Aranyosmarót

1831-ben nyert felvételt az esztergomi egyházmegye papnövendékei közé.

Nagyszombatban filozófiát és teológiát tanult, majd 1837. augusztus 21-én pappá szentelték. Először Udvardon volt káplán, 1841-től esztergomi helynök, 1844-től hercegprímási levéltáros, 1846-tól komáromi plébános, 1847 februárjától apát.

Komáromi működése idején jó barátságot ápolt Nagy Mihály református szuperintendenssel és Molnár Gábor evangélikus esperessel. Az 1848-as zsidóellenes megnyilvánulásokat egyetértésben ítélték el templomaikban. Amikor az 1848 szeptemberi tűzvész idején mintegy félezer ház és négy templom leégett, gyűjtést kezdeményezett és személyes példával járt elöl.

A szabadságharc bukását követően haditörvényszék elő állították és 1852. augusztus 15-én halálra ítélték, majd büntetését várfogságra enyhítették és Aradra szállították. Főbenjáró bűnül azt rótták fel neki, hogy 1849 júniusában keresztes háborúra buzdította a népet, a sebesült honvédek javára gyűjtéseket rendezett, és amikor 1849. augusztus 3-án Klapka a híres kirohanást intézte a városból, a hős csapatokat a dunai hídnál teljes egyházi ornátusban megáldotta. Aradról Komáromba szállították, majd hamarosan szabadon engedték.

1854-ben főegyházmegyei könyvtáros, 1860-ban érsekújvári plébános lett. 1861. február 14-én esztergomi kanonok, 1865. április 2-án a magyar királyi ítélőtábla prelátusa, 1867 januárjában magyar királyi helytartó tanácsos, június 10-én vallás és közoktatásügyi miniszteri tanácsos, később arbei címzetes püspök lett. 1868. november 26-án nevezték ki nagyváradi megyés püspökké. Röviddel utána valóságos belső titkos tanácsos lett, 1881 szeptemberében pedig pápai trónálló főpapi és római grófi címet kapott.

A Magyar Királyi Szent István-rend, és I. osztályú Osztrák Császári Vaskorona-rend lovagja volt; megkapta a Szent Sír Lovagrend nagykeresztjét. Több beszéde és szónoklata is megjelent nyomtatásban. Gazdag könyvtára és mintegy 400 darabból álló, a magyar írók arcképeit felvonultató gyűjteménye volt.

Nagyváradon hunyt el 1885. november 26-án.

Gimnáziumi tanulmányait Nyitrán, Léván és Esztergomban végezte. A pozsonyi Emericanumban 1843-ban eltöltött egy évet, majd Nagyszombatban bölcseletet tanult. 1847-től Bécsben teológiai tanulmányokat folytatott.

Scitovszky János hercegprímás 1852. július 23-án áldozópappá szentelte fel. Öt évig a nagyszombati gimnáziumban latint és görög nyelvet oktatott. 1857-ben kinevezték a pesti központi papnevelde tanulmányi felügyelőjévé. 1859-ben Esztergomban a teológia tanára lett. 1861. április 14-én a pesti egyetem hittantanárává nevezték ki.

1868-ban Aranyosmarót országgyűlési képviselővé választotta. A Deák-párthoz (korábban: Felirati Párt) csatlakozott és többször felfigyeltető felszólásai voltak. 1869. szeptember 15-én báró Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter – Deák Ferenc javaslatára – osztálytanácsossá nevezte ki az általa vezetett minisztériumban. Egy héttel később esztergomi kanonok lett. 1871. január 1-jén szepesi püspök lett, két évvel később, 1873. június 18-án az egri érseki székre emelték.

1875-től már nem vett részt a napi politikában, elsősorban egyházmegyéjének oktatásügyét igyekezett fellendíteni. Jelentős összegekkel támogatta az egri tanítóképzőt, a leánynevelő intézményeket, a csángók Magyarországra telepítését, emellett alapítványokat hozott létre a nyugdíjas papok, tanítók anyagi helyzetének javítása céljából. X. Pius pápa 1905-ben bíborossá nevezte ki. Különböző alkalmakkor tartott ünnepi és megnyitó beszédei többnyire nyomtatásban is megjelentek.

