Nyitra

1748-ban Privigyénlépett a piarista rendbe. 1750-ben tett ünnepi fogadalmat tett. 1751-től  Rózsahegyen, 1752–1753-ban  Nagykárolyban, 1753–1754-ben a  nyitrai gimnáziumban, 1755-ben Breznóbányán, 1756–1757-ben ismét Nyitrán, 1758-ban  Besztercén, 1759-ben Vácott, 1760-ban Nyitrán, 1761–1762-ben  Szegeden, 1763-ban Vácott, 1764–1766 között Nyitrán, 1767-ben Debrecenben, 1768–1772 között ismét Nyitrán tanított. Az elsők között oktatott villamosságtant is Magyarországon.
1773-ban Kecskeméten, 1774–1776 között a tatai gimnáziumban, 1777–1780 között Szegeden volt rektorhelyettes. 1781–1782-ben Kistelek adminisztrátora volt, ő építtette a falu első templomát. Az eredeti templom oltára alá temették.
Kisteleken hunyt el 1782. január 6-án.

Főbb művei: Aradi gyűlés (hősköltemény), 1828; Czuczor poétai munkái, 1836; Czuczor népies költeményei, 1854; Czuczor költeményei I-III., 1858.Pesten hunyt el 1866. szeptember 9-én

Római katolikus pap, filozófus, közíró.

Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc egyik eszmei előkészítőjét látják benne, a maga korában modern filozófiai és természetbölcseleti nézeteket hirdetett, sőt egy könyvben is összefoglalta gondolatait. Ennek kéziratát megküldte az MTA-nak is, de ott nem értettek egyet a mű tartalmával és visszaküldték neki a szöveget, amely aztán elkallódott.

Egy szlovák posztókészítő fia volt és a nyitrai gimnáziumban tanult meg magyarul és latinul. 1827-től Pesten a központi papi szeminárium növendéke volt, ahol a német, később a francia és az angol nyelvet is elsajátította. Ihász Gábor Györggyel és másokkal megalapította a Magyar Nyelvművelő Társaságot. 1831-ben Nyitrán szentelték pappá, és a teológia tanára lett a helyi szemináriumban, majd pap Nagyugrócon és Németprónán.

1837-ben felhagyott a lelkészi szolgálattal és Pestre költözött. Egyre élesebben bírálta az egyház merev álláspontját számos gyakorlati kérdésben, végül 1845-ben kilépett a r. k. egyházból.

A szabadságharc bukása után külföldön bujdosott, de a belviszonyok jobbra fordulása után sem publikálhatott a saját neve alatt, hanem álnéven jegyezte cikkeit és fordításait. Filozófiai gondolatait, amelyek elsősorban Ludwig Feuerbach nézeteire támaszkodnak, a legátfogóbban a Lipcsében 1847-ben megjelent önéletrajzi munkájában (Johann Horárik's Kampf mit Hierarchie und Kirche in den Jahren 1841-45 – Horárik János harca a hierarchia és az egyház ellen az 1841-45. években) foglalta össze.

Utolsó éveiben Besztercebányán lakott testvérénél. Végrendeletében azt kérte, hogy pap ne búcsúztassa és tetemét adják át az orvostanhallgatóknak boncolás céljából. Ezt végül nem teljesítették, de a pap, aki temetni szerette volna, el sem kezdhette beszédét a sírnál, mert váratlanul nagy zápor zúdult a gyászolókra.

Királyi tanácsos, vármegyei alispán, országgyűlési képviselő.

Apja Markhot Sándor, anyja Dombay Mária.

A középiskolát Nyitrán, a jogot Pozsonyban végezte és már 18 éves korában ügyvédi diplomát szerzett.

1846-ban a Nyitrai járás főbírája, 1848-ban Nyitra vármegye másod alispánja, majd az Érsekújvári kerület képviselője, azután pedig báró Jeszenák Jánossal együtt Nyitra vármegye kormánybiztosa lett. A világosi fegyverletétel után bujdosott, de elfogták, azonban később a nyitrai püspök és gróf Apponyi Gyula császári királyi biztos közbenjárására szabadon bocsátották. A Schmerling-provizórium (1861–1865) alatt alispáni állásra jelölték, de ő nem fogadta el.

