspök gondjaira bízta. A főpap nemcsak neveltetésével törődött, hanem visszatérítette a katolikus hitre és ennek nyomán a Madáchok alsósztregovai ága ismét katolikussá lett.

Középiskolai tanulmányait befejezve jogot tanult.

1778. május 31-én kötött házasságot Rusz Annával, kilenc gyermekük született: hét lány és két fiú. 1780. szeptember 19-én megszerezte ügyvédi oklevelét és tekintélyes családok ügyeinek képviselője lett. 1787–1796 között Nógrád megye főügyészi hivatalát töltötte be. Két országgyűlésen is részt vett: 1790-ben gróf Vécseyt helyettesítette, 1796-ban pedig már a saját jogán. Ő volt a Martinovics-per 16 vádlottjának a védője.

1796. július 5-én Nógrád megye első alispánjának jelölték. 1805. február 18-án Pest város polgára lett.

Tehetsége és szorgalma révén fokozatosan visszaszerezte az elzálogosított családi birtokokat, helyreállította a romos alsósztregovai Madách-kastélyt, összegyűjtötte az elkallódott családi okiratokat. Kriminalistaként szakkönyvtárat hozott létre, megalapította a családi könyvtárat. Szülőfalujában katolikus templomot építtetett és körülötte temetőt alakíttatott ki, ahol 1814. december 20-án örök nyugalomra helyezték.

Latinul és németül írt elmélkedései, feljegyzései az alsósztregovai családi levéltárban találhatók.

Pesten hunyt el 1814. december 16-án, Alsósztregován temették el 1814. december 20-án.

Madách Sándor megyei főügyész és Rusz Anna fia.

1799-ben a pesti egyetemen kezdte jogi tanulmányait, végül magántanulóként 1801-1802-ben végezte el a pozsonyi jogi akadémián. Szilassy József későbbi hétszemélynöknél és koronaőrnél volt jurátus. A megyei szolgálat mellett elsősorban birtokait irányította.

Felesége Majthényi Anna (1789. október 18. – 1885. május 22.), Majthényi Károly (1721-1792) országbírói ítélőmester, királyi tanácsos lánya volt. Mind a kilenc gyermekük Alsósztregován született, de közülük néhány már kisgyermekkorában meghalt. A felnőtt kort megértek közül Madách Imre költő és drámaíró a legismertebb.

Latinul írt tudományos munkáit pesti diákoskodása idején adta ki: Tentamen publicum ex historia universali primi semestris, quod in universitate Pestiensi anno 1799. mense martio subivit. Pestini; Tentamen publicum ex univ. Metaphysica ... Pestini, 1800; Tentamen ex Mathesi. Pestini., 1800

Magyar középnemesi családba született, felmenői között számos híres ember akadt. A Madáchok Alsósztregovát már az 1430-as évektől birtokolták. Édesapja id. Madách Imre (1781-1834) császári és királyi kamarás, édesanyja, Majthényi Anna (1789-1885) volt. Élete nagy részét szülőfalujában, Alsósztregován töltötte.

Tanulmányait magánúton végezte, két nevelője Kovács József és Osztermann Ernő volt, a vizsgákat a Váci Piarista Gimnáziumban tette le 1830 és 1837 között. Különösen a nyelvek iránt volt fogékony: beszélt vagy jól értett latinul, németül, franciául, szlovákul, ógörögül, angolul.

Édesapja halála (1834) lelkileg is megviselte és a könyvek közé menekült. Autodidakta módon fejlesztette magát, megírta első verseit is. 1837 nyarán négy évvel fiatalabb öccsével, Pállal egy kéziratos hetilapot indított Litteraturai Kevercs címmel, ebben kis elmélkedéseket, ismeretterjesztő írásokat közöltek.

1837 őszén a Pesti Egyetemen kezdte meg felsőfokú tanulmányait. Kezdetben bölcsészetet, majd jogot hallgatott. Évfolyamtársai között volt gróf Andrássy Gyula, későbbi külügyminiszter és Lónyay Menyhért (1822-1884), későbbi miniszterelnök és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is.

