Komárom a Csallóköz délkeleti csücskében, a Duna és a Vág-Duna összefolyásánál fekszik, a Kisalföld sík vidékén. A város közigazgatási területén, Lándorpusztánál ömlik a Vág-Dunába a Nyitra, torkolatánál egy folyami sziget is kialakult (Apáli). Ez a vidék gazdag élővilágával, ártéri erdeivel természetvédelmi terület. 110 m-es tengerszint feletti magasságban terül el, keletről és északról a Vág-Duna és annak holtága, délről a Duna alkotja természetes határát.
Közigazgatás
Jelenleg (1996 óta) Nyitrai kerülethez és a Komáromi járáshoz tartozik. A város területe (103,17 km²) két kataszteri területre (Komárom, Őrsújfalu) és 11 városrészre oszlik.
1920-ig Komárom vármegye székhelye és egyben törvényhatósági jogú város (1745-1870 között szabad királyi város).
1923-tól a csehszlovák közigazgatásban elvesztette törvényhatósági jogát és a Komáromi járás székhelye lett (1928-ig Pozsony megye része, ezután 1938-ig Szlovákia tartományé).
Népesség
A város népessége 1945-ig túlnyomórészt magyar nyelvű és nemzetiségű volt. A kitelepítések során először került jelentős szlovák lakosság a városba, egyben 9000 komáromit telepítettek át Magyarországra (az akkori lakosság kb. 40 %-át). Az 1947 utáni iparosítás és városfejlesztés eredményeként (hajógyár felépítése) a népességszám növekedésnek indult és 1950-1980 között megduplázódott (16 343 főről 32 520-ra), ezzel tovább csökkent a magyarok arányszáma, akik azonban még mindig a lakosság többségét alkotják, bár számarányuk minden népszámlálással kevesebb (1991-2011-ben 63,5 %-ról 53,8 %-ra).
Történelem
A magyar törzsek 9. századi letelepedése után Ketel vezér kapta meg a csallóközi területeket. Fia, Alaptoma a Vág-Duna közben (mai Komárom területén) építette fel Komárom várát, amely Komárom vármegye névadója és első székhelye is lett.
Városi jogait 1265-ben IV. Bélától kapta. A királyi várat egy időben Csák Máté bitorolta és birodalmának déli védőbástyájává tette.
Mai jelentősége
Komárom a szlovákiai magyarság kulturális központja számos kulturális, politikai és oktatási intézménnyel (Selye János Gimnázium, Selye János Egyetem, Jókai Színház, Duna Menti Múzeum). Kamarazenekar, városi művelődési központ, több könyvtár (Szinnyey József könyvtár, egyetemi könyvtár).
Gazdasági jelentősége az országos jelentőségű nagyüzem, a hajógyár hanyatlásával erősen csökkent, ipari parkja nincs.
Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99
KOMÁROM. Comaronium. Komorn. Komárnó. Szabad Kir. Város Komárom Vármegyében, fekszik Clalóköz Szigetének leg álsó végénél, Duna vize mellett, Vág vizének, és a’ kis Dunának a’ nagy Dunába való öszve folyásánál, Érsek Újvárhoz két, Győrhöz hat, Budához pedig 11 posta mértföldnyire, lakosai leg inkább Magyarok, Németek, és Rátzok, katolikusok, és reformátusok.
Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851
Komárom, németül Comorn, magyar királyi város, Komárom vmegyében, Budától nyugotra 6 4/16, Győrtől keletre 3, Uj-Szőnytől, melly ut. postája, 5/16 állomásra. Fekszik a Duna bal partján, a Csalóköz legvégső csucsában, hol t. i. a Vágduna az öreg Dunába ömlik, lapályos róna vidéken. Határa kiterjed 4107 holdra, mellyből a városerősités 520 4/12 holdat foglalt el.
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben 1886-1901
Ott, hol az érsekújvári Dunaággal és a Nyitrával egyesűlt szeszélyes Vág siet a Dunába, fekszik a magyar monda egykori aranykertjének, a mai Csallóköznek legnagyobb városa, Komárom. Árterűletek, nádas, zsombékos laposok és füzesek lepik a város környékét, melyet imitt-amott régi folyómedrek és mocsárfenekek szaggatnak meg. Három oldalról víz környezi a várost.
Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914
Komárom, szabad királyi város, a Csallóköz alsó végében, a Duna mellett, a Vág vízének és a Kis-Dunának a Nagy-Dunába folyásánál fekszik.
Béla király névtelen jegyzője a magyarok tetteiről írt könyvében (XV. fejezet) azt írja, hogy miután Árpád az egész Pannóniát meghódította, Ketelnek (vagy Retelnek) hűséges szolgálataiért nagy földet adott a Duna mellett, ott, a hol abba a Vág vize ömlik.
Magyar Katolikus Lexikon
Komárom, Kommorn, Comaromium, Révkomárom, Északkomárom, v. Komárom vm. (Komarno, Szl.): 1. vár. Az Árpád-korban ispánsági székhely. 1241: a tatárok nem tudták bevenni. Walter kamaraispán kapta meg, majd a Csákoké. 1317: Károly Róbert elfoglalta Csák Mátétól, a kir. várat többször elzálogosították. 1527: rövid ellenállás után a Ferdinánd-pártiaké lett.
A visszatért Felvidék adattára (1939)
(Írta: Szombathy Viktor) Csallóköznek, az Aranykertnek keleti sarkán fekszik, ott ahol a selymes vizű Vág beleömlik a szőkének dalolt Dunába. Ha a Szent András templom tornyából szétnézel, északon, messze, a nyitrai Zobor integet feléd, délről, még messzebbről, a Bakony s a dunántúli dombok hullámos sora kéklik, kelet felől a dunaalmási és az esztergomi hegyek, a Vértes nyúlványai koszorúzzák a vidéket.
ref. teológus, egyházi ír, tanár. 1650-től Utrechtben az egyetemen keleti nyelveket tanult. 1653-ban lett a teológia doktora. Visszatért Debrecenbe, ahol a ref. kollégiumban a keleti nyelvek és bölcselet tanára lett. 1657–1678 között a város ref. lelkésze is volt. Magyar és latin nyelven írt, elsősorban egyházi műveket, értekezéseket, emlékbeszédeket. Legnagyobb irodalmi teljesítménye bibliafordítása, ez csak halála (Debrecen, 1678) után jelent meg.
jezsuita hittérítő, utazó. 1714-ben belépett a jezsuita rendbe. A sevillai misszionárius-képző elvégzése után 1724-ben Dél-Amerikába hajózott, ahol misszionáriusként dolgozott.1748-ban követi minőségben Rómába küldték. Közben elsősorban a missziós munka során készült feljegyzéseiből összeállított kötetet rendezte sajtó alá, de halálakor kézirata elveszett. Csak a mellékletnek szánt térkép maradt fenn, ez először Quitóban, majd Rómában is megjelent. Genovában halt meg 1752-ben.
jezsuita teológus, egyetemi tanár. 1740-ben lett a Jézus Társaság tagja. Egy évig hitszónok volt szülővárosában, majd a nagyszombati egyetemen hat évig bölcseletet és rövid ideig történelmet is oktatott. 1762-ben a bécsi egyetem dogmatika tanára lett. A jezsuita rend eltörlését követően 1774-ben esztergomi kanonok, 1775–1777-ben a nagyszombati papnevelde rektora volt. Latin nyelven egyházi munkákat és matematikai, fizikai, csillagászati tankönyveket írt.
jezsuita pap, természettudós. 1745-ben lépett be a jezsuita rendbe. Egyetemi tanulmányait Grazban és Nagyszombatban végezte. Bécsben a Theresianumban görög és magyar nyelvet oktatott. 1780-tól a komáromi Óvár lelkésze lett. Tudatosan gyűjtötte a növénytani, állattani és ásványtani anyagot, miután elhatározta, hogy elkészíti Magyarország természetrajzi leírását. Az első nyomtatásban megjelent munkája a magyarországi földrengéseket vette számba 1040-től 1783-ig. A kilenc kötetre tervezett monumentális műből csak öt kötet jelent meg.
orvos, mineralógus. A pesti egyetem orvosi karán 1788-ban orvosdoktori oklevelet szerzett. Gyakorló orvosként Komáromban helyezkedett el, később Tatára költözött és Komárom vármegye főorvosi tisztét töltötte be. A botanika, a zoológia és a mineralógia is érdekelte. 1791-ben megjelent a Magyar mineralógia című összefoglalója. Az „ásvány” szó is Zay Sámuel leleménye. Fordított is, elsősorban orvosi műveket. Az első magyar orvos volt, aki felvetette a vérátömlesztés életmentő beavatkozásként történő alkalmazásának a lehetőségét. Tatán hunyt el 1812-ben.
író, szerkesztő, színházigazgató, történész. Bencés papnövendékként Pannonhalmán bölcseletet, 1782-ben Pozsonyban teológiát hallgatott. 1794-ben ő adta ki Mikes Kelemen Törökországi levelek c. művét. 1806-ban Pesten telepedett le. 1807-ben elindította a Hazai és Külföldi Tudósítások c. lapot. 1817-ben Hasznos Mulatságok címmel egy szórakoztató lapot is alapított. 1813–1815-ben a pesti magyar színtársulat igazgatója volt. 1827–1828-ban részt vett az MTA alapszabályát kidolgozó bizottság munkájában. 4000 kötetes könyvtárát 1821-ben szülővárosának adományozta, ezzel megteremtette a Komárom Vármegyei Könyvtár alapjait. Pesten hunyt el 1828-ban.
