Bellus

Jezsuita szerzetes, nyelvész, heraldikus, genealógus.

1740-ben lépett a jezsuita rendbe, de 1750-ben kilépett és Bécsben dolgozott a császári udvar szolgálatában. A bécsi katonai akadémia magyar nyelvet oktató tanára volt. 1760-ban magyar nyelvtant és nyelvkönyvet is írt Károly főherceg számára. Belefogott egy család- és címertani gyűjteménybe is, de nem készült el vele. Kéziratban maradt 14 kötetes Scuta gentilitia illustrium ac. nobil Familiarum Hungariae coloribus distinctae c. heraldikai munkája, ez az Országos Széchényi Könyvtárban található. Másik heraldikai műve a Collectanea heraldica Hungariae, quibus descriptiones complurium scutorum nobilitarium plurimum e Libro Regio extractorum comprehenduntur. A Királyi könyvekben található címeres levelek címerleírásait tartalmazza az 1685-1770 közti időből. Ezekből a műveiből Nagy Iván genealógus is merített a Magyarország családai c. munkájának írása során. Ugyancsak kéziratban maradt egy magyar–latin–német szótára is. Nyelvészként hatással volt a magyar helyesírás alakulására.
Bécsben hunyt el 1781. március 11-én.

Római katolikus plébános, esztergomi szentszéki ülmök, amatőr régész, műgyűjtő.

. Elemi iskoláit Nový Jičínben (Morvaország végezte, ahol megtanult németül.  Nagyszombatban járt gimnáziumba, majd 1865-ben felvételt nyert a  Nyitrai egyházmegyei papok közé. A teológiát a pesti Központi Papnevelő Intézet növendékeként a Pesti Egyetemen hallgatta.  1869-ben szentelték föl, majd segédlelkész volt két évig.
 1871-ben a nyitrai papnevelő tanulmányi felügyelője, 1873-ban pedig a nyitrai piarista főgimnázium oktató tanára lett. Ekkor másfél évig a  Nyitrai közlönyt is szerkesztette. Az eredeti (Opatril) nevét  1874-ben változtatta meg. 1881-ben gróf Károlyi Alajos londoni nagykövet fia nevelőjéül kérte fel. A felkérésnek eleget tett. Tekintélyes  érem-, fegyver-, agyagedény és földrajzi gyűjteményét az iskolának, sok régi  magyar nyomtatványát pedig az  egyházmegyei könyvtárnak ajándékozta.
Nevelőként négy évet töltött Londonban.
1885-ben felvették az Esztergom Főegyházmegyei papjai közé és gróf Károlyi Alajos közbenjárására megkapta a stomfai plébániát.
Amatőr régészként Stomfán és a Zsibrica hegyén is kutatott. Elsőként tárta fel a stomfai római kori katonai helyőrség állomáshelyét.
Régészeti, oktatásügyi témákról írt cikkeket a Nyitrai Közlönybe, a Nyugat-Magyarországi Híradóba, valamint a nyitrai gimnázium Értesítőjébe, de beszámolt londoni élményeiről is.
 Szívelégtelenségvégzett vele, a stomfai  temetőben nyugszik.

Tanár, numizmatikus, entomológus.

Esztergomban végezte el a tanítóképzőt, rövid ideig Vácott tanított, majd Kisterenyén volt 1929–1939-ben segédtanító. Kevéssé méltányolt tanítói munkája mellett ezekben az években éremtannal és a papírpénzek történetével is foglalkozott. Több mint 6000 darabból álló éremgyűjteménye volt, és a francia numizmatikai társaság is kültagjává választotta. Ennek egy feltétele volt, hogy a leendő tagnak egyetemi diplomája legyen. Ezért Ambrus Béla – titokban! – elvégezte a budapesti Pázmány Péter Egyetemen a földrajz-történelem szakot és ennek köszönhetően 1939-ben kinevezték a pesterzsébeti gimnázium biológiatanárává, majd igazgatójává. Ekkor érdeklődése elsősorban a növényi kártevők és a gubacsdarazsak felé fordult. Őt tekintik a magyarországi gubacsdarazsak legalaposabb szakértőjének. Idős koráig szorgalmas természetjáró volt és valószínűleg egy ilyen alkalommal kullancsoktól megfertőzve agyhártyagyulladást kapott, amely végzetesnek bizonyult.
Főbb művei: Magyarország papírszükségpénzei 1914-től 1919. VIII. 1-ig. I-II. kötet, 1986; A magyarországi Tanácsköztársaság pénzrendszere, 1979; Cynipida-gubacsok – Cecidia Cynipidarum, 1974.

Budapesten hunyt el 1979. szeptember 5-én.