Noha gyenge testalkatú, betegségekre hajlamos ember volt, aktív életet élt: diáktársaival egy kéziratos lapot (Mixtura) szerkesztett, úszni, vívni, zongorázni tanult és rendszeresen kirándult, hangversenyekre, színházba járt. Barátai a forradalmi eszmék iránt elkötelezett fiatalok közül kerültek ki, maga is a reformok híve volt. De jutott idő a szerelemre is, ezek a kapcsolatok azonban rövid ideig tartottak. Lónyay Etelkához írt verseiből egy kötet is megjelent (Lantvirágok). 1841 tavaszán Trencsénteplicben gyógykezeltette magát – már jelentkeztek a szívbaj, a tüdőbaj tünetei, később a köszvény is gyötörte. A fürdőhelyen ismerkedett meg Dacsó Lujzával, aki tüdőbeteg volt, de ez a szerelem sem tartott sokáig, mert a lány 1843-ban meghalt.

1841 őszén tette le ügyvédi vizsgáját Pesten, az egyéves joggyakornoki időt Balassagyarmaton töltötte le Sréter János alispán, majd annak halála után későbbi felesége, Fráter Erzsébet nagybátyja, Fráter Pál mellett. 1842. december 19-én kapta meg ügyvédi oklevelét.

1843. január 9-én beiktatták a Nógrád megyei ügyvédek sorába és mint tiszteletbeli aljegyző kezdte meg hivatali tevékenységét. A szécsényi születésű Szontágh Pál (1820-1904) volt a legkevesebb barátja, aki bevezette a zárkózott természetű Madáchot a társas életbe.

1843 augusztusában lemondott tiszteletbeli aljegyzői hivataláról. 1844 januárjától táblabíróként, később 1846 júliusától a megye élelmezési főbiztosaként működött. Eközben azonban élénk irodalmi tevékenységet is folytatott. Lírai költeményeket, elbeszéléseket, értekezéseket írt és befejezett 6 drámát is. A Csák végnapjai, valamint a Férfi és nő c. munkáival benevezett a Magyar Tudományos Akadémia drámapályázatára is, de csak egy dicséretet kapott a Csák végnapjaiért. A Pesti Hírlapba – névtelenül – politikai cikkeket is írt.

1844-ben ismerkedett meg későbbi feleségével, és ugyanekkor keveredett vitába Kossuth Lajossal a Társalkodó hasábjain a telekdíjakról. 1845. március 16-án eljegyezte, majd 1845. július 20-án nőül vette Fráter Erzsébetet. Az esküvőre a csécséni katolikus templomban került sor. A fiatal pár a csesztvei birtokon lakott, de életüket megkeserítette Madách anyjának ellenszenve Fráter Erzsébet iránt. A házasságból három gyermek született (az első a születése napján meghalt).

A szabadságharcot megelőző években Madách elsősorban Nógrád megye közéletében vállalt aktív szerepet. Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc idején kiújuló betegsége miatt elsősorban szervezői feladatokat végez (a nemzetőrség felfegyverzése és látása stb.), fivérei azonban komoly hivatalokat töltöttek be (Károly a hadügyminisztériumban, Pál Kossuth futárjaként).

A szabadságharc bukását követően számos tragédia sújtotta a Madách családot. Pál tüdőbajban meghalt, Mária nővérét második férjével és gyermekeivel román parasztok gyilkolták meg, amikor Erdélyben menekülni próbálnak, Károly menyasszonyának édesapját pedig Haynau kivégeztette. 1852-ben Madáchot Kossuth titkárának, Rákóczi Józsefnek a bújtatása miatt egyévi pozsonyi várfogságra ítélték, majd Pestet jelölték ki kényszerlakhelyül. Házassága is megromlott, 1854-ben elvált feleségétől, aki megpróbálta ugyan rendezni a kapcsolatukat, az író azonban nem tudta megbocsátani a nő hűtlenségét. Alsósztregovai magányában a birtokának irányítása kötötte le az energiáit, emellett az írás lett ismét a fő tevékenysége. Papírra vetett a Bach-rendszer arisztophanészi szatíráját, a Civilizátort. Fő műve, Az ember tragédiája 1859. február 17. és 1860. március 26. között íródott.

A Bach-rendszer bukása után, 1861-től Balassagyarmat országgyűlési képviselője, a Felirati Párt tagja volt. 1860-61-ben elkészült a Mózes, a nép öneszmélésének, szabadságra emelésének drámája.