Református lelkész, földrajztudós, csillagász. Szatmárnémetiben született 1764-ben. Frankfurtban, Jénában és Lipcsében tanult. Hazatereset követően előbb Komáromban volt tanár, majd 1803-tól haláláig a közeli Búcson lelkipásztorként működött. Földrajzzal, csillagászattal is foglalkozott. 1814-ben jelentette meg legfontosabb művét A föld mathematikai leírása a világ alkotmányával együtt címmel. Ez a kor legjelentősebb magyar nyelvű természetföldrajzi munkája volt. A közönséges természeti földleíró c. könyvében Alexander Humboldtot megelőző gondolatokat fogalmazott meg.
pozsonyi kanonok, költő, műfordító, a MTA tiszteleti tagja. A gimnáziumot szülővárosában, a bölcseletet Pozsonyban, a teológiát Esztergomban végezte. 1800-ban került Izsára plébánosnak és közeli kapcsolatot ápolt a Virten nyugdíjas éveit töltő Baróti Szabó Dáviddal. 1816-ban rövid ideig Erdélyben, Gyulafehérvárt volt tiszteletbeli kanonok, majd 1818-tól Pozsonyban olvasókanonok és a Szent Imre nevelőintézet igazgatója. Kazinczy Ferenccel is levelezett. Pozsonyban hunyt el 1845-ben.
Komárom - elhunyt jezsuita misszionárius. Gyöngyösön született1719-ben. 1739 októberében lépett a jezsuita rendbe. 1749 elején indult Spanyolországba tanulni. 1750-ben indult Amerikába misszionáriusként. 1751 közepe táján megérkeztek Limába, a jezsuita rendtartomány perui központjába. Missziós munkára Moxitániába küldték. 1768-ban tért vissza Európába. 1770-től haláláig Komárom plébánosa volt.
orvosdoktor. A bécsi egyetemen szerezte orvosdoktori oklevelét. Hazatérve Komáromban lett gyakorló orvos. 1801-ben a nagy himlőjárvány idején személyes példájával is igyekezett meggyőzni az embereket a himlőoltás fontosságáról. Kazinczy Ferencnek is jó barátja volt és 1803-ban őt kezelte, amikor Tata közelében balesetet szenvedett.
bencés tanár, nyelvész, néprajzi gyűjtő. Pappá szentelését követően Esztergomban volt gimnáziumi tanár, majd Győrben iskolaigazgató. Tanított továbbá Sopronban, Dömölkön, Nagyszombatban, Komáromban, Pannonhalmán. Ezt követően előbb levéltárnok és könyvtáros lett Pannonhalmán, 1841-től pedig, haláláig a bencés rend komáromfüssi birtokainak jószágkormányzója. Szépíróként elbeszéléseket, vígjátékokat, verseket írt, 1828–1833 között ő szerkesztette az Uránia nemzeti almanachot. Legismertebb műve A palóczokról c. néprajzi munkája. Készített magyar-német szótárt, Magyar grammatika címen nyelvészeti munkát is – ezek kéziratban maradtak. Az MTA 1831-ben levelező tagjává választotta, de hat évvel később e tagságáról lemondott.
tanár, költő, történész, az MTA tagja. Három évig Bécsben, Göttingenben képezte magát. 1815-ben tért vissza Debrecenbe ahol a Debreceni Református Kollégium rektoraként működött. Számos reformelképzelést fogalmazott meg, pl. a négyéves iskolai tankötelezettség bevezetését, a kollégiumi oktatás nyelvének magyarra történő megváltoztatását. Jelentős összegekkel támogatta a magyar nyelv és irodalom iskolai oktatásának kiszélesítését. 1836-ban egyik alapítója volt a Kisfaludy Társaságnak. Debrecenben hunyt el 1849-ben.
ref. lelkész, tudományszervező. Putnokon született 1750-ben. Teológiai tanulmányai után Komáromban lelkész. Szívügyének tekintette a magyar nyelv, irodalom és műveltség fejlesztését és gyarapítását. 1787-ben elindította a Mindenes Gyűjtemény c. folyóiratot és megalapította a Komáromi Tudós Társaságot. Kevés eredeti művet írt, viszont annál többet fordított a világirodalomból. Számos kortársával (pl. Kazinczyval, Gvadányival, Ráday Gedeonnal és Orczy Lőrinccel) jó barátságot ápolt és rendszeresen levelezett velük.
orvos, szakíró, mecénás. A pesti egyetemen szerzett orvosdoktori oklevelet. 1826-tól Lajcsák Ferenc rozsnyói püspök személyes orvosa volt, majd Gömör vármegye főorvosi tisztét is betöltötte. A járványos betegségek elleni küzdelem egyik élharcosa volt, a keleti marhavész oltással történő megelőzésének fontosságát hirdette. 24 ezer ezüstforintos alapítványt tett egy Rozsnyón felépítendő árvaház és kórház javára. Ez utóbbi csak 40 évvel a halála után, 1887-ben nyílt meg (Kósa–Schopper Kórház).
csillagász, matematikus. 1847-ben Bicskén telepedett le, ahol belefogott egy csillagvizsgáló építésébe. Szorgalmazta a méterrendszer bevezetését, saját pénzén Párizsból hozta be a méter- és tömegetalon hiteles másolatát, de ezt csak halála után 6 évvel fogadták el. Magyar nyelvű ég- és földgömböket készített, a magyarításban részt vett Bajza József, Bugát Pál és közeli barátja, Vörösmarty Mihály is. Az 1848/49-es szabadságharc bukását követően egy feljelentés nyomán letartóztatták, majd amikor szabadon engedték csillagvizsgálóját eladta az államnak és Bécsben, majd haláláig (1868) Párizsban élt. Nevét az 115059 Nagykároly kisbolygó viseli.
orientalista, az MTA tagja. Bölcseletet és jogot tanult. 1823-tól különböző bécsi levéltárakban tevékenykedett, 1827–1838 között az Udvari Könyvtár negyedik írnoka volt, majd harmadik és második írnok lett. Levéltári munkája során rendszerezte azokat az iratokat, amelyek a magyar-oszmán kapcsolatokról tájékoztattak, de összehasonlító nyelvészettel is foglalkozott. Az MTA 1831-ben levelező tagjává választotta. Bécsben hunyt el 1845-ben.
Bencés szerzetes, költő, nyelvtudós.Gyermekéveit Érsekújvárott töltötte,
Nyitrán, majd Esztergomban, végül Pozsonyban végezte középiskolai tanulmányait.
1817-ben jelentkezett Pannonhalmán a bencésekhez, a vele egykorú
unokatestvérével, Jedlik Ányossal, a későbbi kiváló fizikussal és feltalálóval.
Teológiai tanulmányait a pesti papneveldében kezdte, végül Pannonhalmán fejezte
be.1824 szeptemberében pappá szentelték és
Győrött megkezdte tanári pályáját. Elsősorban magyar nyelvészetet és irodalmat
oktatott, 1830-tól pedig szónoklatot tanított Komáromban. Ekkor már költőként
is ismert volt, és ennek köszönhetően 1831-ben az MTA levelező tagja lett,
1836-ban pedig rendes taggá választották a nyelvtudományi osztályban.1835-ben felettesének engedélyével Pestre
költözött, de „enyelgő költeményei” miatt ellenségei intrikálni kezdtek ellene
és ez arra kényszerítette, hogy Pestről visszaköltözzön Pannonhalmára és néhány
évig ott tanítson. Az MTA egy nagyszótár kiadását vette fontolóra (Magyar Nyelv Szótára) és a munkával
Czuczort és Fogarasi Jánost (1801–1878) bízták meg, így 1845-ben ismét Pestre
költözött.Riadó c. verséért 1849
januárjában a magyar fővárost elfoglaló osztrákok letartóztatták és csak az
Akadémia elnökének, Teleki Józsefnek a közbenjárására nem végezték ki, ahogy
Windisch-Grätz osztrák főparancsnok eredetileg javasolta, hanem a budai várban
tartották fogva. Ekkoriban már sokat betegeskedett, és amikor a magyar
honvédség 1849 tavaszán elfoglalta a várat, Czuczor a tihanyi bencés apátságba
vonult vissza kezeltetni panaszait.Mindeközben tovább dolgozott a szótáron és
ezt a munkát azután is folytatta, amikor 1850-ban Haynau parancsára előbb
Bécsbe, majd Kufsteinbe szállították. Egy évvel később, 1851. május 22-én az
MTA közbenjárására kiszabadult és attól kezdve elsősorban a szótáron dolgozott,
amely azonban életében már nem készült el, így halála után Fogarasi egyedül
fejezte be 1874-ben.
Főbb művei: Aradi gyűlés (hősköltemény),
1828; Czuczor poétai munkái, 1836; Czuczor népies költeményei, 1854; Czuczor költeményei I-III., 1858.Pesten hunyt el 1866. szeptember 9-én
orvos, belgyógyász, egyetemi tanár. 1835-ben a bécsi egyetemen szerezte meg orvosdoktori oklevelét. Gyakorló orvos lett Pesten és az Orvosegyesület titkári, majd 1846–1862 között az elnöki tisztségét is ellátta. 1848-tól 1887-ig oktatott a pesti egyetem orvosi karán. A magyarországi klinikai szemlélet egyik megalapozója, a pesti orvosi iskola egyik vezetője volt. Budapesten hunyt el 1889-ben.
orvos, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja. A pesti egyetemen bölcseletet, jogot, valamint görög és angol nyelvet, természetrajzot és kórbonctani előadásokat is hallgatott. Orvosi ismereteit Bécsben és Padovában bővítette. 1844-ben a pesti egyetemen a kórbonctan rendkívüli tanára lett. 1848/49-es szabadságharc idején tábori főorvosként szolgált. 1855-től előadásokat tartott kórbonctanból, amelynek magyarországi megalapozója lett. 1861-ben kinevezték egyetemi tanárrá. Régészettel is foglalkozott és az ő kezdeményezésére újították fel Vajdahunyad várát. Nagymaroson hunyt el 1887-ben.
A gimnáziumot Szentgyörgyön, Komáromban és
Nagyszombatban végezte. 1829-ben belépett a kegyesrendbe és Vácott
bölcseleti, Pesten teológiai tanulmányokat folytatott. 1835-től két évig Podolinban, majd tíz
évig Pesten tanított a gimnáziumban. 1847–1851 között Szentgyörgyön teológiát
oktatott. 1852-ben kilépett a rendből és a
gyulafehérvári latin szertartású káptalan nagyprépostja lett. Matematikai
tankönyveket írt.
