Köbölkút

Kántortanító. A gimnáziumot és az állami tanítóképzőt Léván végezte. Zeneoktató és nevelő, majd Verebélyen és Ürményben tanította magyarra a szlovák gyermekeket, az utóbbiban szerzett kántori gyakorlatot (1886−1888). Osztálytanító volt Sókszelőcén, ahol énekkart és zenekart szervezett (1887−89), 1891-ben Köbölkúton kántortanítóvá választották. A Párkány és Vidéke r. k. tanítók egyletének jegyzője volt. Imakönyvéért XIII. Leó pápa Croce di Benemerenza érdemkereszttel (1902), XII. Pius pápa Pro ecclesia et Pontifice díszkereszttel jutalmazta (1942). 1934-ben nyugdíjba ment. 1948-ban családjának el kellett hagynia a községet, egyedül maradt. A község cserkészcsapatát, főutcáját, a magyar tannyelvű alapiskolát (1999) róla nevezték el. A szülőházán emléktáblát helyeztek el.

Kommunista politikus, országgyűlési képviselő, az MDP PB tagja; hivatásos katonatiszt, altábornagy. Hat elemi osztály elvégzése után esztergályosi végzettséget szerzett. A második világháborút követően pártvonalon került a Magyar Honvédséghez, később a honvédelmi miniszter helyettese. A Magyar Honvédelmi Sportszövetség elnöke.

Tanár, művelődésszervező. 1950-ben érettségizett Érsekújvárott; 1953–1957-ben a pozsonyi Pedagógiai Főiskola levelező tagozatán magyar–szlovák szakos oklevelet szerzett. 1952–1958-ban Köbölkúton tanító, majd iskolaigazgató; 1958–1961-ben járási tanfelügyelő Érsekújvárott, 1970-ig, ill. 1977–1984 között ismét iskolaigazgató volt Köbölkúton. 1970–1977-ben a Csemadok KB főtitkára Pozsonyban. Csanda Sándor mellett közreműködött Fábry Zoltán válogatott levelezésének kiadásában (1978).

labdarúgó, csatár. A Budapesti Vörös Lobogó csapatának labdarúgóként kezdte profi pályafutását, 1955-től Magyarország ifjúsági válogatottjának a tagja volt. 1956-ban nyugatra emigrált. Játszott az Austria Wien, a Sevilla FC és az FC Barcelona csapataiban. Az aktív labdarúgást az Egyesült Államokban fejezte be.

nyelvész, adjunktus. Érsekújvárott érettségizett 1963-ban, majd angol–spanyol szakot végzett a Comenius Egyetemen (1968). Előbb középiskolai tanár Pozsonyban, 1970-től tanársegéd, majd adjunktus volt a nyitrai Pedagógiai Főiskola angol tanszékén. 1976-tól ugyanott az Irodalomkommunikációs Kabinet tudományos kutatója, 1981-től a Szlovák Nyelv és Irodalom Tanszék állományában fordítás- és irodalomelméletet oktatott. 1982-ben Franciaországba távozott, ezt követően tevékenysége ismeretlen. 

Összehasonlító nyelvészettel, fordításelmélettel, irodalmi műalkotások adaptációjának kérdésével, szövegelemzéssel és szövegelmélettel foglalkozott. Bölcsészdoktori értekezését “A spanyol, az angol, a magyar és a szlovák főnevek többes száma” (1974), kandidátusi értekezését “Az irodalmi művek adaptációja” (1981) címmel írta. Cikkei, tanulmányai, tankönyvei, fordításai 1969-től jelennek meg különféle évkönyvekben, folyóiratokban. 

Főbb művei: Phonetics and Phonology (főiskolai tankönyv, 1975); Introduction to the Study of English (főiskolai tankönyv, 1976); Morphology with Exercises (főiskolai tankönyv, 1976); Translation As Comparison (A. Popovičcsal, 1976); Communicational Aspect of Literary Tradition (A. Popovičcsal, 1979)

Vegyész, tudomány- és művelődéstörténész, irodalomkritikus, szerkesztő.