Később Tarnóczy Kázmérral, gróf Esterházy Istvánnal és Simonyi Ernővel szervezte a népkört, és egyik vezére volt a megyei ellenzéknek. 1869-ben Nyitra vármegye első alispánja lett. Ő vitte keresztül a megyeszervezetet. 1875-ben a vágvecsei kerület megválasztotta országgyűlési képviselőnek, s azt 1881-ig képviselte, amikor visszavonult a politikai élettől.

Felesége, berethei Marton Szidónia révén Kossuth Lajos rokona volt. Gyermekei: Gyula, Aladár, Janka és Melánia.

Hosszabb ideig megyei tudósítója volt Kossuth Lajos Pesti Hírlapjának.

Gimnáziumi tanulmányait Nyitrán, Léván és Esztergomban végezte. A pozsonyi Emericanumban 1843-ban eltöltött egy évet, majd Nagyszombatban bölcseletet tanult. 1847-től Bécsben teológiai tanulmányokat folytatott.

Scitovszky János hercegprímás 1852. július 23-án áldozópappá szentelte fel. Öt évig a nagyszombati gimnáziumban latint és görög nyelvet oktatott. 1857-ben kinevezték a pesti központi papnevelde tanulmányi felügyelőjévé. 1859-ben Esztergomban a teológia tanára lett. 1861. április 14-én a pesti egyetem hittantanárává nevezték ki.

1868-ban Aranyosmarót országgyűlési képviselővé választotta. A Deák-párthoz (korábban: Felirati Párt) csatlakozott és többször felfigyeltető felszólásai voltak. 1869. szeptember 15-én báró Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter – Deák Ferenc javaslatára – osztálytanácsossá nevezte ki az általa vezetett minisztériumban. Egy héttel később esztergomi kanonok lett. 1871. január 1-jén szepesi püspök lett, két évvel később, 1873. június 18-án az egri érseki székre emelték.

1875-től már nem vett részt a napi politikában, elsősorban egyházmegyéjének oktatásügyét igyekezett fellendíteni. Jelentős összegekkel támogatta az egri tanítóképzőt, a leánynevelő intézményeket, a csángók Magyarországra telepítését, emellett alapítványokat hozott létre a nyugdíjas papok, tanítók anyagi helyzetének javítása céljából. X. Pius pápa 1905-ben bíborossá nevezte ki. Különböző alkalmakkor tartott ünnepi és megnyitó beszédei többnyire nyomtatásban is megjelentek.

Egerben hunyt el 1912. augusztus 20-án.

Római katolikus plébános, esztergomi szentszéki ülmök, amatőr régész, műgyűjtő.

. Elemi iskoláit Nový Jičínben (Morvaország végezte, ahol megtanult németül.  Nagyszombatban járt gimnáziumba, majd 1865-ben felvételt nyert a  Nyitrai egyházmegyei papok közé. A teológiát a pesti Központi Papnevelő Intézet növendékeként a Pesti Egyetemen hallgatta.  1869-ben szentelték föl, majd segédlelkész volt két évig.
 1871-ben a nyitrai papnevelő tanulmányi felügyelője, 1873-ban pedig a nyitrai piarista főgimnázium oktató tanára lett. Ekkor másfél évig a  Nyitrai közlönyt is szerkesztette. Az eredeti (Opatril) nevét  1874-ben változtatta meg. 1881-ben gróf Károlyi Alajos londoni nagykövet fia nevelőjéül kérte fel. A felkérésnek eleget tett. Tekintélyes  érem-, fegyver-, agyagedény és földrajzi gyűjteményét az iskolának, sok régi  magyar nyomtatványát pedig az  egyházmegyei könyvtárnak ajándékozta.
Nevelőként négy évet töltött Londonban.
1885-ben felvették az Esztergom Főegyházmegyei papjai közé és gróf Károlyi Alajos közbenjárására megkapta a stomfai plébániát.
Amatőr régészként Stomfán és a Zsibrica hegyén is kutatott. Elsőként tárta fel a stomfai római kori katonai helyőrség állomáshelyét.
Régészeti, oktatásügyi témákról írt cikkeket a Nyitrai Közlönybe, a Nyugat-Magyarországi Híradóba, valamint a nyitrai gimnázium Értesítőjébe, de beszámolt londoni élményeiről is.
 Szívelégtelenségvégzett vele, a stomfai  temetőben nyugszik.