író, jogtudós, az MTA tagja. A pozsonyi akadémián tanult, később Pesten jogot hallgatott. A Kisfaludy Társaságnak 1837-től jegyzője, 1841–1843-ban titkára, tagja volt a Petőfi Társaságnak is. A szabadságharc idején képviselő és igazságügyminiszteri osztálytanácsos, az állami ügyészi osztály vezetője, a kormányt Szegedre és Aradra is elkísérte. Később haditörvényszék elé állították és halálra ítélték, de kegyelmet kapott, és Pestre internálták. Ezután jogtudományi és újságírói munkásságot folytatott. 1865–1869-ben országgyűlési képviselő. 1869-től a semmítőszék, később a Kúria bírája, 1883-tól 1894-ig tanácselnöke volt. Számos jogtudományi műve jelent meg. Verseket, drámákat, emlékbeszédeket és elbeszéléseket is írt. Hunyady László c. drámája alapján írta Egressy Béni Erkel Ferenc operaszövegét. Budapesten hunyt el 1903-ban.
honvéd dandárparancsnok, cs. és kir. altábornagy. Iskoláit Pesten, Komáromban és Győrben végezte. Ezután katonai pályára lépett. Részt vett az 1848/49-es szabadságharcban. A bekerített magyar sereget ő szabadította fel németinél az osztrák csapatoktól – így a magyarok bevonulhattak Selmecbányára, Pongráczot pedig Görgey őrnaggyá nevezte ki. Részt vett a téli hadjáratban, ott volt Buda ostrománál, ahol fontos szerepe volt a vár bevételében. Bár többször bravúros katonai tettet hajtott végre csapatával, a szabadságharc bukásával Nagyváradon le kellett tennie a fegyvert. Ezután külföldre menekült, és csak 1867-ben tért vissza (ekkor már családjával) hazájába. 1882-es nyugállományba vonulásáig a hadseregben szolgált. Budapesten hunyt el 1890-ben.
regényíró, a „nagy magyar mesemondó”, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia igazgató-tanácsának tagja. Iskoláit Komáromban, Pozsonyban, Pápán és Kecskeméten végezte. Írói pályáját 1843-tól, A zsidó fiú c. verses tragédiája megjelenésétől számítja. 1848. március 15-én a forradalmi ifjúság egyik vezető alakja. Több lap (Üstökös, A Hon, Vasárnapi újság) alapítója, szerkesztője, munkatársa, emellett hatalmas szépirodalmi életművet hagyott az utókorra. Budapesten hunyt el 1904. 5. 5-én.
bibliográfus, könyvtáros. 1848 júliusában változtatta Ferberről Szinnyeire a családi nevét. 1872-ben lett Szinnyei a pesti Egyetemi Könyvtár másodtisztje. Később a magyar hírlapirodalom ismertetésével kezdett foglalkozni és állandó munkatársa lett a Vasárnapi Ujságnak. 1875-ben az Egyetemi Könyvtár első könyvtárigazgatója, 1879-ben első őre lett. Számos társaság választmányi tagja volt. Az MTA 1899-ben levelező tagjává választotta. Legfontosabb műve a magyar írók munkásságának bibliográfiája (Magyar Írok Élete és Munkái I–XIV – MIEM). Ebben közel 30 000 magyar író szerepel. A 14 kötetet szinte egymaga írta, csak az utolsó füzetet fejezte be Szinnyei jegyzetei alapján fia, Szinnyei Ferenc. Budapesten hunyt el 1913-ban.
zenepedagógus, zeneszerző. A szabadságharc alatt a debreceni nemzetőr-zenekar tagja volt. Sárospatakon, Losoncon, Cegléden, 1855 után pedig Nagykőrösön működött mint zenetanár és mint karnagy. Budapesten hunyt el 1909-ben. Dalokat, egyházzenei műveket (Templomi és temetési karénekek 3 szólamra, 1876); táncokat, pedagógiai munkákat írt (Vezérkönyv hallás utáni énektanításhoz, 1872; Gyakorlókönyv az énektanításra, 1872; Énektár, 1897).
református lelkész, főlevéltáros. Középiskolai tanulmányait Pozsonyban kezdte, majd Pápán tanult – itt tanult teológiát is. Balatonkenesén volt rektor, ezt követően megkezdte lelkészi szolgálatát, állomáshelyei: Komárom, Csilizradvány. 1870-ben állami ösztöndíjjal Karlsruhéba ment, ahol a gazdasági főiskolán szaktanári oklevelet szerzett. Két évvel később a Nyitra megyei gazdasági egyesület titkára lett, gazdasági témában tartott előadásokat. Végül ezt, a jövedelmezőbb állami szolgálatot választotta a lelkészség helyett, tíz évig volt jegyző Nagyváradon, másfél évig pedig Vágfarkasdon. 1885–1914 között Csongrád vármegye főlevéltárnokaként tevékenykedett. Munkatársként közreműködött a Magyarország címeres könyve c. kiadvány szerkesztésében és írásában. Szentesen hunyt el 1916-ban.
vegyész és borász. Az egyetemet Bécsben végezte 1865-ben. 1874-től a kassai Gazdasági Tanintézet vegytani tanszékének vezető tanára volt. Rendszeresen közölt szakcikkeket a gyógyvizek elemzéséről, a mezőgazdasági kémiai technológia és borászat új módszereiről. Magyarországon úttörő munkát végzett a borászati melléktermékek hasznosítása terén. Kidolgozta a konyakgyártás elméletét és konyakfőző készüléket szerkesztett, amelynek használatára tanfolyamokat szervezett. Főmunkatársa volt a Gyakorlati Mezőgazdának és a Borászati Lapoknak. Kassán hunyt el 1892-ben.
gyógyszerész, szerkesztő, gyárigazgató. 1881-ben szerezte meg gyógyszerészi oklevelét a budapesti egyetem orvosi karán. 1881–1906 között az Óbudai Gyógyszervegyészeti Gyár igazgatója, 1909-től a budapesti Szent Kereszt patika tulajdonosa. Gyógyszervegyészeti tanfolyamokat vezetett, ő volt a tudományos gyógyszerészeti és gyógyszergyártási technológia magyarországi meghonosítója. Szerkesztette a III. Magyar Gyógyszerkönyvet, emellett rendszeresen publikált cikkeket a Gyógyszerészeti Hetilapban és a Gyógyszerészeti Értesítőben. Budapesten hunyt el 1917-ben.
régész, főiskolai tanár. A budapesti tudományegyetemen szerzett történelem-földrajz szakos tanári oklevelet. 1877-től a dévai főiskola tanára volt, 1892–1903 között a fehértemplomi állami főgimnázium igazgatójaként tevékenykedett. 1903–1909-ben az erzsébetvárosi gimnázium tanára volt. Elsősorban Erdély múltját és régészeti emlékeit kutatta. Az 1882/83-ban felfedezett Mithras templom maradványaival foglalkozott. Középiskolai történelem tankönyveket is írt. 1927-ben hunyt el.
Történeti, művelődéstörténeti, heraldikai, régészeti és genealógiai cikkeket publikált, tanulmányutakat tett az Osztrák-Magyar Monarchiában és Nyugat-Európa számos országában.
1879-től
Budapest A vallás- és közoktatási minisztériumban különböző hivatalokat viselt
1881
Budapest - tanult A budapesti tudományegyetemen 1881-ben jogi doktori címet szerzett.
piarista tanár, művelődéstörténész, az MTA tagja. 1880-ban beiratkozott a budapesti tudományegyetem bölcsészkarára, ahol történelmet, magyart és latint hallgatott. Közben belépett a piarista rendbe és két évig Nyitrán teológiát tanult, majd 1884-től folytatta budapesti tanulmányait. Doktori diplomáját 1887. március 19-én vehette át. Az 1890-es években szülővárosa megbízta Komárom történetének a megírásával, közben Bécsbe küldték, hogy közreműködjön az udvari kamara levéltárának szétosztási munkálataiban. 1903-tól haláláig a képviselőház levéltárosa volt. Történészként elsősorban a XVI–XVII. századi magyar történelemmel, valamint a magyar reformkorral foglalkozott. Budapesten hunyt el 1860-ban.
1886-tól bírósági szolgálatot teljesített, 1900-tól az igazságügyi minisztériumban dolgozott. 1918-ban kúriai tanácselnöki rangot kapott. A törvényelőkészítő osztályon Fodor Árminnal elkészítette a polgári perrendtartás életbe léptetésével kapcsolatos tervezeteket. 1921-től az igazságügyi minisztérium törvényelőkészítő osztályának vezetőjeként nagy szerepe volt a bethleni konszolidáció számos jogalkotásának előkészítésében.
orvos, higiénikus, egyetemi tanár. A komáromi középiskola elvégzése után Budapesten tanult orvosnak, majd a kolozsvári egyetem Közegészségtani Intézetében helyezkedett el, tanárként – dékán és rektor is volt egy rövid ideig. 1921–1927 között a szegedi egyetemen tanított, 1928-tól haláláig a budapesti Közegészségtani Intézetet igazgatójaként és a közegészségtan tanszékvezető professzoraként tevékenykedett. Kutatásai során a gyógyvizek, az artézi kutak és az élelmiszerek higiéniájával, illetve járványtannal, foglalkozott. A tisztiorvosi továbbképzések egyik megszervezője volt. Budapesten hunyt el 1930-ban. F.m.: Az egészségtani vizsgálatok módszerei, Közegészségtan és fertőző betegségek I-II.