Négy éves koráig lakott Bátorkeszin. Általános iskolai tanulmányait Köbölkúton végezte (1964), az érsekújvári gimnáziumban érettségizett 1967-ben. A prágai Károly Egyetem Természettudományi Karán tudományos kémiából szerzett oklevelet 1972-ben. (1969–1970-ben a prágai Ady Endre Diákkör elnöke volt.)
1972–1975-ben Pozsonyban a Szlovák Tudományos Akadémia Polimer Intézetének munkatársa, a polimerek elektronspin-rezonanciás spektroszkópiai vizsgálatával foglalkozott.
1975–1995-ben a pozsonyi Hét kulturális és közművelődési hetilap szerkesztője, 1989 decemberétől 1995 májusáig főszerkesztője volt. 1995–2013 között a Szlovák Rádió magyar adásának (Pátria Rádió) szerkesztő-riportere. 1997–1998-ban a pozsonyi magyar gimnázium óraadó biológiatanára, 2001–2005-ben a budapesti Műszaki Egyetem komáromi kihelyezett nappali tagozatának óraadó tanára (tudomány- és technikatörténet), 2003–2009-ben a Szabad Újság hetilap kulturális rovatának szerkesztője, 2004–2008-ban a komáromi Selye János Egyetem óraadó tanára (magyar művelődéstörténet). 2018 áprilisától a ma7.sk internetes portál szerkesztője.
Újságírói és szerkesztői tevékenysége elsősorban az irodalommal, a sajtótörténettel, a zene- és képzőművészettel, a művelődés- és tudománytörténettel, valamint a tudományos ismeretterjesztéssel kapcsolatos. Az 1970-es években elbeszéléseket, az 1980-as és 1990-es években ismeretterjesztő hangjátékokat is írt.
Mintegy 45 tankönyvet és több szakkönyvet (pl.: Geológia, 1988; A zöldségfélék betegségei és kártevői, 2005; A díszfák betegségei és kártevői, 2005; A gyümölcsfák és a szőlő betegségei és kártevői, 2007; Lengyel Tünde–Várkonyi Gábor: Báthory Erzsébet, 2010.) fordított csehből és szlovákból magyarra.
1989–1993-ban a Csemadok OT Elnökségének tagja, 1990-ben egyik alapítója és 1996-ig alelnöke volt a Szlovákiai Magyar Tudományos Társaságnak. 1990-től tagja a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának, 2008–2013 között a Tudományos és Ismeretterjesztő Szekció elnöke. 1990-től tagja a Szlovákiai Fordítók Társaságának.
Díjai: Madách Imre–nívódíj (1985); Posonium Irodalmi Díj Különdíja (2006); Hevesi Endre-díj (2007); Palást község polgármesterének díja (2010); Magyar Köztársasági Aranyérdemkereszt (2011); a szímői önkormányzat Jedlik Ányos-díja (2012).
Jelenleg Nyárasdon él.
Főbb művei: Ember a szóban (irodalomkritikák), 1985; Ki kicsoda Kassától–Prágáig? (társszerző), 1993; A magyar tudomány évszázadai I–II. (tudománytörténeti tanulmányok Kiss Lászlóval és Ozogány Ernővel), 1994; 1996; A magyar sajtó Szlovákiában 1945 után (In: A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998, II. Oktatásügy, közművelődés, sajtó, p. 378–426), 1998; Gondolatokból épült katedrális (tudománytörténeti tanulmányok Kiss Lászlóval és Ozogány Ernővel), 2001; A mi huszadik századunk (tudománytörténeti tanulmányok, társszerző), 2001; Utazók, felfedezők, hódítók, kalandorok (földrajztörténeti tanulmányok), 2003; Az ókor emlékezete. A sziklarajzoktól az ábécéig (írástörténeti monográfia), 2004; A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–2004 (társszerző) 2004; Séta egy kertben (irodalmi és művelődéstörténeti tanulmányok), 2005; Bűvös táblázat. A kémiai elemek kultúrtörténete (kémiatörténeti monográfia), 2006; Tankönyvek hősei I. (tudománytörténeti tanulmányok), 2008; A pálya szélén, avagy egy szigetlakó feljegyzései (irodalmi, művelődéstörténeti tanulmányok, publicisztikai cikkek), 2009; Hősök (tudománytörténeti tanulmányok, társszerző), 2009; A stresszelmélet megalkotója. Tudományos tanácskozás Selye János születésének 100. évfordulója alkalmából (szerkesztő és társszerző), 2009; A tudomány szolgálatában. A szlovákiai magyar tudományos élet és ismeretterjesztő irodalom képviselőinek arcképcsarnoka (életrajzok), 2010; Sziget a szárazföldön. A prágai Ady Endre Diákkör története, 2012; Zsinórpadlás (Kiss Lászlóval és Ozogány Ernővel – tudomány- és technikatörténeti tanulmányok), 2013; A tudomány apostolai I. A-K (felvidéki tudóslexikon), 2013; A tudomány apostolai II. L-ZS, 2014; Táncba szőtt történetek. A prágai Nyitnikék története (szerk.), 2017.

néprajzkutató, egyetemi docens. Az érsekújvári magyar gimnázium elvégzése után a budapesti ELTE-n tanult tovább, ahol régészetet és néprajzot hallgatott. Doktori fokozatát 2003-ban szerezte meg. 1980–1991 között az érsekújvári Járási Múzeum régésze lett, majd a komáromi Duna Menti Múzeum munkatársaként dolgozott. 1989-ben újraindította a Csehszlovakiai Magyar Néprajzi Társaságot, melynek elnöki tisztségét nyolc évig töltötte be. 1997-től a Forum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központjának vezetője. A nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem és a komáromi Selye János Egyetem oktatója. Szerkesztette a Hírharangot és a Népismereti Könyvtárat. Számos könyvsorozat elindítója, szerkesztője. Fm. Ágas-bogas fa. Néprajzi ismeretek alapfokon, Szakrális kisemlékeink, Magyar néprajzi kutatások Szlovákiában.