Fő művét, a Tragédiát tíz évvel a szabadságharc bukása utána írta. Elegendő idő, hogy már rálátással tudja a magyar értelmiség értékelni jelentőségét és a bukás okait; elegendő idő ahhoz, hogy a megírást kiváltó konkrét történelmi esemény tanulságai általános emberi szintre kivetítve jelenjenek meg. Ebből fakad a mű szinte kivételes jelentősége és sajátossága a magyar irodalomban: nem az egyedi, a sajátosan nemzeti felől közelít az általános felé, hanem az emberiség történetét feldolgozva egyetemes szintről próbál választ adni a nemzeti problémákra is. A dráma szövegét 1861 júliusában megmutatta Arany Jánosnak, aki egy hónappal később, 1861. szeptember 12-én írt első levelében nagyra tartotta a drámát és felajánlotta Madáchnak, hogy kisebb nyelvi és verselési kérdésekben szívesen segítene neki. 1861. október 31-én Arany személyesen olvasta fel a Kisfaludy Társaság összejövetelén a Tragédia első négy színét. A hallgatóság nagy tetszéssel fogadta a művet. 1862. január 12-én jelent meg Az ember tragédiája első kiadása, amelyet nem hoztak kereskedelmi forgalomba, hanem a Kisfaludy Társaság pártoló tagjai kapták meg ajándékként. 1862. január 30-án Arany János személyesen vezette be őt a Kisfaludy Társaságba, amely tagjává fogadta és a jelenlévők nagy tapssal köszöntötték az írót. A Magyar Tudományos Akadémia 1863. január 13-án megválasztotta levelező tagjává, de székfoglalóját egyre súlyosbodó betegsége miatt személyesen nem mondhatta el, ezt Bérczy Károly olvasta fel 1864. április 18-án.

Utolsó, félbemaradt műve a Tündérálom c. drámai költeménye volt. 1864 nyarán egészsége tovább romlott, szeptember végén három orvos: Péczely Ignác, Kovács Sebestyén Endre és a losonci Pongrácz Mihály kereste fel betegágyánál, de sokat már nem tehettek érte. 1864. október 4-én Szontágh Pálnak tollba mondta végrendeletét és másnap hajnalban elhunyt.

Főbb művei: Lantvirágok, versek, 1840; Mária királynő, dráma, 1840-1855; Férfi és nő, dráma, 1843; Csák végnapjai, dráma, 1843-1861; Vadrózsák, versek, 1844; Az ember tragédiája, dráma, 1859-1860; A civilizátor, dráma, 1859; Mózes, dráma, 1860-1861; Tündérálom, drámatöredék, 1864.

Madách Imre öccse, Nógrád megye alispánja.

Bátyja, Madách Imre az alsósztregovai birtokot örökölte apja után, míg Károly anyja nagycsalomjai birtokrészét kapta örökül. Itt gazdálkodott, az 1848/49 magyar forradalom és szabadságharc idején Pesten a helytartótanácsnál szolgált és beállt a nemzetőrök közé. Nógrád megye alispánjaként is tevékenykedett. Amikor Madách Imre elköltözött Csesztvéről ő vette át az ottani birtok irányítását, az ősparkot ritka növényekkel gyarapította. Felesége Csernyus Emma nyolc gyermekkel ajándékozta meg. Unokája Grosschmidt Károlyné Aliz volt a csesztvei kúria utolsó lakója, aki egyben Márai Sándor nagynénje is volt.

Csesztvén hunyt el 1888-ban

Madách Imre császári és királyi kamarás és Majthényi Anna fia.

A gimnázium hat osztályát a szülői háznál végezte és a vizsgákat 1832–1836-ban a váci piaristáknál tette le. A gimnázium felső osztályait Pesten végezte, ahol két bátyjával, Imrével és Károllyal együtt lakott. A jogot ugyanott az egyetemen hallgatta 1844-ig. Joggyakorlatra 1844–1845-ben Tarnóczy Kázmér Nyitra vármegyei alispánhoz, 1846. augusztus 26-ig pedig Bory László ügyvédhez járt.