lapszerkesztő, történész, levéltáros, politikus, múzeumigazgató. 1895-ben a budapesti egyetem jogi szakán szerzett oklevelet. 1903–1921 között Komárom és Komárom vármegye levéltárosa volt. Tudományos munkássága elsősorban a muzeológiával kapcsolatos. Régészeti ásatásokat is végzett néhány csallóközi településen. Levéltárosként elsősorban genealógiai és heraldikai kutatásokat folytatott. Széleskörű, a művelődéstörténetet, a néprajzot és más szakterületeket érintő irodalmi tevékenységet folytatott, sőt 1895-ben még egy verskötete (Költemények) is megjelent. F. m.: Gyulai Rudolf, 1907; Komárom vármegye és az utolsó nemesi felkelés, 1910; Kultsár István 1760–1828, 1910; Komárom vármegye nemes családai, 1911.
bencés tanár, történész, az MTA levelező tagja. 1890-ben lett a pannonhalmi Szent Benedek rend tagja, 1896-ban szentelték pappá. 1898-ban szerzett történelem-latin szakos tanári oklevelet a budapesti egyetemen. 1899-ben Rómában folytatott levéltári kutatásokat. Az MTA 1909-ben választotta levelező tagjává 1916-ban lett a Szent István Akadémia tagja. 1896–1899-ben a pápai gimnázium, 1899-től a pannonhalmi tanárképző főiskola tanára volt. Ő volt a szerkesztője a Pannonhalmi Szent Benedek-rend története (1912—1916) kiadványnak. Győrben hunyt el 1919-ben. F. m.: A bakonybéli apátság története I-II., A tihanyi apátság története II.
szerkesztő,
helytörténész. Budapesten szerzett jogi diplomát, majd lapszerkesztő lett Dunaszerdahelyen. Ezt követően Komáromban dolgozott: időszaki kiadványok szerkesztője, lapszerkesztője, könyvtáros. Szépirodalmi műveket, művelődéstörténeti munkákat írt Csallóköz múltjáról, Komárom és a magyar királyok kapcsolatáról, a komáromi színészekről, nyomdászatról és sajtóról. Írásaiból a rendszerváltás után két válogatás készült. F.m A csallóközi aranymosás, A régi Csallóköz.
bencés rendi tanár, Komárom helytörténésze. 1864-ben belépett a bencés rendbe. Gimnáziumi tanári oklevelet szerzett és Kőszegen, Pannonhalmán, Esztergomban tanított. 1877-ben Komáromban telepedett le. Helytörténeti tanulmányokat írt, majd dolgozni kezdett Komárom vármegye monográfiáján. 1897-ben a komáromfüssi plébániára helyezték, majd különböző településeken szolgált. Budapesten hunyt el 1906-ban.
művelődéstörténész. A budapesti tudományegyetemen szerzett jogi oklevelet. A két vh. között bankigazgató, Komárom kulturális életének egyik szervezője, a Jókai Egyesület vezetője volt. A helyi lapokban publikált, a Komáromi Lapok főszerkesztője is volt. Alapy Gyulával együtt szerkesztették 1925-ben a Jókai Emlékkönyvet. F. m.: A hatvanéves komáromi dalegyesület, 1923; Tuba János emlékezete, 1925; A Jókai Egyesület huszonöt éve (1911–1936), 1937. Komárom (monogr.), 1941.
meteorológus. 1900-ban a budapesti József Nádor Műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet. 1903-tól Ógyallán a Központi Obszervatórium adjunktusaként földmágneses méréseket végzett. Később a budapesti Központi Intézet Aerológiai Osztályához került. Büky rajzoló és kiértékelő berendezést szerkesztett a magassági szélmérések gyors feldolgozására, amely a hazai aerologiai mérések során még az 1950-es években is használatban volt. Az 1905-ben kiadott A földmágneses megfigyelések és azok kivitelezésének ismertetése c. könyve sokáig az egyetlen részletes kézikönyv volt a mágneses mérések gyakorlati módjáról.
agrármérnök, gazdasági szakíró. A komáromi, majd a rimaszombati tanárság után magyar földműves szakiskolában tanított. Emellett komáromi lapokba és a Prágai Magyar Hírlapba írt a felvidéki magyar parasztság helyzetéről és azokról a lehetőségekről, melyekkel javítani lehetne a kialakult helyzeten. Két cikkben is foglalkozott a parasztfőiskolák fontosságával. 1935-ben jelent meg Csallóköz c. munka: ebben földrajzi, vízrajzi és a talajviszonyokra kiterjedő tudományos ismertetést ad, valamint összegzi a térség népességi és gazdasági viszonyait, ismerteti a csehszlovák földreform magyarokat sújtó következményeit.
Bencés szerzetes-tanár, lapszerkesztő, tankönyvíró. Teológiai tanulmányait Pannonhalmán végezte, s közben magyar–latin szakos tanári képesítést is szerzett. 1922. jún. 29-én szentelték pappá. 1922–1939 között a komáromi, 1939–1944 között a pápai bencés gimnázium tanára, igazgatója. 1945-től a komáromi bencés gimnázium igazgatója, 1949-ig az itteni rendház főnöke, 1944–1978 között a pannonhalmi főapát szlovákiai vikáriusa. 1946-tól lelkipásztor Komáromban. 1949-ben rendtársaival É-Szl.-ba internálták, ahonnan csak 1960-ban térhetett vissza magyar hívei közé (Balony, Medve, Nyárad). A két háború között a szlovákiai magyar cserkészet szervezője, több lap szerkesztője volt (Tábortűz, Szűz Mária Új Virágos Kertje, Komáromi Római Katholikus Autonóm Egyházközség Értesítője). Liturgikus reformot kezdeményezett, 1933-ban szerkesztője a Liturgikus Lexikonnak, 1989-ben társszerzője a Verbényi–Arató-féle, már a zsinati szellemben átdolgozott új liturgikus lexikonnak. 1947-ben – a magyarok jogfosztottsága idején – illegálisan imakönyvet (Miatyánk) és katolikus kalendáriumot adott ki. Kivette részét az 1968-as eseményekből, ott volt a Zsinati Megújulás mozgalomban, amiért 1968 után zaklatták, 1970-ben kényszernyugdíjazták. Ettől kezdve haláláig kisegítő lelkész volt Komáromban. 1989-ben Márton Áron-emlékéremmel tüntették ki Budapesten.
Főbb művei: Kis égi lant (énekek és imádságok, 1924); Magyar helyesírási szótár a művelt nagyközönség és a tanulóifjúság részére (1922); Magyar helyesírási szótár (Komárom, 1924); Magyar nyelvkönyv a szlovenszkói magyar tannyelvu középiskolák I-III. osztálya számára (Komarom, 1924-25); Kincses-könyv (Galánta, 1936)Kincses-könyv (1936); Miatyánk (ima- és énekeskönyv, 1969).
pap. Tanulmányait Nagyszombatban, Esztergomban, Bécsben végezte. Pappá szentelése után Komáromban helyezkedett el a Marianum kisszeminárium prefektusaként, majd igazgatójaként. 1937-től komáromi plébános volt, később az ipolysági prépostság címzetes prépostja. Kétévi kényszermunka után 1953-ban Óvárra helyezték, haláláig (1973) itt volt plébános.
író, műfordító. Tanulmányait Rimaszombatban és Budapesten végezte – már diákkorában a Prágai Magyar Hírlap munkatársaként dolgozott. 1930-1938 között a komáromi Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület főtitkára volt, majd a Jókai Múzeum igazgatója lett: ő rendezte be a Jókai-emlékszobát, és a múzeum gyűjteményét is felújította. 1938–1943 között a budapesti Széchenyi Magyar Kultúregyesület főtitkára volt, majd a Magyar Nemzeti Banknál helyezkedett el. Később műfordító, és a Magyar Rádió munkatársa lett, és dolgozott könyvtárosként is. Szerkesztette a Komáromi Lapok, a Magyar Vasárnap, a Magyar Írás, az Ünnep és a Forrás című lapokat, ifjúsági regényeket, útirajzokat publikált, tárcákat írt a Magyar Nemzetbe. Műveiben a Felvidék egykori életét, hétköznapi eseményeit mutatta be. Budapesten hunyt el 1987-ben.
orvos, belgyógyász, egyetemi tanár. 1907-ben született Bécsben. Gyermekéveit Komáromban töltötte. Párizsban, Rómában is folytatott tanulmányokat, végül a prágai Károly Egyetemen szerzett orvosi oklevelet 1929-ben és egyúttal vegyészetből is doktorált. 1929–1931-ben a prágai egyetemen oktatott, majd Rockefeller ösztöndíjjal az USA-ba, később Kanadába ment, ahol a McGill Egyetemen lett kutatóorvos. 1945–1976 között a montreáli egyetem professzora és igazgatója volt. Endokrinológiával, a szívelhalás problémáival foglalkozott. Őt tekintik a stresszelmélet kidolgozójának. Komáromban a magyar gimnázium és az első felvidéki magyar egyetem is az ő nevét viseli. Montreálban hunyt el 1982-ben. F. m.: Életünk a stressz, 1964; Álomtól a felfedezésig, 1967; In vivo, 1970; Stressz distressz nélkül, 1976.
költő, kritikus. Pozsonyban szerzett tanári oklevelet, tanított Bagotán, Szentpéteren, Komáromban, Ausztriában, emellett több irodalmi folyóirat munkatársa is volt. 1945-ben emigrált: egy ideig Chicagóban és Floridában, majd Clevelandben élt, ahol acélgyári munkásként dolgozott. Szülőföldjére sokáig csak versben tért vissza – élete utolsó éveit már Magyarországon töltötte. Budapesten hunyt el 1988-ban. Fm. Máglyák, Éjféli kiáltás.
néprajzkutató. A budapesti és a bukaresti egyetemen tanult, 1936-ban szerzett doktori címet. Karácsony Sándor tanítványa volt, majd érdeklődése a román népi kultúra felé fordult. Hónapokat töltött a moldvai csángó-magyarok között. Kutatásainak eredményeként írta meg a Moldvai csángók című, máig alapvető munkáját. 1937-től 1945-ig a debreceni Déri Múzeumban dolgozott, ekkor írta a Magyar lélek formái című könyvét. 1946-ban egyetemi magántanár lett. Szűkebb kutatási területe a népzene, népköltészet és népművészet formai elemzése és közép-európai összehasonlítása. 2001-ben Kossuth-díjat kapott. Ebben az évben hunyt el, Budapesten.
