Abara

Református esperes, egyházi író

Atyja Liszkay Mihály birtokos nemes.

1770–1782 között Sárospatakon tanult, káptalan, majd lelkész lett. Szolgálati helyei a későbbiekben: 1799 – Palágy; 1804 – Bező; 1806 – Nagykapos; 1810 márciusától haláláig – Abara. 1810-ben az ungi- felső zempléni egyházmegye esperessé választotta.

Szlovákul is jól beszélt, ezért a szlovák reformátusok számára is összeállított egy kátét Rövid bevezetés a ker. vallás igazságainak és kötelességeinek megismeréséhez (1813, Sárospatak), valamint egy szlovák nyelvű énekeskönyvet, amelyben imák és temetési énekek is szerepeltek. Ez a gyűjtemény ugyancsak Sárospatakon jelent meg1824-ben.

A reformátusok 1808-ban megújított énekes könyvében az ő munkája a 224. és a 232. számú ének. További fontos munkái: Halotti beszéd Kazinczy Istvánné Jósa Mária felett… (1815, Sárospatak); A csillagok lehullásán való közönséges bánat egy halotti tanításban Kazinczy István úrnak utolsó megtiszteltetésére, és elmondatott Berettőn a gyászos udvarban, Karácson hava 20. 1827 (1828, Sárospatak). A Magyar Nemzeti Múzeum őrzi Fedhetetlen hívségnek és alázatos tiszteletnek bizonysága c. kéziratát.

költő, újságíró, tanító. Pozsonyban szerzett tanítói oklevelet. Ezt követően újságíró, majd 1961–1977 között Leleszen nevelő, Abarán tanító és iskolaigazgató. 1977-től nyugdíjazásáig az Új Szó munkatársa volt. A Három fiatal költő című kötetben jelentkezett először verseivel, „a végvárak költőjének” is nevezték. Pozsonyban hunyt el 2006-ban. Fm. Fényért perelek Delelő, Tavaszi ágon tél zokog, Éveim fehér havasán.

református lelkész, tanár, építészettörténész.

Édesapja is lelkész volt, fia végül a teológusi pályát választotta, noha ígéretes versenysportkarrier is várta.

1954-ben a komáromi gimnáziumban érettségizett. 1954–1959 között Prágában, a Károly Egyetemen teológiát tanult. A diploma megszerzését követően 1960-ban Rimaszombatba került, ahol a Zsinati Elnökség sajtótitkára lett, közben segédlelkészként különböző gömöri gyülekezetekben (Szalóc, Vígtelke, Hanva, Runya, Lénártfalva, Csíz) szolgált.

1971–1985 között Rozsnyón működött és ebben az időben a betléri és a krasznahorkaváraljai Andrássy könyvtárat is rendezte és közreműködött a kastélymúzeum idegenforgalmának fellendítésében.

1975-ben a prágai Cseh Műegyetemen építészettörténeti oklevelet szerzett és Gömör építészeti emlékeinek kutatásaival is foglalkozott. 1988-ban megszerezte a teológia doktora címet. 1994-től a komáromi Calvin János Teológia, majd 2004-től a komáromi Selye János Egyetem Teológiai Karának a tanára. 1996-ban lett a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke. Ezt a tisztséget 2009-ig töltötte be. Barátja és komáromi iskolatársa, Koncsol László írta róla: Emberpróbáló munka volt egy szétzilált, tönkretett egyházkerületet újjáépíteni, gyülekezeti birtokokat visszaperelni, épületeket, templomokat is visszacsikarni, renoválni, iskolákat, menházakat alapítani, a révkomáromi teológiát is beleértve, kapcsolatokat ápolni az öt kontinens református egyházaival; pénzt szerezni a magyarországi és nyugati protestáns segélyszervezetektől mindenre, ami Egyházunk számára halaszthatatlanul szükséges, és utazni, utazni, utazni éjjel és nappal hetven fölött is fáradhatatlanul. Lelkipásztorokat nevelni nagy számban az üres parókiákra, új egyházalkotmányt és új egyházi törvények sokaságát alkotni meg a Zsinattal egyházi parlamentünk elnökeként.

1996-ban jelent meg legfontosabb tudományos munkája, a Gömör vármegye klasszicista építészete, amelyet 2006-ban ismét kiadtak.

2001–2008 között a Magyar Református Egyházak Konzultatív Zsinatának elnöke volt.

2014-ben jelent meg Hűség c. önéletrajzi kötete.

történész, egyetemi tanár, politikus, az MTA doktora. A két világháború közötti időszak felvidéki magyar vonatkozásainak jeles kutatója.

1963-ban a nagymihályi szlovák gimnáziumban érettségizett. 1968-ban a pozsonyi Comenius Egyetem BTK-án szerzett magyar-történelem szakos tanári oklevelet. 1968–1972-ben a pozsonyi, majd a szenci gimnázium tanára. 1972–1980-ban az SZTA Történettudományi Intézetének aspiránsa, munkatársa. 1978-ban lett a történelemtudomány kandidátusa.

1978-tól tagja volt az illegális Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának.

1981–1990-ben a Szlovák Szakszervezeti Iskola tudományos kutatója.

1990-ben a prágai parlament kooptált képviselője.

1991–1997-ben a pozsonyi Duna utcai magyar alapiskola és gimnázium igazgatója. 1997-ben politikai okok miatt (elutasította, hogy csak szlovák nyelvű bizonyítványokat osszanak a diákoknak) elbocsátották.

1992-ben megalapította a Magyar Néppártot, amely 1998-ban megszűnt.

2000-től a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem tanára, dékán-helyettese, rektor-helyettese. Az MTA nagydoktora. 2005-től egyetemi tanár.

2010-ben a Jobbik parlamenti képviselőjelöltje volt. 2014-ben a Jobbik EP képviselőjelöltje volt.

Jelenleg Párkányban él.

Főbb művei: Csehszlovákiai Magyar Tudományos és Irodalmi Társaság (Masaryk Akadémia), 1973; A pozsonyi Bartók Béla Dalegyesület, 1982; Népfogyatkozás (demográfiai tanulmányok), 1991; Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből (1918-1992) – G. Kovács Lászlóval közösen, 1993; Ellenszélben (tanulmányok), 1995; Erős várunk az iskola (felvidéki magyar iskolatörténet), 2005; Búcsú a főiskoláktól (felvidéki magyar iskolatörténet), 2005; Hazatéréstől a hazavesztésig. Magyar oktatásügy és oktatáspolitika a visszatért Felvidéken 1938-1945, 2006; Felvidék 1914-1920, 2010; Felvidék 1918-1928 – Az első évtized csehszlovák uralom alatt, 2014; Felvidék 1929-1939 – A második évtized csehszlovák uralom alatt, 2017.

Popély Gyula öccse, dr. Popély Lajos (*1946 – Abara) orvos-ezredes, fia Popély Árpád (*1970 – Pozsony) történész.