1846–1847-ben Nógrád vármegye tiszteletbeli aljegyzője, később díjazott első aljegyzője volt. 1848-ban a megye másod alispánjává nevezték ki. Majthényi László osztrák adminisztrátor felszólítására, hogy tegye le a hódoló esküt, lemondott hivataláról és 1849. február 5-én Losoncra, onnét Rimaszombatba és Rozsnyóra ment. Sikerült a magyar sereghez jutnia és mint a kormány futárát Luzsinszky küldte Kassára 1849 februárjában, azután Kossuth Lajos Debrecenből Miskolcra.

Naplója szerint 1849. március 17-én Cibakháza táján érkezett a táborba; ott volt Bicskénél és Isaszegnél, de gyenge szervezetét megtörték a katonai élet viszontagságai. Lovaglás közben meghűlt, tüdőgyulladásba esett és hazament meghalni. Az elfogatására kiküldött zsandárok már halálos ágyán találták.

Írással is foglalkozott, ezek azonban kéziratban maradtak fenn. Éji violák, úti tárczámból c. naplója 1849-ben keletkezett, ebbe bemásolta jegyese levelét is.

Losoncon végezte a gimnáziumot, majd 1910-től a budapesti egyetemen magyar-latin szakon tanult. Tanári oklevelét csak 1918-ban vehette át, közben ui. az I. világháborúban olasz fogságba esett. Ezt követően rövid ideig Kassán középiskolai tanár volt, de egy újságcikke miatt elbocsájtották.

1922–1923-ban a Bécsi Magyar Újság munkatársaként dolgozott, majd 1925-től a Színházi Élet hetilap színikritikusa lett. Közben 1928–1938 és 1940–1944 között a budapesti Zsidó Gimnáziumban latint tanított. 1946-ban egyetemi magántanárrá nevezték ki. 1949–1960 között megbízott egyetemi előadó és gimnáziumi tanár volt. 1956-tól nyugdíjba vonulásáig az MTA Irodalomtörténeti Intézetének tudományos főmunkatársaként tevékenykedett.

Költőként, irodalomkritikusként vált ismertté, de számos irodalomtörténeti munkát is megjelentetett. Ezek közül a legfontosabbak: Az új magyar líra, 1928; Írók és elvek, 1937; Vajda János, 1954; Reviczky Gyula, 1955; Irodalmi ellenzéki mozgalmak a XIX. század második felében, 1956; A szimbolizmus, 1965; Vereckétől Dévényig, 1972. Halála után, 1997-ben jelent meg a Magyar zsidó szellemtörténet a reformkortól a holocaustig c. műve.

Budapesten hunyt el 1980. június 22-én.

Költő, író, spiritiszta, Madách Imre költő fia.

Madách Imre és Fráter Erzsébet fia. Csesztvén született 1848. január 1-jén. 6 éves koráig, 1853-ig Csesztvén az apai házban, azután pedig Alsósztregován nevelkedett. Szülei válása után ötéves korától neveltetésére nagyanyja, özv. id. Madách Imréné (Majthényi Anna) volt befolyással. Amikor édesapja 1864-ben elhunyt, a piaristák pesti gimnáziumába került és érettségizett. A pozsonyi jogi akadémián, később az egri líceumban jogot hallgatott. 1869-ben bírói vizsgát tett.

1870–1871-ben egy évig volt külföldön és beutazta Itáliát, Franciaországot és Angliát. Hazatérve visszavonult az alsósztregovai birtokra, ahol gazdálkodott. Angliában kapcsolatba került egy spiritiszta társasággal, tagja lett a London Spiritualist Alliance-nak.

1881-ben Győrben feleségül vette Fekete Máriát, akitől egy lánya született: Madách Flóra (1893–1980). Az ő leszármazottjai végül Brazíliába kerültek, ott ma is élnek Madách Imrének távoli rokonai.

Verskötetei és spiritiszta jellegű munkái jelentek meg. Költeményeit számos korabeli újság és folyóirat közölte (Új Nemzedék, Ország-Világ, A Hét, Magyar Alföld, Jelenkor).

Főbb művei: A szerelem könyve (névtelenül, Bp., 1880); Hangok a pusztán (Bp., 1881); A gyakorlati spiritizmus védelme (1884); Romlott Magyarország (Bp., 1898); A szellembúvárlat irányeszméi (1899).

A képen Madách Imre gyermekei: Aladár, Jolán, Borbála.