orvos, történész, politikus. 1937-ben a pozsonyi egyetem orvosi karán szerzett oklevelet. 1937–1942 között előbb Trencsénben, majd Komáromban volt kórházi alorvos. Ezt követően Jolsván városi orvos. Amikor 1978-ben Svájcban megjelent a felvidéki magyarság 1945 utáni meghurcoltatásának történetét összefoglaló A hontalanság évei c. munkája, kitiltották a Rozsnyói járásból és visszatért szülőfalujába. Az 1989 után egyik alapítója és tiszteletbeli elnöke lett a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomnak. 1968–1970 között számos tényfeltáró írást közölt a felvidéki magyarok meghurcoltatásáról és a nemzetiségi kérdésről.
matematikus. 1936-ban a szegedi egyetemen szerzett matematika-fizika szakos tanári oklevelet, majd 1941-ben matematikából bölcsészdoktor lett. Mindenekelőtt a többváltozós függvények variációszámítási kérdéseivel foglalkozott. Matematikusként közreműködött a Bay Zoltán által vezetett csoportban, amely a holdradar-kísérleteket készítette elő. 1946-ban hunyt el.
építőmérnök, egyetemi tanár, az MTA tagja. A budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 1942-ben szerzett építészmérnöki oklevelet. Már 1941-ben a vasútépítési, talajmechanikai és alapozástani tanszéken gyakornok, majd 1943-tól adjunktus. 1944–1946-ban katona és amerikai hadifogoly volt. Hazatérését követően ismét az egyetemen oktatott, 1951–1982 között a geotechnikai tanszék vezetője volt. 1972–1975-ben a BME tudományos rektor-helyettesi tisztet is betöltötte. Kutatási területe elsősorban a talajmechanikai, a talajfizikai tulajdonságok mérnöki szempontú geotechnikai vizsgálata volt. Budapesten hunyt el 1983-ban.
orvos, ortopédsebész. A budapesti tudományegyetem orvosi karán 1943-ban szerezte meg orvosi oklevelét. A II. vh. utolsó éveiben katonaorvosként szolgált. Ezután Nyomorék Gyermekek Otthonában volt traumatológus–ortopéd sebész. 1949–1956-ban a Honvédelmi Minisztérium Központi Honvédkórházának traumatológus főorvosa volt. 1956-ban egy évig Észak-Koreában volt az ottani magyar hadikórház főorvosaként. 1957–1976 között a budapesti Heim Pál Gyermekkórház ortopéd főorvosa volt. Elsősorban a láb sérüléseinek korszerű műtéti eljárásaival foglalkozott. Budapesten hunyt el 1976-ban.
Színész. Pozsonyban érettségizett 1942-ben. Sorkatonai szolgálata letöltése után Léván, Pozsonyban, Aranyosmaróton, végül Komáromban volt biztosítóintézeti tisztviselő. Mindenütt tevékenyen részt vett a műkedvelő színjátszó mozgalomban. 1954 jan.-jában került a Magyar Területi Színházhoz, melynek 1985. jan.-i nyugdíjazásáig tagja maradt. Számos hangjáték és tucatnyi szlovák film szereplője volt. 1969-ben Kiváló Munkáért kitüntetést kapott, 1980-tól Érdemes művész címmel tüntették ki.
színésznő. Előbb hivatalnok volt, majd 1950–1952 között az Állami Faluszínház, 1952–1966 között a komáromi Magyar Területi Színház színésze, később személyzeti előadója. Főbb színházi szerepei: Sohár Lidi (Urbán Ernő: Tűzkeresztség); Brazovicsné (Jókai Mór–Fellegi István: Az aranyember); Millerné (Friedrich Schiller: Ármány és szerelem).
bencés szerzetes, irodalomtörténész, klasszika-filológus, az MTA levelező tagja. Türjén született 1863-ban. A pannonhalmi hittudományi főiskolát és a tanárképző intézetet 1887-ben végezte el és pappá szentelték. Ugyanekkor szerezte meg görög-latin szakos tanári és bölcsészdoktori oklevelét is. 1890–1916 között a pannonhalmi bencés főiskola tanára volt. 1916-ban került Komáromba. Görög és latin nyelvészeti és irodalmi kérdésekkel foglalkozott. F. m.: Hat év (63–57 Kr.e.) Cicero életéből, 1889; A kereszténység legrégibb nyomai a római íroknál, 1914.
tanár, helytörténész. A pozsonyi egyetem Pedagógiai Karán szerzett magyar–történelem szakos tanári oklevelet 1955-ben. 1951–1985-ben a komáromi magyar gimnázium tanára volt. Helytörténészként elsősorban Komárom nevezetességeivel és híres személyiségeivel, a város és környéke múltjával foglalkozott. Erről ismeretterjesztő cikkeket is írt és tartott előadásokat. 2009-ben Pro probitate – A Helytállásért díjat kapott, 2010-ben a Posonium Irodalmi és Művészeti Díj Szülőföld Díjával tüntették ki.
tanár, helytörténész. Tanulmányait Pápán és Pozsonyban végezte, 1950-től tanárként, tanfelügyelőként dolgozott (Nagykeszi, Csallóközaranyos, Dunamocs). Emellett kisebbségpolitikai írásokat, kritikákat, helytörténeti tanulmányokat publikált. 1968-ban oktatás- és művelődésügyi főelőadó volt, innen politikai okokból eltávolították: nem taníthatott, nem publikálhatott. Csak 1989 után rehabilitálták. Fm. Dunamocs évszázadai.
nyelvész, nyelvművelő, egyetemi docens. A sárospataki gimnáziumban elvégzése után a pozsonyi Pedagógiai Főiskolán szerzett magyar szakos tanári oklevelet. Előbb Nagymegyeren tanító és igazgató, majd 1961-től nyugdíjazásáig (1994) a pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének oktatója. A komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Karának óraadó tanára volt. Szakmai és tudományos tanulmányai mellett nyelvművelő és nyelvi ismeretterjesztő cikkeket is publikált, a Szlovák Rádió magyar adásában éveken át nyelvművelő előadásokat tartott. 2000-től a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja. F. m.: A magyar igekötők szófajtani útjai, Nyelvünkért, Nyelvi vétségek és kétségek, Anyanyelv és magyarságtudat.
irodalomtörténész, irodalomkritikus, egyetemi oktató. A pozsonyi Pedagógiai Főiskola hallgatója lett és 1957-ben magyar szakos tanári oklevelet szerzett. 1957–1960-ban a galántai gimnáziumban tanított, majd a nyitrai Tanárképző Főiskola oktatója lett. 1968–1974-ben, valamint 1980–1985-ben tanszékvezető volt. 1985–1995 között docensként oktatott a magyar tanszéken. Irodalomtörténészként Győry Dezső munkásságával, a felvidéki magyar irodalom történetével foglalkozik. F. m.: Magyar irodalom Szlovákiában I-II.
színész. 1952-től az Állami Faluszínház Magyar Tagozata, majd a Magyar Területi Színház, ill. jogutódja, a Komáromi Jókai Színház színésze volt. Gyakran szerepelt hangjátékokban, szilveszteri műsorokban.
színész. Színészi pályáját a pozsonyi Állami Faluszínház magyar tagozatánál kezdte. Ennek megszűnése után a komáromi színházhoz került, melynek nyugdíjba vonulásáig, 1991-ig tagja maradt.
színésznő. 1950-től a Faluszínház, 1952-től a komáromi Magyar Területi Színház művésznője. Kezdetben a fiatal falusi lányok szerepei álltak hozzá közelebb, később a fiatal nők, asszonyok drámai alakjai. Érdemes művész (1982). F.Sz. Lujza (Schiller: Ármány és szerelem); Zília (Heltai J.: A néma levente); Anna Karenina (Tolsztoj);Baradlayné (Jókai M.: A kőszívű ember fiai); Jenny (Brecht–Weill: Koldusopera); Zsani néni (Móricz Zs.: Nem élhetek muzsikaszó nélkül).
Kossuth-díjas író, költő, irodalomtörténész. A komáromi gimnázium elvégzése után Pozsonyban tanult tovább, ahol magyar-szlovák szakos tanári oklevelet szerzett. Dolgozott a Hét és az Irodalmi Szemle szerkesztőjeként, majd a nyitrai Pedagógiai Főiskolán, később pedig a pozsonyi Komensky Egyetemen tanított. Egyaránt ír verset, irodalomkritikát, esszét egyaránt ír, műfordításokat. Fm. Régi költők, mai tanulságok,Egy diófa és környéke.
színésznő. 1956-tól az Állami Faluszínház magyar tagozata, majd annak felszámolása után, 1959-től a komáromi Magyar Területi Színház színésze. 1969-től nyugdíjazásáig a Kassai Thália Színház művésze volt. Hangjátékokban, filmekben is szerepelt.
Szociálandragógus, neveléstudományi szakíró, egyetemi tanár.