Apja id. Podhragyay Pál Prencsfalun (Berencsfalu) volt vendég kocsmáros.
A gimnázium I-V. osztályait Selmecbányán, a többit  Nyitrán és  Nagyszombatbann, a teológiát  Esztergomban végezte.  1866. február 25-én felszentelték. Káplán volt  Aranyosmaróton,  1874-ben plébános lett  Ohajon,  1882-ben  Garamszőlősöm,  1892-ben Selmecbányán, ahol ugyanazon év áprilisában prépost lett.
1865-ben az esztergomi új papnevelő megnyitására egy latin nyelvű dolgozatot írt Merita Archi-Episcoporum Strigoniensium de scientiis et educatione címmel. A Katolikus Néplapban jelent meg egy cikke A káromkodás rossz hatása, rútsága s bűnsúlya címmel.

Gimnáziumi tanulmányait Nyitrán és Pesten végezte. 1863-tól a bécsi egyetem orvosi karán kezdte tanulmányait, de anyagi nehézségek miatt nem fejezte be. Később Rostockban volt egyetemi hallgató, ahol 1872-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1873–1876-ban a kolozsvári egyetem botanikai tanszékén tanársegéd volt.

1876-ban Nyitra megyében koleraorvosként működött, majd Bécsbe ment, ahol 1876–1885 között az Osztrák Orvosi Társaság növénygyűjteményének konzervátora volt. 1890-től haláláig a bécsi Udvari Múzeum botanikai osztályát vezette. A mai Szlovákia nyugati felének (Nyitra, Aranyosmarót, Léva, Érsekújvár, Újbánya, Selmecbánya, Szered, Diószeg környéke) flóráját tanulmányozta, de Szlavónia, Bukovina és Lengyelország növényvilágáról is közölt dolgozatokat.

Főbb művei: Zur Flora Oberungarn, 1864; Prodromus florae Comitatus Nyitriensis sistens plantas phanerogamicas et cryptogamicas vasculares in Comitatu Nyitriensis hucusque observatas, 1865; Botanische Streifzüge durch Slavonien, 1866; Die bisher bekanntenn Pflanzen Slavoniens, 1866.

Bécsben hunyt el 1899. március 31-én.

Nyitra vármegye főispánja, a magyar legfelsőbb számvevőszék elnöke.

1867-ben ügyvédi oklevelet szerzett, 1869-ben főszolgabíróvá nevezték ki. 1872-ben járásbíró Nyitrán, 1876-1890-ben a nyitrai törvényszék elnöke, 1890-től megszakítással Nyitra megye főispánja, közben országgyűlési képviselő. 1900-as évektől 1919-ig a legfelsőbb számvevőszék elnöke volt. Borovszky Samu Nyitra vármegyét bemutató monográfiájába ő írta a megye földrajzát és egészségügyét bemutató fejezetet.