Egerben hunyt el 1912. augusztus 20-án.

Báró Büttner József Vilmos földbirtokos és Dlhovszky Anna legidősebb fia.

Három évesen került családjával Aranyosmarótról Sajóvámosra, ahol édesapja gyümölcskertészettel foglalkozott.

1848 nyarán, alig 16 évesen beállt a honvédseregbe. Mint Karolina nevű húga később leírta, a sorozásra elkísérte őt a házi tanítója, a kocsisa és az inasa is. Az utóbbi kettőt besorozták, Emilt azonban alacsony és vézna testalkata miatt először elutasították, de ő fel-felugrálva igyekezett elérni a mércét, mire megengedték neki, hogy honvéd legyen. Az újoncok Miskolcról Sajóvámos mellett elhaladva jutottak el Kassára. Ott szervezték a vörös sipkások zászlóalját, amely Damjanich tábornok seregéhez csatlakozott és bejárta szinte az egész országot. Élményeiről 32 levelet írt haza, ezeket édesanyja megőrizte. 1989-ben a pozsonyi Madách Kiadó Csata mezejérül írom pár soraim címmel kiadta a leveleket. Büttner Emil később ügyvéd lett és politizált. Sírja Aranyosmaróton található.

Apja id. Podhragyay Pál Prencsfalun (Berencsfalu) volt vendég kocsmáros.
A gimnázium I-V. osztályait Selmecbányán, a többit  Nyitrán és  Nagyszombatbann, a teológiát  Esztergomban végezte.  1866. február 25-én felszentelték. Káplán volt  Aranyosmaróton,  1874-ben plébános lett  Ohajon,  1882-ben  Garamszőlősöm,  1892-ben Selmecbányán, ahol ugyanazon év áprilisában prépost lett.
1865-ben az esztergomi új papnevelő megnyitására egy latin nyelvű dolgozatot írt Merita Archi-Episcoporum Strigoniensium de scientiis et educatione címmel. A Katolikus Néplapban jelent meg egy cikke A káromkodás rossz hatása, rútsága s bűnsúlya címmel.

Főbb művei: A vallásháború Magyarországon (1895); A magyar baptisták szervezete és hitvallása valláskritikai szempontból (1907); Származástan és világnézet (1909); A katolikus autonómia függő kérdései (1912); Pázmány Péter fejlődése (1913) 

Sajóvámoson született 1846. december 9-én.

Báró Büttner József Vilmos földbirtokos és Dlhovszky Anna lánya, Büttner Emil és Büttner Lina húga. Apja Aranyosmaróton és környékén (Kistapolcsány, Knyezsice, Maholány) gazdálkodott, majd 1835-ben a Miskolchoz közeli Sajóvámosra költözött feleségével és három gyermekével. Ebben a helységben még három gyermeke született, köztük Julianna, aki nővéréhez hasonlóan különböző fővárosi lapokban publikált, de elbeszéléseket és regényeket is írt. Amikor édesapja 1848-ban 45 évesen váratlanul elhunyt, özvegy édesanyjával és testvéreivel Aranyosmarótra költözött és ott élt haláláig.

Főbb művei: Örvény a révben (regény), 1885; Úgy mint volt (elbeszélések) 1901; Az elveszett aranyvirág (ifj. regény), 1906.

A Nemzetközi Mezőgazdasági Intézet 1936-os és 1937-es római ülésszakán sikerült elérnie, hogy az egyes országok mezőgazdasági statisztikai adatgyűjtési rendszerét részben az ő tervei alapján dolgozzák ki. Elsősorban agrárstatisztikával és konjunktúrakutatással foglalkozott.

Régi magyar nemesi család sarja,  Konkoly-Thege Miklós csillagász a nagybátyja volt. Középiskolai tanulmányait Pozsonyban kezdte, majd Körmöcbányán érettségizett.