Királyhelmecen érettségizett 1955-ben. 1961-ben
a pozsonyi Pedagógiai Főiskolán magyar–szlovák szakos tanári oklevelet
szerzett. A pedagógiai tudomány kandidátusa fokozatot 1978-ban nyerte el. 1955–1957-ben Nagytárkányban,
1958–1962-ben Nyárasdon tanított. 1962-től a nyitrai Pedagógiai Főiskola
adjunktusa, tanszékvezetője (1970–1973). 1973–1975-ben a pozsonyi Pedagógiai
Továbbképző Intézet tudományos munkatársa. 1975–2002-ben a pozsonyi Comenius
Egyetem Pedagógiai tanszékének adjunktusa, docense (1980), professzora (1997). 2003-tól
a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, majd a komáromi Selye János Egyetem
professzora. Kutatási területe az andragógia és a
felnőttoktatás. Az MTA köztestületi tagja. Tudományos dolgozatai szlovák
szakfolyóiratokban, ismeretterjesztő cikkei szlovák és szlovákiai magyar
lapokban jelentek meg. Főbb
művei: Základy teórie výchovy dospelých, 1986; Teória školskej výchovy a vzdelávania
dospelých, 1992; Utváranie osobnosti
dospelého človeka v procese vzdelávania, 1995; Dospelý človek v procese výchovy ( Pavel Paškával), 1995; Výchova a vzdelávanie dospelých.
Andragogika. Terminologický a výkladový slovník (szakszótár Viliam Hotárral,
Pavel Paškával), 2000.
tanár, helytörténész, muzeológus. Komáromban végzett középiskolai tanulmányai után Pozsonyban tanult, majd Zselízen és Dunaszerdahelyen volt gimnáziumi tanár. 1969–1988 között a komáromi Duna Menti Múzeum munkatársa. Muzeológusként főként a fegyverekkel, a komáromi erődrendszerekkel és a komáromi céhekkel foglalkozott. Fm. A kézi lőfegyverek fejlődése a 15-19. században. A komáromi erődítmény.
Édesapja
is lelkész volt, fia végül a teológusi pályát választotta, noha ígéretes versenysportkarrier
is várta.
1954-ben a komáromi gimnáziumban
érettségizett. 1954–1959 között Prágában, a Károly Egyetemen teológiát tanult. A
diploma megszerzését követően 1960-ban Rimaszombatba került, ahol a Zsinati
Elnökség sajtótitkára lett, közben segédlelkészként különböző gömöri
gyülekezetekben (Szalóc, Vígtelke, Hanva, Runya, Lénártfalva, Csíz) szolgált.
1971–1985 között Rozsnyón működött és
ebben az időben a betléri és a krasznahorkaváraljai Andrássy könyvtárat
is rendezte és közreműködött a kastélymúzeum idegenforgalmának fellendítésében.
1975-ben a prágai Cseh Műegyetemen
építészettörténeti oklevelet szerzett és Gömör építészeti emlékeinek
kutatásaival is foglalkozott. 1988-ban megszerezte a teológia doktora címet. 1994-től
a komáromi Calvin János Teológia, majd 2004-től a komáromi Selye János Egyetem
Teológiai Karának a tanára. 1996-ban lett a Szlovákiai Református Keresztyén
Egyház püspöke. Ezt a tisztséget 2009-ig töltötte be. Barátja és komáromi
iskolatársa, Koncsol László írta róla:Emberpróbáló munka volt egy szétzilált, tönkretett egyházkerületet
újjáépíteni, gyülekezeti birtokokat visszaperelni, épületeket, templomokat is
visszacsikarni, renoválni, iskolákat, menházakat alapítani, a révkomáromi
teológiát is beleértve, kapcsolatokat ápolni az öt kontinens református
egyházaival; pénzt szerezni a magyarországi és nyugati protestáns
segélyszervezetektől mindenre, ami Egyházunk számára halaszthatatlanul
szükséges, és utazni, utazni, utazni éjjel és nappal hetven fölött is
fáradhatatlanul. Lelkipásztorokat nevelni nagy számban az üres parókiákra, új
egyházalkotmányt és új egyházi törvények sokaságát alkotni meg a Zsinattal
egyházi parlamentünk elnökeként.
1996-ban jelent meg legfontosabb
tudományos munkája, a Gömör vármegye
klasszicista építészete, amelyet 2006-ban ismét kiadtak.
2001–2008 között a Magyar Református
Egyházak Konzultatív Zsinatának elnöke volt.
hajóépítő kutató mérnök, egyetemi docens.1990-től a pozsonyi Műszaki Egyetem docense. Az egyetem komáromi kihelyezett karán oktatott 2009-ig. 2000-től az MTA köztestületi tagja. F. m.: A hajógyártás technológiája.
Tanár, politikus, művelődésszervező. Érsekújvárott érettségizett (1957), a nyitrai Pedagógiai Főiskolán szerzett magyar–szlovák–képzőművészeti nevelés szakos tanári oklevelet (1963). 1963-tól Udvardon, 1972-től Érsekújvárott tanított; 1981–1991 között a Csemadok KB elnöke, 1991–1993-ban főtitkára, 1994–2007 között a Komáromi Városi Egyetem igazgatója. 1982–1990-ben szövetségi parlamenti képviselő Prágában. Tevékenyen kivette részét az érsekújvári magyarság kulturális életének szervezéséből, később, a Csemadok országos elnökeként pedig a szlovákiai magyar kulturális élet alakításából.
Festő, grafikus, jelmez- és díszlettervező. 1959–1963 között szlovák–rajz szakot végzett a nyitrai Pedagógia Főiskolán. 1963–1965 között a főiskola oktatója. 1965–1990 között a komáromi Magyar Területi Színház díszlet- és jelmeztervezője, 1990–1995 között a komáromi szlovák gimnázium tanára. 1995-től a Komáromi Jókai Színház munkatársa. Más hazai és külföldi színházaknak is dolgozott. Rajzait, kollázsait játékosság, finom irónia jellemzi. Festészetére nagy hatással volt a pop art, az 1980-as évek elejétől az expresszív, absztrakt ábrázolásmód felé fejlődött. Több könyvet, tankönyvet illusztrált.
kritikus, drámaíró, író. Tanulmányait szülőfalujában kezdte, Komáromban gépipari szakközépiskolában érettségizett, Pozsonyban közgazdasági főiskolát végzett 1969-ben, azóta itt él, rendszerelmélettel, informatikával foglalkozik. Elbeszéléseket, aforizmákat publikál, kritikatörténete jelent meg, színművei, rádiójátékai kerültek bemutatásra.
gépészmérnök, egyetemi tanár, rektor. A kassai magyar ipariskolában érettségizett, majd ugyanott a Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán szerzett gépészmérnök oklevelet. Ezt követően a kassai Magyar Tannyelvű Középfokú Ipariskola és a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem Mérnöktanárképző Tanszékének tanára, tanszékvezetője volt. 2004-ben miniszteri biztosként irányította a komáromi Selye János Egyetem szervezését és kiépítését, melynek 2005-2009 között rektora volt. Szakmai tevékenysége elsősorban a középfokú műszaki képzés új lehetőségeinek megszervezésével, a magyar nyelvű szlovákiai felnőttképzés kibővítésével, az oktatás módszertanának fejlesztésével kapcsolatos.
színész. A Magyar Területi Színház, illetve annak jogutódja, a Komáromi Jókai Színház színésze nyugdíjazásáig. 1981-ben elnyerte a legjobb színészi alakítás díját. Többször vendégszerepelt magyarországi színházaknál, néhány filmben is játszott. Állandó szereplője volt a Pátria Rádió hangjátékainak, s irodalmi és kabaréműsorokban is rendszeresen fellépett.
színésznő, rádiódramaturg. 1960-ban érettségizett Dunaszerdahelyen, a következő évtől a komáromi Magyar Területi Színház színésze. 1962–1966 között elvégezte a pozsonyi Szépművészeti Akadémiát, majd ismét Komáromban játszott 1978-ig. 1978–1983 között a Csehszlovák Rádió magyar adásának dramaturgja volt Pozsonyban. Ezt követően visszatért Komáromba, egy rövid ideig a Komáromi Jókai Színház megbízott igazgatójaként is működött.
Festő, grafikus. 1962–1967 között elvégezte a nyitrai Pedagógiai Főiskola képzőművészeti nevelés szakát. Előbb rajztanárként működött, majd 1980–1985 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán részesült művészi képzésben. 1978-tól a komáromi Művészeti Alapiskola képzőművészeti tagozatának vezetője. Képeit lírai expresszivitás jellemzi. Számos hazai és külföldi csoportos kiállításon vett részt.
Csellótanár, csellista. Csellózni Vágsellyére, majd Pozsonyba járt. Az általános iskola elvégzése után felvételt nyert a galántai gimnáziumba, ahonnét lelkészgyerekként elbocsátották. Pozsonyban villanyszerelő lett. Munkásként elvégezte Kassán a konzervatóriumot cselló szakon (1971). 1973-ban kezdett tanítani a komáromi zeneiskolában, ahol cselló tanszakot épített ki. A komáromi zeneiskolán kívül Dunaszerdahelyen is tanított csellót, és vezette a iskolai vonószenekart. 1987-ben létrehozta a Komáromi Ifjúsági Vonószenekart. Az egyházi zene aktív résztvevője, népszerűsítője.
színész. A dunaszerdahelyi mezőgazdasági szakközépiskolában érettségizett 1966-ban, három évvel később érkezett a Magyar Területi Színházhoz (később: Komáromi Jókai Színház), melynek 2007-ig volt tagja. A Szlovák Rádió magyar adása hangjátékainak és egyéb műsorainak rendszeres szereplője, szerkesztett műsorok összeállítója, rendezője.
Vegyész, tudomány- és művelődéstörténész, irodalomkritikus, szerkesztő.
Négy éves
koráig lakott Bátorkeszin. Általános iskolai tanulmányait Köbölkúton végezte (1964), az érsekújvári gimnáziumban érettségizett 1967-ben. A prágai Károly
Egyetem Természettudományi Karán tudományos kémiából szerzett oklevelet
1972-ben. (1969–1970-ben a prágai Ady Endre Diákkör elnöke volt.) 1972–1975-ben
Pozsonyban
a Szlovák Tudományos Akadémia Polimer
Intézetének munkatársa, a polimerek elektronspin-rezonanciás spektroszkópiai
vizsgálatával foglalkozott. 1975–1995-ben
a pozsonyi
Hét kulturális és közművelődési hetilap szerkesztője, 1989 decemberétől
1995 májusáig főszerkesztője volt. 1995–2013 között a
Szlovák Rádió magyar adásának (Pátria Rádió) szerkesztő-riportere.