Apja királyi bányafelőr volt.
A gimnázium hat osztályát  Selmecbányán, a VII. és VIII.-at  Nyitrán végezte 1866-ban. Ekkor a kegyes tanítórendbe lépett. 1869–70-ben a novíciusi év után a rózsahegyi gimnáziumban volt próbaéves tanár. A teológiát 1870–71-ben Nyitrán végezte.
1871-72-ben Nyitrán, 1872–73-ban Szentgyörgyön 1873–76-ban ismét Nyitrán főgimnáziumi tanár volt. 1872. augusztus 2-án Nyitrán pappá szentelték.
1876–84-ben Budapesten volt főgimnáziumi tanár, közben 1876–1879-ben az egyetemet látogatta és 1879. május 24-én tanári oklevelet szerzett természetrajzból és vegytanból. 1879–84-ben a piaristák főgimnáziumi konviktusában volt prefektus. 1884–85-ben lett házfőnök és igazgató a kisszebeni gimnáziumban. 1885–1887-ben a  trencséni főgimnázium igazgatója volt. 1887-90-ben a magybecskereki rendház főnöke és a községi főgimnázium igazgatója. 1890-től a magyaróvári rendházban házfőnökként és gimnáziumi igazgatóként működött.
Szenvedélyes utazó volt. 1876-tól majdnem minden szünidejét utazásra fordította. Beutazta Magyarországot, Európát (Oroszország kivételével). Konstantinápolyból Ázsiába és Spanyolországból Afrikába is tett kirándulást. A  Mosonmegyei Történelmi és Régészeti Egylet elnöke és a Széchenyi-kör alelnöke volt. Nyugalomba vonulását követően Selmecbányán élt.
Cikkeket közölt a Természettudományi Közlönyben, gimnáziumi értesítőkben, korabeli vidéki lapokban. Népszerű előadásokat tartott a trencséni természettudományi egylet estélyein: az egérről, a kátrányról, a glicerinről, anilinről, a szalonok virágairól és ápolásukról. A magyaróvári Széchenyi-körben vetített képekkel: a gleccser világról, néhány utazásról, Spanyolországról és bikaviadalairól, Párizstól Rómáig a Riviérán át. Március 15-én többször tartott ünnepi beszédet Széchenyi István, Jókai Mór, Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály emlékezetére. Szerkesztette a Trencsénmegyei természettudományi egylet kétnyelvű (magyar és német) Évkönyvét (1885).
Főbb művei: A magyaróvári gymnasium története 1739-1894, 1896; A magyaróvári gymnasium könyvtára és tanszergyűjteményei, 1896; Utazás az északi fokig, 1897; A magyaróvári tornacsarnok, 1899; A Brenneren át az Adriához, 1901; Négy hét a pyrenaei félszigeten, 1905.

Orvosdoktor, királyi főtanácsos. Thuróczy Vilmos öccse.

Középiskolai tanulmányait Nyitrán, Esztergomban, Nagyszombatban és Pozsonyban végezte. Az orvostudományt a bécsi egyetemen hallgatta és 1874-ben szerzett orvosdoktori címet. Ezt követően a bécsi egyetemen volt tanársegéd, majd 1876-tól Nyitrán volt járási orvos.

1878-ban tábori orvosként részt vett a Bosznia megszállására indított hadjáratban. 1881-ben kinevezték a nyitrai közkórház igazgatójává és a törvényszéki fogház orvosává. 1890-től vármegyei főorvos volt, 1895-ben királyi tanácsosi címet kapott.

Rendszeresen publikált a megyei lapokban és a szakfolyóiratokban, a Pallas Nagy Lexikona számára ő írta meg Nyitra vármegye történetét.

Főbb művei: Kimutatás a Nyitra megyei közkórház 1881., 1882., 1883. és 1884. évi betegforgalmáról, 1882–1885; Jelentés a «nyitrai ingyen tej» első és második évi működéséről I-II., 1904, 1905; Nyitra megye közművelődési és közgazdasági állapota, 1896; Magyarország közegészségügyi statisztikája, 1897.

Főbb művei: A vallásháború Magyarországon (1895); A magyar baptisták szervezete és hitvallása valláskritikai szempontból (1907); Származástan és világnézet (1909); A katolikus autonómia függő kérdései (1912); Pázmány Péter fejlődése (1913) 

Költő, pedagógiai szakíró, főiskolai oktató. 

Apja, Hevessy István, gímesi körjegyző volt. Gyermekkorát részben már Nyitrán töltötte. 1915-től és a két világháború között a  nagyfalusi ( Berencs) iskolában tanított, melynek 1929-től igazgatónője lett. Magántanórákat is adott.
A helyi népművelés keretében színdarabokat rendezett. 1942-ben a helyi magyar iskolát megszüntették, ezért  Csitárra helyezték át.
A magyar iskolák újra nyitását követően előbb  Nyitragerencsérre, majd az 1950-es években  Pogrányba került. A Nyitrai Pedagógia Kar Pedagógia Tanszékén dolgozott, módszertannal foglalkozott. A nyitrai temetőben nyugszik.
Bekapcsolódott az akkori nyitrai magyar irodalmi és kulturális életbe.
Versei főként a helyi lapokban, például a Nyitramegyei Szemlében, a Nemzeti Kultúrában és a Népakaratban, a Nyitravármegyében, a  Magyar Családban és az  Esti Újságban jelentek meg.
Javarészt Berencsen írta regionális értékű munkáit. Verseit és prózáját az 1935-ben megjelent Nyitrai írók könyve és a Magyar Album közölte. Önálló verseskötetében 30 verset adott közre. A Sárbilincsben volt a Híd könyvsorozat egyetlen verseskötete. Állandó visszatérő témája az elmúlás, a falu fojtó magánya, a pártában maradt leány keserűsége, a nagyváros csillogásától, irodalmi és kulturális életétől elzárt költő nosztalgiája, a tanítói hivatás örömei és keservei.
Műve: Sárbilincsben, 1936.