A budapesti egyetemen jogi doktori oklevelet, később közgazdasági doktori címet is szerzett.

Pályáját 1898-ban a Központi Statisztikai Hivatalnál kezdte, 1907-ben már főtiszti beosztásban dolgozott. 1921-től elsősorban a mezőgazdasági statisztikai munkálatok újjászervezésével foglalkozott, de közreműködött a választójogi reform statisztikai megalapozásában is. 1929-től a Statisztikai Hivatal alelnöke, 1936-tól nyugdíjazásáig pedig elnöke volt. 1927-ben a Magyar Gazdaságkutató Intézet ügyvezető alelnöke lett. 1928-ban részt vett a Genfben tartott nemzetközi gazdaságstatisztikai értekezleten, később rendszeresen képviselte Magyarországot a nemzetközi statisztikai és mezőgazdasági konferenciákon.

Főbb művei: Magyarország földbirtokviszonyai és a földreform, 1925; Magyarország mezőgazdasági statisztikájának szervezete, 1927; Magyarország külkereskedelmi forgalma és a mezőgazdasági kivitel jelentősége, 1930; La statistique agricole en Hongrie, 1932.

Budapesten hunyt el 1942. december 6-án.

Írónő, ifjúsági könyvek szerzője.

Sajóvámoson szöletett 1846. december 9-én.

Báró Büttner József Vilmos földbirtokos és Dlhovszky Anna lánya. Apja Aranyosmaróton és környékén (Kistapolcsány, Knyezsice, Maholány) gazdálkodott, majd 1835-ben a Miskolchoz közeli Sajóvámosra költözött feleségével és három gyermekével. Ebben a helységben még három gyermeke született, köztük Karolina, aki íróként a Lina utónevet használta. Maga Büttner József Vilmos ismert gyümölcskertész volt, legidősebb fia, Büttner Emil 16 évesen részt vett az 1848/49-es magyar forradalomban és szabadságharcban, az ott történtekről levelekben számolt be családjának. Ezekből 1989-ben a pozsonyi Madách Kiadó egy kötetet jelentetett meg Csata mezejérül írom pár soraim címmel. A család sajóvámosi életéről Büttner Lina viszonylag részletesen beszámol, ezekből a feljegyzésekből tudjuk, hogy kastélyukba sokféle állat volt bejáratos, köztük egy gólya is, amelyet Hanzinak hívtak, ő 8 évig élt együtt a családdal. Később, 1889-ben a Vasárnapi Újság hetilapban Madár-történetek címmel sorozatot közölt gyermekkori élményeiről. Ez a meghitt falusi élet azonban váratlanul véget ért: a családfő 45 évesen 1848-ban elhunyt. Ezért özvegye a gyerekekkel visszaköltözött Aranyosmarótra. Karolina ekkor kezdett el rendszeresen írni.

A Vasárnapi Újság 1872. június 9-i számában egy rövid hír tudósított arról, hogy Benedek Aladár költőnek (eredetileg Náray Iván volt a neve) 1872. július 15-kén „lesz az esküvője a művelt és irodalommal foglalkozó Büttner Lina kisasszonnyal”. Más források (Figyelő, Fővárosi Lapok) szerint azonban az eseményre két évvel később, 1874. március 28-án került sor.

A házasságkötés után az ifjú pár Budapestre költözött. Az első években sokat utaztak, különösen a Felvidéken. Élményeikről tudósításokat írtak a fővárosi lapokba. Később a házaspár kapcsolata megromlott, a korabeli pletykákból sejteni lehet, hogy a férj hűtlensége volt a ludas ebben. Krúdy Gyula, aki gyakran emlegeti Benedeket különböző műveiben arról ír, hogy sokszor még éjfélkor is kocsmákban, kávéházakban üldögélt és különböző történeteket mesélt a hallgatóságnak. Később pénzhamisításért börtönbe került, innen küldött – állítólag – egy verseskötetet Erzsébet királynénak (Sissynek). Talán ennek is köszönhetően hamarosan kiszabadult, és mint a „királynő költője” nagyon népszerű lett a hölgyek körében. Az egyik „románcából” született Náray Aurél (1883–1948) festőművész.