1997–1998-ban a pozsonyi magyar gimnázium óraadó biológiatanára, 2001–2005-ben
a budapesti Műszaki Egyetem komáromi kihelyezett nappali tagozatának óraadó
tanára (tudomány- és technikatörténet), 2003–2009-ben a Szabad Újság hetilap kulturális rovatának szerkesztője,
2004–2008-ban a komáromi Selye János Egyetem óraadó tanára (magyar
művelődéstörténet). 2018 áprilisától a ma7.sk internetes portál szerkesztője. Újságírói
és szerkesztői tevékenysége elsősorban az irodalommal, a sajtótörténettel, a
zene- és képzőművészettel, a művelődés- és tudománytörténettel, valamint a
tudományos ismeretterjesztéssel kapcsolatos. Az
1970-es években elbeszéléseket, az 1980-as és 1990-es években ismeretterjesztő
hangjátékokat is írt. Mintegy
45
tankönyvet és több szakkönyvet (pl.: Geológia, 1988; A zöldségfélék betegségei és kártevői,
2005; A díszfák betegségei és kártevői,
2005; A gyümölcsfák és a szőlő betegségei
és kártevői,
2007; Lengyel Tünde–Várkonyi Gábor: Báthory
Erzsébet, 2010.) fordított csehből és szlovákból magyarra. 1989–1993-ban
a Csemadok OT Elnökségének tagja, 1990-ben egyik alapítója és 1996-ig alelnöke
volt a Szlovákiai Magyar Tudományos Társaságnak. 1990-től tagja a Szlovákiai
Magyar Írók Társaságának, 2008–2013 között a Tudományos és Ismeretterjesztő
Szekció elnöke. 1990-től tagja a Szlovákiai Fordítók Társaságának. Díjai: Madách
Imre–nívódíj (1985); Posonium Irodalmi Díj Különdíja (2006); Hevesi Endre-díj
(2007); Palást község polgármesterének díja (2010); Magyar
Köztársasági Aranyérdemkereszt (2011); a szímői önkormányzat Jedlik Ányos-díja
(2012). Jelenleg Nyárasdon él. Főbb művei:Ember a szóban (irodalomkritikák), 1985; Ki kicsoda
Kassától–Prágáig? (társszerző), 1993;
A magyar tudomány évszázadai I–II. (tudománytörténeti tanulmányok Kiss Lászlóval és Ozogány Ernővel), 1994;
1996; A magyar sajtó Szlovákiában 1945
után (In: A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998, II.
Oktatásügy, közművelődés, sajtó, p. 378–426), 1998; Gondolatokból épült katedrális (tudománytörténeti tanulmányok Kiss Lászlóval és Ozogány Ernővel), 2001; A mi huszadik századunk (tudománytörténeti
tanulmányok, társszerző), 2001; Utazók, felfedezők,
hódítók, kalandorok (földrajztörténeti tanulmányok), 2003; Az ókor emlékezete. A
sziklarajzoktól az ábécéig (írástörténeti monográfia), 2004; A cseh/szlovákiai magyar
irodalom lexikona 1918–2004 (társszerző) 2004; Séta egy kertben (irodalmi és művelődéstörténeti tanulmányok), 2005; Bűvös táblázat. A kémiai
elemek kultúrtörténete (kémiatörténeti monográfia), 2006; Tankönyvek hősei I. (tudománytörténeti
tanulmányok), 2008; A pálya szélén, avagy
egy szigetlakó feljegyzései (irodalmi, művelődéstörténeti tanulmányok, publicisztikai cikkek), 2009; Hősök (tudománytörténeti tanulmányok, társszerző),
2009; A
stresszelmélet megalkotója. Tudományos tanácskozás Selye János születésének
100. évfordulója alkalmából (szerkesztő és társszerző), 2009; A tudomány
szolgálatában. A szlovákiai magyar tudományos élet és ismeretterjesztő irodalom
képviselőinek arcképcsarnoka (életrajzok), 2010; Sziget a szárazföldön. A prágai Ady Endre Diákkör
története,
2012; Zsinórpadlás (Kiss Lászlóval és
Ozogány Ernővel – tudomány- és technikatörténeti tanulmányok), 2013; A tudomány apostolai I. A-K (felvidéki
tudóslexikon), 2013; A tudomány apostolai
II. L-ZS, 2014; Táncba szőtt
történetek. A prágai Nyitnikék története (szerk.), 2017.
művészettörténész, néprajzkutató, muzeológus. Brünnben néprajzot és művészettörténetet tanult, az oklevelet 1974-ben szerezte meg. 1973–1991 között a komáromi Duna Menti Múzeum néprajzkutatója, 1994–2004 között igazgatóhelyettese. Elsősorban a XX. századi felvidéki magyar képző- és fotóművészettel, valamint Komárom művészettörténetével foglalkozik. Gyakran rendez képzőművészeti kiállításokat, szerkeszt művész- és kiállítási katalógusokat.
Színész, színházigazgató, rendező. Pozsonyban érettségizett 1967-ben. 1973-ban színészi oklevelet szerzett Budapesten, majd a komáromi Magyar Területi Színház tagja lett (1981-től művészeti vezető). Az 1990-es évek elején, Beke Sándor igazgatása idején, kapcsolata a színházzal lazábbá vált, vállalkozásba kezdett, ám egy-egy szerepre ezután is visszatért színházához. 1994. jún. 1-jétől a Komáromi Jókai Színház igazgatója lett. Váratlan halála azonban megakadályozta tervei véghezvitelében, pályája kiteljesedésében.
régész, muzeológus. Budapesten, az ELTE-n szerzett magyar– régészet szakos oklevelet 1976-ban, 1986-tól bölcsészdoktor. 1976–2005-ben a komáromi Duna Menti Múzeum régészmuzeológusa volt, jelenleg Magyarországon él. Kutatási területe a népvándorlás korának, valamint az avarok és a honfoglaló magyarok temetkezési szokásainak régészeti emlékei Komárom környékén. Nevéhez fűződik többek között a Komárom-hajógyári avar temető és település feltárása.
vegyész, egyetemi docens. A pozsonyi Comenius Egyetem Természettudományi Karán analitikai kémiát végzett 1977-ben. 1977–1990-ben az ógyallai Zöldségtermesztési Kutatóintézet munkatársa volt. 1990-től a Nyitrai Agrártudományi Egyetem Vegyészeti Tanszékének docense. Egyetemi jegyzeteket és tankönyveket ír.
zenetörténész, egyetemi docens. A pozsonyi konzervatóriumban érettségizett 1973-ban, ezt követően a Comenius Egyetem BTK-án zenetudomány szakot végzett, 1979-ben doktorált, 1981-től az egyetem oktatója, 1996-tól docense, 1999-től az SZTA Zenetudományi Intézetének is tudományos munkatársa. Kutatási területe a XVI–XVII. századi zenekultúra Felvidéken.
agrármérnök, helytörténész, könyv- és lapkiadó. A prágai Mezőgazdasági Egyetemen szerzett agrármérnöki oklevelet 1977-ben. 1977–1990-ben agrármérnökként tevékenykedett Komáromban. 1990–1995-ben Komárom alpolgármestere. 1995–2005-ben a Komáromi Nyomda és Kiadó társtulajdonosa, a KT Kiadó igazgatója. Kezdetben mezőgazdasági témájú cikkeket publikált, később tudomány- és művelődéstörténeti tanulmányokat, könyveket írt és szerkesztett. Alapítója volt a Múltunk emlékei c. havilapnak.
szociológus, egyetemi oktató. 1985-ben a pozsonyi Comenius Egyetemen szociológusként végzett. 1989 után a Remény hetilap egyik alapítószerkesztője, majd főszerkesztője volt. A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM) alapító tagja. 1992-től kizárólag tudományos kutatással és tanítással foglalkozik. Szakterülete a demográfia, a felvidéki magyarság társadalmi és népességmozgalmi tagolódásának problémái. A Mercurius Társadalomkutató Csoport alapítója. 2004-től a komáromi Selye János Egyetem előadója.
néprajzkutató, egyetemi docens. Az érsekújvári magyar gimnázium elvégzése után a budapesti ELTE-n tanult tovább, ahol régészetet és néprajzot hallgatott. Doktori fokozatát 2003-ban szerezte meg. 1980–1991 között az érsekújvári Járási Múzeum régésze lett, majd a komáromi Duna Menti Múzeum munkatársaként dolgozott. 1989-ben újraindította a Csehszlovakiai Magyar Néprajzi Társaságot, melynek elnöki tisztségét nyolc évig töltötte be. 1997-től a Forum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központjának vezetője. A nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem és a komáromi Selye János Egyetem oktatója. Szerkesztette a Hírharangot és a Népismereti Könyvtárat. Számos könyvsorozat elindítója, szerkesztője. Fm. Ágas-bogas fa. Néprajzi ismeretek alapfokon, Szakrális kisemlékeink, Magyar néprajzi kutatások Szlovákiában.
asztrofizikus, tudomány- és technikatörténeti szakíró. A pozsonyi Komensky Egyetemen szerzett fizikusi oklevelet 1984-ben. 1990-től az SZTA külső munkatársa és vállalkozó volt. Elsősorban kisbolygó-kutatással foglalkozott, több aszteroidát fedezett fel, az egyiket később javaslatára Vámbéry Árminról nevezték el. Tudomány- és technikatörténeti, csillagászati ismeretterjesztő cikkeket és könyveket publikált. F. m.: Nobel-díjas magyarok, Világjáró magyarok, Magyar feltalálók a számítástechnika történetében.
entomológus, muzeológus. A pozsonyi Comenius Egyetem Természettudományi Karán 1982-ben szerzett biológusi oklevelet. 1982–1990-ben a komáromi Duna Menti Múzeum munkatársa, 1990–1995-ben igazgatója, 1996–1998-ban osztályvezetője, 1999–2004-ben ismét igazgatója volt. Ezt követően három évig más területen dolgozott, majd 2007-től ismét a komáromi Duna Menti Múzeum igazgatójaként tevékenykedik. Szakterülete az entomológia, Komárom környékének rovarvilágát, mindenekelőtt lepkefaunáját kutatja.
néprajzkutató, muzeológus. 1984-ben a pozsonyi Comenius Egyetemen szerzett néprajz szakos diplomát. 1989–2003 között a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum néprajzos muzeológusa volt. Jelenleg Komáromban tanít. Elsősorban gazdaságnéprajzzal foglalkozik, nyaranta kézműves táborokat szervez.