helytörténész, vegyészmérnök. Az érsekújvári középiskola elvégzése után vasutasként helyezkedett el. Diplomáját a prágai Vegyipari Egyetemen szerezte. Előbb az udvardi Fűszerpaprika Szövetkezetben, annak államosítása után az érsekújvári konzervgyárban dolgozott – utóbbinak igazgatója is volt. Nyugdíjba vonulása után lakóhelye, Udvard község helytörténetével, néprajzával foglalkozott. F. m.: Udvard múltja és jelene. Egy királyi kúria története, Udvard nevezetességei, Udvardi mindenes gyűjtemény I-II.

Főbb művei: Első nemzedék (1968); Magyar irodalmi hagyományok szlovákiai lexikona (szerkesztő, 1981); Szülőföldünk régebbi irodalmi hagyományai (1986)

régész. Az SZTA nyitrai Régészeti Intézetének a munkatársa volt. Szakterülete a paleolitikum régészete, 1976-tól elnöke volt a Nemzetközi Prehisztorikus és Protohisztorikus Unio 10. bizottságának.

Szociálandragógus, neveléstudományi szakíró, egyetemi tanár.

Királyhelmecen érettségizett 1955-ben. 1961-ben a pozsonyi Pedagógiai Főiskolán magyar–szlovák szakos tanári oklevelet szerzett. A pedagógiai tudomány kandidátusa fokozatot 1978-ban nyerte el.
1955–1957-ben Nagytárkányban, 1958–1962-ben Nyárasdon tanított. 1962-től a nyitrai Pedagógiai Főiskola adjunktusa, tanszékvezetője (1970–1973).
1973–1975-ben a pozsonyi Pedagógiai Továbbképző Intézet tudományos munkatársa. 1975–2002-ben a pozsonyi Comenius Egyetem Pedagógiai tanszékének adjunktusa, docense (1980), professzora (1997). 2003-tól a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, majd a komáromi Selye János Egyetem professzora.
Kutatási területe az andragógia és a felnőttoktatás. Az MTA köztestületi tagja. Tudományos dolgozatai szlovák szakfolyóiratokban, ismeretterjesztő cikkei szlovák és szlovákiai magyar lapokban jelentek meg.
Főbb művei: Základy teórie výchovy dospelých, 1986; Teória školskej výchovy a vzdelávania dospelých, 1992; Utváranie osobnosti dospelého človeka v procese vzdelávania, 1995; Dospelý človek v procese výchovy ( Pavel Paškával), 1995; Výchova a vzdelávanie dospelých. Andragogika. Terminologický a výkladový slovník (szakszótár Viliam Hotárral, Pavel Paškával), 2000.

Főbb művei: Keselylábú, csikókorom, Jelen és történelem, A megíratlan költemény, A sámánénektől a posztmodern show-ig.

Gimnáziumi tanár, helytörténész, publicista.

Tanári munkája mellett elsősorban Mátyusföld helytörténetével foglalkozott.

Galántán érettségizett (1958), a pozsonyi Comenius Egyetem BTK-án szerzett magyar-történelem szakos tanári oklevelet (1962). 1962–1964-ben a nyitrai Pedagógiai Fakultáson, 1964–1990-ben, majd 1995–2001-ben a galántai magyar gimnáziumban tanított.

1990–1994-ben a Szlovákiai Magyar pedagógusok Szövetségének elnöke. 1965-től jelentek meg cikkei, publicisztikai és helytörténeti írásai. Tankönyveket is írt, szerkesztett. Pro Urbe Alsószeliért díjjal tüntették ki.

