Nagyszombat

jezsuita író, egyetemi tanár. 1648-ban lépett a jezsuita rendbe. Tanulmányait Bécsben és Grazban végezte, majd ugyanitt lett a filozófia és a teológia tanára. Később a nagyszombati egyetemen tanított, amelynek rektora is volt egy időben. 1666-ban ő alapította újra a nagyszombati egyetemi nyomdát, amely 1663-ban leégett. Hittérítőként Erdélyben is működött.

jezsuita pap, egyetemi tanár, rozsnyói kanonok

Számos műve közül talán a legfontosabb a Nagyszombatban és Bécsben 1754–1764 között kiadott többkötetes Institutiones Logicae et Metaphisicae. Fizikai és földrajzi témájú művet is írt. A fizikáról írt egyetemi tankönyve, amely korszerűen foglalja össze a 18. sz. közepének ismereteit, hazai viszonylatban az első ilyen munkák egyike volt. Jelentős vizsgálatokat folytatott a biológia területén is.

1733. október 14-én Trencsénben lett a Jézus Társaság tagja. 1735-ben Gyöngyösön grammatikát tanított. 1736–1739-ben a Nagyszombati Egyetemen bölcsészetet, logikát, fizikát, metafizikát tanult. Egyik mestere Kéri Borgia Ferenc (1702–1768) csillagász, matematikus volt. 1739-től néhány évig Szakolcán, Egerben tanított, majd visszakerült Nagyszombatba, ahol elvégezte a négyéves teológiai kart is. 1745–1747-ben Besztercebányán és Nagyváradon tanított, majd ismét Nagyszombatba került, ahol 1748–1749-ben az egyetem etikai tanszékén oktatott. A jezsuita rend megbízásából 1750-ben a bécsi egyetemen logikát adott elő, de hamarosan ismét a nagyszombati, egyetemen logikát, fizikát és matematikát tanított. 1757-ben a teológiai kar egyháztörténeti tanárává nevezték ki és ettől kezdve bölcseletet és teológiát oktatott. 1771-ben lett a Nagyszombati Egyetem rektora, ezt a tisztségét azonban csak 1773-ig tölthette be, miután a jezsuita rendet XIV. Kelemen pápa feloszlatta. Jaszlinszky később Rozsnyón lett kanonok és a városban hunyt el.

Jogi tanulmányai után királyi táblai jegyzőként helyezkedett el – részt vett az országgyűléseken is. 1817-ben Pozsony vármegye főjegyzője lett, hat évvel később megyei alispán. 1825-ben országgyűlési követté választották, ekkor Nagy Pál mellett a magyar nyelvért küzdött. Pályája során szépen haladt a ranglétrán, nádori ítélőmester, udvari tanácsos, országgyűlési előadó, kincstárnok és külügyminisztériumi államtanácsos is volt. Élete végén többnyire Pozsonyban és csallóközi birtokain élt visszavonultan. 

Történeti értekezései az Uj Magyar Muzeumban (1858-59), Magyar Akadémiai  Értesítőben (1859-61) és a Magyar Tudományos Értekezőben (1862) jelentek meg; az Egyetemes Magyar Encyclopaediába történeti s jogtörténeti cikkeket irt.

Főbb művei: Commentariorum ad historiam status jurisque publici Hungariae aevi medii libri XV. Posonii, 1847. (3 kötet), A párthus és hun-magyar scythákról 1860

Iskolai tanulmányait Léván, Nagyszombatban és Pesten végezte.

1821-ben szerezte meg ügyvédi diplomáját és attól kezdve megyei szolgálatban állt. Volt főszolgabíró, tiszti főügyész, megyei főjegyző, országgyűlési követ, később, 1861–1872 között képviselőházi tag.

Hivatali teendői mellett elsősorban a helyi önkormányzatok, a régi magyar vármegyék szervezetének történetével foglalkozott. Alapító-elnöke volt a pozsonyi Toldy Körnek (1874), egyik létrehozója volt a Magyar Történeti Társulatnak (1867). Botka Tivadar vetette fel először az ezredéves nemzeti ünnep gondolatát.

Az MTA-nak 1847-ben lett a levelező, 1872-ben rendes, 1877-ben tiszteletbeli tagja.