Jászai Mari-díjas színész. A budapesti Színház és Filmművészeti Főiskola elvégzése után, 1984-től tizenöt éven át a Vígszínház társulatának tagja, négy évig szabadúszó színész, majd a Nemzeti Színház tagja volt. Játszott a Katona József Színházban, az Új Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Rock Színházban, valamint Győrben, Kecskeméten, Sopronban és Szegeden. Első komoly sikerét 1990-ben, Georg Büchner Leonce és Léna című darabjában Leonce megformálásával érte el, amiért megkapta a legjobb férfialakítás díját. Pályája során mintegy ötven darabban játszott főszerepet, televíziós és mozifilmekben szerepelt, különleges muzikalitása, kitűnő hangi adottságai révén számos zenés darabban és musicalben is remek alakítást nyújtott. Budapesten hunyt el 2007. 3. 23-án.
néprajzkutató. A debreceni egyetemen végzett. Dolgozott a pelsőci könyvtárban, az érsekújvári Honismereti Múzeumban, a Duna Menti Múzeum alkalmazottja. 1997-től a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központjának munkatársa. Szerkesztetője a Hírharang néprajzi tájékoztató füzeteknek, magyar néprajzi bibliográfiáit 1995-től eddig hét kötetben adta ki. Tudományos érdeklődése elsősorban a temetkezési szokások és a temetőkultúra, valamint a nemzeti szimbólumok problémaköreire összpontosul.
történész, levéltáros. A pozsonyi Comenius Egyetemen levéltárosi oklevelet szerzett 1985-ben. 1987-től az SZTA Történettudományi Intézetének munkatársa.. Kutatási területe a koraújkori (XVI–XVII. sz.-i) gazdaság- és várostörténet. Kutatja a magyar főúri családok történetét is. Több könyv, monográfia társszerzője, szerkesztője és összeállítója. F. m.: Bártfától Pozsonyig (társszerzőkkel), Báthory Erzsébet. Egy asszony élete (Várkonyi Gáborral).
színész. Zselízen érettségizett. A szőgyéni műkedvelő színjátszó csoportban nyújtott alakításai nyomán felvették a Magyar Területi Színház kassai Thália Színpadához. Kétéves sorkatonai szolgálata után Kassára került vissza, majd 1984–1988 között elvégezte a pozsonyi Színművészeti Főiskola színész szakát. 1987–1994 között komáromi színész. Ezt követően pályát módosított, de 2012-től ismét visszatért a Komáromi Jókai Színházhoz.
színész, színházigazgató. Színészként tagja volt a komáromi Magyar Területi Színház, a kassai Thália Színpad, ill. a Kassai Thália Színház társulatának. A Komáromi Jókai Színháznak művészeti vezetője, majd 1996–1999 között igazgatója is volt. 2001-től itt játszik.
Nőgyógyász, politikus, polgármester. Az ipolysági magyar gimnáziumban érettségizett (1982), a brünni Purkyně Egyetem Orvostudományi Karán szerzett oklevelet (1988). 1991–1999-ben a komáromi kórház nőgyógyásza. 1999–2002-ben a Nyitrai Kerületi Hivatal helyettes elöljárója. 2002–2010-ben az MKP parlamenti képviselője, ill. Komárom polgármestere. 2009-ben részt vett a Most-Híd párt megalapításában, a párt elnökségi tagja, 2010-től a párt országgyűlési képviselője.
színész, színházigazgató. 1988-tól dolgozott a kassai Thália Színpadban, ahol technikus, színpadmester, segédszínész volt, mígnem elvégezte a pozsonyi színművészeti főiskolát. Ettől kezdve a Kassai Thália Színház színésze, egy ideig művészeti vezetője, majd szabadfoglalkozásúként működött tovább (a Kassai Pátria Művészeti Társasággal több mint ötszáz irodalmi-zenés előadást tartott, közben vendégként szerepelt Szolnokon, Komáromban, Kisvárdán, egy évadot Sopronban játszott). Később a Komáromi Jókai Színházhoz került, ahol 2004- ben igazgató lett.
muzikológus, zenepedagógus, zongoraművész, egyetemi docens. 1985-1990-ben a Dráma- és Zeneművészeti Főiskolán zongorajátékot és zenetudományt tanult. 1989-1990-ben és 1993-1994-ben a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémia ösztöndíjasa. A budapesti ELTE BTK-n 1995-ben doktori címet, majd 2003-ban PhD fokozatot szerzett zenepedagógiából. 1990-2004 között a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem adjunktusa, majd docense, zeneirodalmat, zenei interpretációt, kamarazenét oktatott. 2004-től az Ostravai Tudományegyetem docense a zeneelméleti–zenepedagógiai szakon. Ezzel párhuzamosan 1999-től a komáromi művészeti alapiskolában zongorajátékot oktatott, 1999-2002 között az iskola igazgatója volt. Kutatóként elsősorban Bartók Béla felvidéki gyűjtéseivel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik.
színész, rendező. Királyhelmecen érettségizett, majd színészdiplomát szerzett Pozsonyban. Játszott Komáromban, Kassán, Győrben, Nagyszombatban - szabadúszó. A Godot-ra várva című darabban nyújtott teljesítményéért a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján elnyerte a legjobb alakítás díját. Sándor György humoralista írásaiból az 1990-es évek közepén két műsort szerkesztett.
biofizikus, egyetemi oktató. 1988–1993 között a prágai Károly Egyetem Matematikai–fizikai Karának hallgatója volt, a molekuláris és biológiai rendszerek fizikája szakon végzett. 1993–1994-ben a Debreceni Orvostudományi Egyetem, 1994–1999 között a budapesti ELTE doktori iskolájának hallgatója. Kutatási területe ebben az időben a növényi vegyületek, elsősorban a protoklorofillid szerkezeti formáinak spektroszkópiai vizsgálata. 1999–2001-ben az USA-ban posztdoktori tudományos munkatárs. 2001-től a SE (a SOTE jogutódja) Biofizikai és Sugárbiológiai Intézetének tudományos munkatársa.
színész. 1996-tól 2000-ig a Komáromi Jókai Színház társulatának tagja. Tanult a pozsonyi Színművészeti Főiskolán és a Budapesti Színház és Filmművészeti Egyetemen is. A 2004/2005-ös évadtól a Kassai Thália Színház társulatának tagja, ahol énektudását, drámai tehetségét több darabban is megmutatta.
fizikus, egyetemi docens. Pozsonyban született, csecsemőkorától Komáromban élt. A prágai Károly Egyetem Matematika-fizika Karának hallgatója volt, ahol szilárdtest-fizikából szerzett oklevelet. 2000–2003-ban Prágában a Károly Egyetem, és ezzel párhuzamosan 2000–2004-ben Budapesten az ELTE doktori iskolájában szilárdtest-fizikai és anyagtudományi szakirányú képzésben vett részt. 2004–2005-ben Grenoble-ban volt posztdoktori ösztöndíjas. 2005–2007-ben az Európai Bizottság energetikai kutatóközpontjának tudományos munkatársa a hollandiai Pettenben. Ezt követően a Károly Egyetem szilárdtest-fizikai tanszékén oktat. Kutatási területe elsősorban a szilárd testek anyagszerkezetének, deformációinak, a nanokristályos és kompozitanyagok mikroszerkezetének és mechanikai tulajdonságainak a vizsgálata akusztikus emisszióval és neutron diffrakcióval.
orvos, kardiológus, egyetemi oktató. 1997–1998-ban a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának hallgatója volt, de 1998-tól a budapesti SE Általános Orvostudományi Karán tanult, ahol 2006-ban szerzett oklevelet. 2006–2008 között a SE Elméleti Orvostudományok Doktori Iskolájának hallgatója volt, ahol PhD fokozatot szerzett. 2010–2012-ben a bostoni Harvard Egyetemen tanult. Jelenleg az MTA-SE „Lendület” Kardiovaszkuláris Képalkotó Kutatócsoport vezetője.
matematikus. 2000–2005 között a budapesti ELTE Matematikai Karának hallgatója volt és 2005-ben szerzett matematikusi oklevelet. 2005–2009-ben a budapesti Közép-európai Egyetem Matematikai és Alkalmazott Matematikai Intézetének doktorandusza, a PhD-fokozatot a Combinatorial and computational problems about points in the plane c. dolgozata alapján 2009-ben nyerte el. 2008–2011 között a budapesti Műszaki és Közgazdasági Egyetem tanársegédje volt. 2011-től a Rényi Alfréd Matematikai Intézet munkatársa.
régész, muzeológus. 2003–2009 között a pozsonyi Comenius Egyetem BTK-an régészetet hallgatott, közben 2007-ben egy szemesztert a Szegedi Tudományegyetemen töltött. 2009-től a Comenius Egyetem PhD-hallgatója és a komáromi Duna Menti Múzeum munkatársa. Régészként elsősorban az avar korral foglalkozik, eddig több előadást tartott, illetve tanulmányt közölt az avar kori sírokban talált lószerszámokról. Helytörténettel (A nemespanni magyar iskolakrónika 1926–1939) és genealógiával (pl. a Csiffáry család címerével) is foglalkozik.
Választásra jogosult: 29654
Választási részvétel: 28.22 %
Kiadott boríték: 8369
Bedobott boríték: 8368