Főbb művei: Galánta, 1987; Alsószeli (társszerzőkkel), 1990; A „Hanza” Szövetkezeti Áruközpont, 1994; Mátyusföld I. A Galántai járás társadalmi és gazdasági változásai 1945–2000, 2002; Gimnázium Mátyusföld központjában I–II., 2003, 2008; A földreformok árnyékában Mátyusföldön 1919–1949, 2010; Alsó- és Felsőszeli a 20. században (társsz.) Mátyusföldi lexikon, 2014.

költő, tanár. A nyitrai pedagógiai főiskolán végzett, magyar–szlovák szakon, majd általános iskolákban tanított. Versei 1962-től jelentek meg. Fm. Tükör előtt.

újságíró, pedagógus. Tanulmányait Tornalján és Nyitrán végezte magyar-történelem szakon. Tanított Nagymagyaron, Szencen, majd újságíró lett. Iskola tárgyú cikkei, riportjai, tudósításai, megemlékezései jelentek meg különböző lapokban. Pozsonyban hunyt el 1999-ben. Fm. Az életmentő sárgarépa. (mesegyűjtemény).

Filozófus, filozófiatörténész, egyetemi tanár, az MTA külső tagja.

Pozsonyban érettségizett 1967-ben. 1973-ban a pozsonyi Comenius Egyetemen filozófia–magyar szakos tanári oklevelet szerzett.
1973–1983-ban a Comenius Egyetem tanársegédje, adjunktusa. 1983–1993-ban az SZTA Filozófiai Intézetének tudományos munkatársa. 1993-tól a Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalmi Tanszékének adjunktusa, docense (1995), professzora (2000), 1997–2003-ban tanszékvezetője. 2006-tól a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara Nemzeti és Nemzeti Kisebbségek Intézetének vezetője. A filozófiai tudomány kandidátusa (1982).
Számos szlovákiai és magyarországi tudományos társaság tagja. Több szakmai fórum szerkesztőbizottságában tevékenykedik.
2016-ban a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották.
Kutatási területe a magyar filozófia története, a filozófia és az irodalom határterületei. Több szakmai társaság tagja. Munkásságát 2010-ben a szímői önkormányzat Jedlik Ányos-díjával ismerték el.
Főbb művei: Vandrák András filozófiai rendszere, 1980; Arisztotelész esete Phyllisszel, 1993, átdolgozott változata: A transzcendencia lehelete, 2001; Idő által homályosan, 1999; A filozófia története Magyarországon a kezdetektől a 19. sz. végéig, 2000; A felső-magyarországi iskolai filozófia lexikona, 2003; Mozgó halhatatlanság, 2006; Kételkedők breviáriuma, 2013.

Főbb művei: Pogánykát vittünk, báránykát hoztunk; A Középső-Ipoly menti palócok népi hiedelemvilága; Híres selmecbányai tanárok; Szent Istvántól Erzsébet napig; A nyári és az őszi ünnepkör szokásai, hiedelmei; Szakrális emlékeink nyomában I–V.

irodalomtörténész, egyetemi tanár. A budapesti ELTE-n 1974-ben szerzett magyar–szlovák szakos tanári oklevelet. 1974–1997 között a nyitrai Pedagógiai Főiskola (később Konstantin Filozófus Egyetem) Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének oktatója volt. 1997-től a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem Hungarisztikai Tanszékének vezetője és professzora. 2001–2004-ben az egyetem dékánhelyettese, később dékánja volt. 

Főbb művei: Folytatás és változás, 1984; Két költő nyomában, 1995; Az irodalom lehetőségei, 1996; Az irodalomértés horizontjai, 2000; Hungarológia és önismeret, 2012.

Gyermekkorát Gímesen töltötte, itt végezte általános iskolai tanulmányait (1966). A nyitrai magyar gimnáziumban érettségizett (1969). A pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán szerzett mérnöki oklevelet a műszaki kibernetika–számítástechnika irányzaton (1974). Párhuzamosan a pedagógiai szakminősítést is megszerezte.