Főbb művei: Notitia diplomatica veteris constitutionis comitatuum praecipue anecdoto vicecomitum et curiali instituto illustrata, 1831; Az 1843–44. országgyűlési időszakból néhány ismeretlenebb közjogi tárgy és megrögzött balvélemény felvilágosítva, 1844; Vázlatok a megyei alkotmányos élet múltjából. I-II., 1862; Jogtörténeti tanulmányok a magyar vármegyék szervezetéről, 1865; Kisfaludy Lipthay Imre Bars és Hont megyék alispánjának és országos törökügyi követnek emlékezete a XVII. századi megyei közélet tanulmányozásáúl újra átdolgozta, 1867; A barsmegyei középponti székhelynek Aranyos-Marótról Lévára szükséges áttételéről, 1870; Trentsini Csák Máté és kortársai, 1874; Millenarium vagyis a magyar államiság ezeréves fordulójára 884-től 1884-ig, 1878.

Elsősorban a magyar katolikus egyház történetével foglalkozott. Felfedezte az 1519-ben keletkezett és róla elnevezett, 218 levél terjedelmű kódexet (Lányi-kódex), amely a somlóvásárhelyi premontrei apácák számára készült magyar nyelvű ordinárium. Ezt az MTA-nak ajándékozta, amely 1847-ben választotta levelező tagjává.

Középiskolai tanulmányait Körmöcbányán, Esztergomban, majd Nagyszombatban végezte. 1832–1835-ben a pesti központi papnevelőben folytatott teológiai tanulmányokat. Már diákkorában beutazta Magyarországot és később több helyen külföldön is megfordult. 1837-ben Máriavölgyben lett segédlelkész, majd 1840-től hitszónok Pozsonyban. 1842-ben megszerezte a bölcsészdoktori címet és a nagyszombati líceum történelemtanárává nevezték ki. 1846-ban a természettudományok és a mezőgazdaság oktatását bízták rá. 1848–1849-ben Sopornyán segédlelkész, 1851–1853-ban könyvtáros volt Esztergomban. 1853-tól haláláig Egbellben volt plébános.

Főbb művei: Magyarok háznépe, 1843; Magyarföld egyháztörténetei. I-III., 1844; A magyar nemzet történetei. I-II., 1846; Krátký dějepis církwe kresťansko-katolické, 1850; Dějeny starověkého lidstva k užitku mládeži wyššich gymnasialnich třid, 1852 (Magyar fordítása Az ősrégi emberiség történelme, felső gymnasiumok használatára címmel kéziratban maradt); Lányi Károly Magyar egyháztörténelme. Átdolgozta Knauz Nándor. I-II, 1866-1869.

Piarista hittudós, nagyprépost.

A gimnáziumot Szentgyörgyön, Komáromban és Nagyszombatban végezte.
1829-ben belépett a kegyesrendbe és Vácott bölcseleti, Pesten teológiai tanulmányokat folytatott.
1835-től két évig Podolinban, majd tíz évig Pesten tanított a gimnáziumban.
1847–1851 között Szentgyörgyön teológiát oktatott.
1852-ben kilépett a rendből és a gyulafehérvári latin szertartású káptalan nagyprépostja lett. Matematikai tankönyveket írt.

1890 után hunyt el.

Római katolikus plébános, esztergomi szentszéki ülmök, amatőr régész, műgyűjtő.