Büttner Lina eleinte Benedek Büttner Linaként írta alá a cikkeit, később B. Büttner Lina név alatt publikált. A Vasárnapi Újságban olyan ismert írókkal szerepelt együtt, mint Jókai Mór és Mikszáth Kálmán. Állandó szerzője volt más újságoknak is – Képes Családi Lapok, Fővárosi Lapok, az Állatok őre stb. Ez utóbbi afféle állatvédő lap volt, gyakran foglalkozott etikai kérdésekkel, az élveboncolásról, a bikaviadalokról és egyebekről jelentetett meg cikkeket. Gyermekkorától fogva nagy állatbarát volt, így természetes, hogy tagja lett az Országos Állatvédő Egyesületnek is. Jó ismerőse volt Hermann Ottó és Csaplár Benedek.

A nők helyzete is foglalkoztatta, többedmagával (pl. Kaffka Margittal, Czóbel Minkával, Jászai Marival és húgával, Büttner Júliával) tervbe vette, hogy Női Élet címmel egy női lapot indít, de a tervből semmi sem lett. A magyarországi nőmozgalom egyik elindítójának tartják. Az újságírás mellett elbeszéléseket és regényeket is írt. Elsősorban ifjúsági regényei voltak népszerűek.

Az 1870-es évek végén elköltözött a férjétől és Budapestről is. Visszatért Aranyosmarótra, ahol haláláig élt. Édesanyjával, Júlia húgával és Emil bátyjával az aranyosmaróti családi sírboltban nyugszik.

Főbb művei: A rút kisleány története, 1879; Az Urmándyak kincse, 1899; Az ősi földért, 1909.

Adler Henrik és Weinreib Janka fia. Nevét 1907-ben magyarosította Ágostonra.
A budapesti Műegyetemen szerzett oklevelet 1899-ben. Tanulmányutat tett Olaszországba, majd Berlinben és Párizsban élt. Fő korszaka 1906 és 1911 közé tehető.
1911. december 17-én Budapesten házasságot kötött Latzkó Ilonával, Latzkó Sándor és Pollacsek Emma lányával.
Keresett bérházépítő volt. Stílusát az észak-német építészet befolyásolta; romantikus részleteket is alkalmazott. Számos tervpályázaton vett részt. 1919 után közös építészeti irodát nyitott testvérével, Ágoston Gézával és a Római-fürdő létesítményeit tervezte. Hollandiában is kapott egy megbízást fürdőtelep létesítésére, azonban a helyszínre utazása során, Berlinben meghalt.
Főbb művei: Hungária fürdő, Bp., 1906-1907; Astoria Szálló sarokrésze (felvétel), Bp. 1910 k.; Zsinagóga, Trieszt, 1908.
Berlinben hunyt el 1921. június 15-én

Jogot végzett és ügyvédi irodát nyitott.

Az I. világháború kitörése Párizsban érte. Ettől kezdve sorsa rendkívül kalandos. Előbb az idegenlégió, majd az osztrák-magyar hadsereg katonája volt. 1916-ban orosz hadifogságba esett, onnan visszatérve 1918-ban Franchet d’Esperey mellé összekötő tisztnek vezényelték. A Tanácsköztársaság idején Ágoston Péter külügyi népbiztoshelyettes titkára volt.

Az 1920-as években Teheránban, majd a SZU-ban Bakuban és Moszkvában élt, 1932-ben telepedett le végleg Magyarországon.

1945 után egy ideig a Szabad Nép, később a Képes Figyelő hetilap munkatársa volt.

Főbb művei: Az idegenlégiótól a Szovjetunióig (önéletrajzi r., 1934); Istenek völgye (r., 1936); Sárga kaszinó (r., Bp., 1937); Párbaj Keleten (r., Bp., 1940); Ígéret (r., 1942); Férfihűség (film, Rodriguez Endrével, 1942).