Szakmai pályafutását 1974-ben a pozsonyi műegyetem Villamosmérnöki Karának Számítástechnikai Tanszékén kezdte; tanársegéd, majd adjunktus. 1975–1981-ban doktori képzésben vett részt, 1982-ben lett a műszaki tudomány kandidátusa a műszaki kibernetika szakterületén. PhD-munkáját az agyfolyadék (likvor) rendszerének számítógépes modellezéséről írta.

1981–1987-ben a liptószentmiklósi Katonai Főiskola Irányítás- és Számítástechnikai Tanszékének adjunktusa, majd (1984-től) docense volt. 1987-től a nyitrai Pedagógiai Főiskola (ma: Konstantin Filozófus Egyetem) matematikai, majd informatikai tanszékén oktatott és elindította a számítástechnikai szakképzést. Szlovákul és magyarul egyaránt előadott. 2000-ben egy újabb docensi minősítést szerzett a matematikaoktatás elméletének szakterületén. 2003-ban egyetemi tanárrá nevezték ki. 2004-től a komáromi Selye János Egyetem tanára, tanszékvezetője és első rektorhelyettese. Több egyetem (Trencséni Egyetem, Nyitrai Szlovák Agrártudományi Egyetem, Nagyszombati egyetem, az olmüci Palacký Egyetem) vendégtanára. Kutatási területe a számítógépes rendszerek modellezése és szimulációja, az agyfolyadék-rendszer hidrodinamikájának modellje, az irányító és védelmi rendszerek modellezése, a számítástechnika didaktikai alkalmazásának problémái. Jelentős tudományszervezői tevékenysége is.

Számos szlovákiai és nemzetközi informatikai és számítástechnikai folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, több szlovákiai és nemzetközi szakmai társaság tagja. Eddig mintegy 50 tudományos és 150 szakcikket publikált, 80 tudományos konferencián tartott előadást. 8 egyetemi jegyzet, 3 monográfia szerzője, társszerzője.

Nyelvész. Kutatási területe Zoboralja, elsősorban Kolon nyelvjárása, nyelvhasználata.

1974-ben a pozsonyi Comenius Egyetemen magyar–latin–történelem szakán végzett

1974–1980-ban a nyitrai magyar gimnáziumban, majd ennek megszűnte után a szlovák gimnáziumban tanított történelmet 1985-ig.

1985–1990-ben a koloni gyermekotthon tanára, 1990-től a nyitrai Pedagógiai Főiskola (később Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara) Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének oktatója, 2001-től megbízott tanszékvezetője. 2000-ben PhD-fokozatot szerzett, 2005-től egyetemi docens. Tanulmányai, közleményei szlovákiai magyar és szlovák, valamint magyarországi folyóiratokban, tanulmány-kötetekben, évkönyvekben jelennek meg. 1993-ban az MTA Magyar Nyelvtudományi Társasága nyelvjárásgyűjtő tevékenységéért Csűry Bálint Emlékéremmel tüntette ki.

Főbb művei: Dynamika lexikálnych slovakizmov v kolíňanskom nárečí (A lexikális szlovakizmusok dinamikája a koloni nyelvjárásban, tanulmányok), 1994; Anyanyelvhasználat és kétnyelvűség egy kisebbségi magyar beszélőközösségben, Kolonban (tanulmányok), 2000; Funkcia školy v zachovaní jazyka maďarskej menšiny na Podzoborí (Az iskola funkciója a zoboraljai magyar kisebbség nyelvének megőrzésében, tanulmányok), 2000; A Nyitra-vidéki magyar nyelvjárások atlasza (tanulmányok), 2004.

Agrármérnök, helytörténész, költő, egyetemi docens, a Nyitra vidék magyar vonatkozású hely- és művelődéstörténeti emlékeinek kutatója

 Iskolai tanulmányait szülőfalujában kezdte. 1982–1986 között az Udvardi Mezőgazdasági Szakközépiskolában tanult, majd a nyitrai Mezőgazdasági Egyetemen 1991-ben agrármérnöki oklevelet szerzett. 1996–1999-ben elvégezte a nyitrai Konstantin Egyetem Természettudományi Karán a környezeti ökológia mesterképzést, 1997–2001 között pedig a nyitrai Szlovák Agrártudományi Egyetem Kertészeti és Tájgazdálkodási Karának doktori képzését (tájgazdálkodás, PhD.). Felsőoktatási pedagógusképzésben is részt vett 2004–2005-ben. 2009-ben a gödöllői Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán a környezetgazdálkodás témakörében egyetemi docenssé habilitálták.