. Elemi iskoláit Nový Jičínben (Morvaország végezte, ahol megtanult németül.  Nagyszombatban járt gimnáziumba, majd 1865-ben felvételt nyert a  Nyitrai egyházmegyei papok közé. A teológiát a pesti Központi Papnevelő Intézet növendékeként a Pesti Egyetemen hallgatta.  1869-ben szentelték föl, majd segédlelkész volt két évig.
 1871-ben a nyitrai papnevelő tanulmányi felügyelője, 1873-ban pedig a nyitrai piarista főgimnázium oktató tanára lett. Ekkor másfél évig a  Nyitrai közlönyt is szerkesztette. Az eredeti (Opatril) nevét  1874-ben változtatta meg. 1881-ben gróf Károlyi Alajos londoni nagykövet fia nevelőjéül kérte fel. A felkérésnek eleget tett. Tekintélyes  érem-, fegyver-, agyagedény és földrajzi gyűjteményét az iskolának, sok régi  magyar nyomtatványát pedig az  egyházmegyei könyvtárnak ajándékozta.
Nevelőként négy évet töltött Londonban.
1885-ben felvették az Esztergom Főegyházmegyei papjai közé és gróf Károlyi Alajos közbenjárására megkapta a stomfai plébániát.
Amatőr régészként Stomfán és a Zsibrica hegyén is kutatott. Elsőként tárta fel a stomfai római kori katonai helyőrség állomáshelyét.
Régészeti, oktatásügyi témákról írt cikkeket a Nyitrai Közlönybe, a Nyugat-Magyarországi Híradóba, valamint a nyitrai gimnázium Értesítőjébe, de beszámolt londoni élményeiről is.
 Szívelégtelenségvégzett vele, a stomfai  temetőben nyugszik.

Apja id. Podhragyay Pál Prencsfalun (Berencsfalu) volt vendég kocsmáros.
A gimnázium I-V. osztályait Selmecbányán, a többit  Nyitrán és  Nagyszombatbann, a teológiát  Esztergomban végezte.  1866. február 25-én felszentelték. Káplán volt  Aranyosmaróton,  1874-ben plébános lett  Ohajon,  1882-ben  Garamszőlősöm,  1892-ben Selmecbányán, ahol ugyanazon év áprilisában prépost lett.
1865-ben az esztergomi új papnevelő megnyitására egy latin nyelvű dolgozatot írt Merita Archi-Episcoporum Strigoniensium de scientiis et educatione címmel. A Katolikus Néplapban jelent meg egy cikke A káromkodás rossz hatása, rútsága s bűnsúlya címmel.

Felsődiósi plébános korában összegyűjtötte a környék régészeti és néprajzi emlékeit és ezeket a nagyszombati érseki főgimnázium két termében helyeztette el.

Gimnáziumi tanulmányait Nagyszombatban, a teológiát Esztergomban végezte. 1866-ban szentelték pappá. Előbb Csesztén, majd Budapesten volt káplán. Később különböző helyeken plébánosként tevékenykedett. 1882-ben kinevezték a szomolányi egyházkerület alesperesévé és tanfelügyelőjévé. Később esztergomi kanonok, nagyszombati érseki helynök, 1908-tól pedig nyitrai főesperes és az érseki papnevelde igazgatója lett.

Papi munkája mellett történetíróként is jeleskedett. 1873-ban kezdeményezésére alakult meg a Pozsonyvármegyei Régészeti Egyesület. Rómer Flóris megbízásából ő állította össze a bécsi világkiállítás számára a Pozsony és Nyitra vármegyében gyűjtött szlovák néprajzi anyagot, az országos műemlékek bizottságának felhívására 1872–1875-ben vár- és középkori templomalaprajzokat, egyházi műrégiség-rajzokat készített.

Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter 1875-ben kinevezte őt az országos műemlékek bizottságának kültagjává.

1915-ben egyik alapítója volt a Szent István Akadémiának. Egyházi témájú dolgozatok mellett helytörténeti tanulmányokat és életrajzokat írt (többek mellett Pálffy Miklósról, Don Bosco Jánosról).

agrárpolitikus, gazdasági író. Egy éves korában költöztek Pilisszántóra, középiskoláit Nagyszombatban és Esztergomban végezte. A Magyar Királyi Gazdasági Akadémia elvégzése után segédintéző, majd az Országos Magyar Gazdasági Egyesület alkalmazottja. Több újság alapítója (Köztelek, Hazánk, Független Újság), szerkesztette a Borászati Lapokat. Cikkeiben határozottan bírálta a borhamisítókat. Fontos szerepe volt a filoxéravész következményeinek felszámolásában, a hazai szőlőtermesztés fellendítésében. Sógorával, Drucker Jenővel francia borvidékeken tettek szakmai látogatásokat. 1901-ben megalapította a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesületét. Ugyanettől az évben országgyűlési képviselővé választották – egészségügyi okokból 1903-ban lemondott. Budapesten hunyt el 1905-ben.