Budapesten hunyt el 1951. április 11-én.

A mintarajziskolában, majd Münchenben és Firenzében végezte tanulmányait. 1902-ben a firenzei műcsarnok tárlatán mutatkozott be. 1904-ben Lotz Károly mesteriskolájának ösztöndíjasa, majd Benczúr Gyula mesteriskolájának tanítványa. 1911-től Londonban élt, ahol mint arcképfestő ért el sikereket.

Az I. világháború miatt hazajött, Esztergomban, majd Budapesten rajztanár. Egyidejűleg portrékat, aktokat, tájképeket festett és állított ki a Műcsarnokban.

1927-ben az esztergomi volt bencés gimnázium dísztermébe hat nagyméretű freskót festett. 1930-ban restaurálta Lotz Károly és Székely Bertalan falfestményeit a Mátyás-templomban. A II. világháború után másolatokat készített a Magyar Nemzeti Múzeum nagy értékű képeiről.

Budapesten hunyt el 1964. október 20-án

A budapesti egyetemen végezte bölcsészeti tanulmányait, 1912-ben doktori oklevelet szerzett.

Különböző folyóiratokban (Nyugat, Napkelet, a pozsonyi Fórum stb.) publikált művészeti témájú írásokat, bírálatokat. Számos monográfia szerzője.

Főbb művei: Bajza József élete és művei, 1912; Tiziano, 1912; A biedermeier, 1914; Medgyessy Ferenc, 1934; Magyar festők (franciául is), 1941; Munkácsy Mihály, 1941; Paál László, 1954; Csók István, 1957; A romantika festészete és szobrászata, 1959; Egry József, 1959; Daumier, 1960; Degas, 1967; Rodin, 1972.

Budapesten hunyt el 1969. március 28-án.

Irodalomtörténész, kultúrdiplomata, az Ómagyar Mária-siralom megtalálója.

Egyetemi tanulmányait Budapesten, Párizsban és Berlinben végezte. 1909-től főreáliskolai tanár, majd a budapesti tanárképző intézet oktatója volt. 1916-ban ő lett a Berlini Magyar Intézet alapító-igazgatója, megszervezte a Berlini (Humboldt) Egyetemen a magyar nyelv és irodalom oktatását. 1924-ben létrehozta a berlini Collegium Hungaricumot.

Nagy jelentőségű volt a magyar tudomány külföldi népszerűsítése érdekében elindított vállalkozása, az Ungarische Jahrbücher c. folyóirat és az Ungarische Bibliothek c. kiadvány. Magyar és német szakfolyóiratokban számos összehasonlító irodalomtörténeti tárgyú dolgozata jelent meg.

1922-ben ő fedezte fel a latin nyelvű Leuveni kódexben az első magyar nyelvű verset, az Ómagyar Mária-siralom c. költeményt.

A kódex 1982-ben került a magyar állam tulajdonába, ez elsősorban Muzslay István (1923–2007) jezsuita paptanárnak, a Leuveni Katolikus Egyetem közgazdászprofesszorának az érdeme.

Berlinben hunyt el 1926. november 10-én.

1919-ben a budapesti tudományegyetemen kezdte tanulmányait, de innen átlépett a Ludovika Akadémiára, ahol elsősorban kartográfiát tanult. 1930–1966 között az Állami Térképészeti Intézetben topográfus tisztként dolgozott. Közreműködött az 1:10 000 méretarányú térképezés ellenőrzésében. Elsősorban térképtörténeti kutatásai fontosak. Jelentős térképtörténeti emlék- és régitérkép-gyűjteménye volt, amelyet a Hadtörténeti Múzeumra, illetve az Országos Levéltárra hagyott.

Fontosabb tanulmányai: A Magyar Fotogrammetria évgyűrűi, 1964; A fotogrammetria kezdetei Magyarországon, 1975.

Budapesten hunyt el 1978. augusztus 26-án.