1992–1997-ben a nyitrai Közterület-fenntartó Vállalatnál dolgozott. 2001–2002-ben az alsóbodoki Vállalkozói Szakközépiskola óraadó tanára volt, 2002-től a nyitrai Szlovák Agrártudományi Egyetem Kertészeti és Tájgazdálkodási Karának adjunktusa. 2009-től az Európai Tanulmányok és Régiófejlesztési Kar Fenntartható Fejlődés Tanszékének docense. Kutatási területe a fenntartható fejlődés, a természeti erőforrások, a tájhasználat, a biodiverzitás. Számos szakmai csoport, szervezet és társaság tagja, munkatársa. Tudományos dolgozatai számos ország szakfolyóirataiban jelennek meg. Több alkalommal járt külföldi tanulmányutakon.  Szakirodalmi munkássága során eddig több mint 190 tudományos és egyéb szakmai tanulmánya jelent meg a világ több mint 20 országban (USA, Kína, Svájc, Finnország, Svédország, Franciaország, Belgium, Nagy-Britannia, Olaszország, Oroszország stb.), 6 tudományos folyóirat szerkesztőbizottsági tagja Szlovákiában, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban. 2018-ban jelent meg egy a vegetációtörténet és kultúrtájak kapcsolatát tárgyaló terjedelmesebb angol nyelvű monográfiája a svájci Springer könyvkiadó gondozásában (Vegetation history and cultural landscapes), mely felvidéki esettanulmányokon alapszik. Több nemzetközi konferencia társszervezője (Cambridge, Manchester, Turku, Kuala Lumpur stb.), 2016-tól szervez nemzetközi szemináriumokat a visegrádi országok népeinek hagyományos ökológiai tudásáról. 2016-ban megkapta a Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Miniszterének Díját. 

Szakmai tevékenysége mellett szépirodalommal és helytörténettel is foglalkozik. Feldolgozta és publikálta több zoboralji község (Alsóbodok, Babindál, Gímes, Nyitracsehi, Nyitrageszte, Zsére) történetét. Jelenlegi lakóhelyéről, Pogrányról két könyvet is megjelentetett. Több munkáját közösen írta feleségével, Fehér Pindes Ivettel (pl. Nyitrai sírkövek. Séta a nyitrai városi temetőben, 2009; Irodalom Nyitrán, Nyitra az irodalomban, 2012). Fontosabb helytörténeti monográfiái: Alsóbodok, 1997; Nyitrageszte, 1997; Emlékező Nyitra, 2006; Csehi község monográfiája (Száraz V.-vel), 2013. Megjelent két önálló verseskötete is (Cápafogak közt, 2003, Pusztába kiáltó, 2012).

szerzője volt egy Nyitra látványosságait bemutató kiadványnak (2006), egy 1848/49-es szabadságharc nyitrai vonatkozásait bemutató munkának (2014) és társszerzője az 1807-1922-ben vezetett nagycétényi hegykönyvet bemutató műnek (2014). 2017-ben jelent meg Imrich Točkával írt közös munkájuk, a Zoboralja harangjai. Már több éve dolgozik egy Nyitra szélesebb környékének szőlőművelését bemutató monográfia kéziratán és 2017-ben feleségével Fehér Pindes Ivettel együtt Alsóbodokon megnyitották a tájegységet bemutató Zoboralja Múzeumot. Szenvedélyes világutazó (túrázás, yachting, búvárkodás stb.), fényképész, számos társaság tagja (helyi értéktárbizottság, alsóbodoki borbarátok, szlovákiai pecsétes tégla-gyűjtők, hazai és külföldi botanikai, ásványtani és ökológiai társaságok tagja). Angol nyelvből egy szakkönyvet fordított szlovákra: Bramwell, M.: Potraviny. Fortuna Print, Bratislava, 2002 (Eredeti: Bramwell, M.: Food Watch. Dorling Kindreley Ltd., London, 2001, ford.: Fehér S. és Petrášová, L.)