Rimaszombat

Főbb művei: Osmanografia, azaz a török birodalom természeti, erkölcsi, egyházi, polgári s hadi állapottyának és a magyar királyok ellen viselt hadakozásainak summás leírása I–III. (1788-1789); A mezei gazdaságot tárgyazó jegyzések I–II. (Pánczél Dániellel, 1800-1801); Egyiptom históriája (1811)

Vályi András Bagyanról írva egyebek között megállapítja: Nevezetesíti e’ helyet Valaszki Pál Úrnak itten lett születése, a’ ki a’ Magyar Litteraturáról tett jeles munkájával magának szép hírt, és érdemet szerzett.

Tanulmányait 1753-tól Selmecbányán, 1756-tól Rimaszombatban, 1757–1767-ben Pozsonyban végezte. Közben 1761–1763-ban nevelő volt. 1767–1769-ben különböző németországi (Lipcse, Halle, Wittenberg, Berlin) egyetemeken tanult. Tanulmányútja során Rotarides Mihály magyar irodalomtörténeti anyagának kiegészítésén dolgozott.

Hazatérése után 1769-től tótkomlósi, 1780-tól cinkotai, 1783-tól jolsvai evangélikus lelkész és gömöri esperes.

Az első rendszeres magyar irodalomtörténet írója. Latin nyelvű egyházi műveket és szlovák prédikációkat is közreadott.

Főbb művei: Conspectus rei publicae literariae in Hungaria, 1785 (2. bővített és javított kiadás: 1808).

rodalmi működését 1839-ben az Athenaeumnál kezdte, ahol tanuló korában írt cikkeit és verseit közölték (1839–1841). A Honderű megindításakor (1843) Petrichevich-Horváth Lázár belső munkatársnak szerződtette. Az országgyűlési ifjúság által szatírára kitűzött pályázaton Állatmutatvány című versével díjat nyert (megjelent a Pesti Divatlapban 1844-ben, ahol 1845-ben is jelentek meg versei). Az Életképekben 1844-ben a legjobb költeményre kitűzött pályadíjat Petőfi Egri hangok című verse mellett az ő Polgárhit című költeménye nyerte el; ugyanitt közölte útirajzait (1845–1846) és a lap munkatársa maradt 1848-ig; Jókai szerkesztése alatt országgyűlési leveleket írt a lapba. Berecz Károly már pályája kezdetén, mint politikai hajlamú költő tűnt fel. Állatmutatvánn című versében (1844), mellyel az országgyűlési ifjúság szatíra-pályázatát megnyerte, amelyben a külföldet majmoló arszlánokat gúnyolta, és a Védegylet mellett érvelt. Jobb hogy születtem ezred év után (1845) című versét Petőfi Mért nem születtem ezer év előtt? című költeményére írta válaszul.

A szabadságharc után, 1850-től számos lapban jelentek meg versei, cikkei, elbeszélései, kritikái. A Pesti Napló (1850–1854) sok tárcacikkét és bírálatát közölte részben saját neve, részben Sever, Szilveszter álnevek alatt. Így írt pályatársa Petőfi Sándor dagerrotípián fennmaradt arcképéről 1874-ben a Magyarország és a Nagyvilág hasábjain: „A jelen arckép reám megdöbbentő hatást tőn, mintha a nyomtalanul eltűnt a maga őseredeti alakjában lépett volna elém jeltelen sírjából, — e bánatosan lehajtott fő szemlélésé­vel, e szemek tekintetével, melyben egész lelke van kifejezve, — nem győztem betelni. Igen, ez ő, az az egyenes, férfias, magasan szárnyaló, az élettel kemény harcot vívott, de meg nem tört, bánatos költői lélek, mely csudaszép termékeivel az egész világot elárasztotta. Órákig el tudnám nézni e képet, mely e mythosi alakot, a maga eredeti minőségében mintegy elém varázsolja; nincs ezen semmi hizelgő vonás, semmi idealizálás, de igaz, mint ő maga volt; az a tüskés haj, ügyetlenül álló ruha, de homlokán s szemeiben azon kifejezés hű visszatükrözésével, mely az élő arcán, költői geniusának harsány hirdetője volt!” 

Verseket írt egyebek mellett a következő lapokba: Hölgyfutár (1850–1859), Szépirodalmi Lapok (1853.), Divatcsarnok (1853–1854), Szépirodalmi Közlöny (1857–1858.), Vasárnapi Ujság (1857, 1859,1875); Magyarország, Pesti Hirnök (az utóbbi két politikai lapnak belső munkatársa is volt (1860–1863), Fővárosi Lapok, Magyarország és a Nagyvilág, stb.

Sok álnevet használt, többek között: Don Carlos, Ő (Hölgyfutár 1851–1858.), Vén Bakancsos (Fővárosi Lapok), Sánta Ördög (Bolond Miska, Krinolin Naptár), Vas Villa (Üstökös), stb.

Nagy Ignác halála után a Hölgyfutár című lap szerkesztője (1854. április 6-ától 1856. március 31-éig) és 1855. elejétől kiadója is volt. 

Főbb művei: Szabad hangok (Pozsony, 1848; ez a hazafias versgyűjtemény volt az első cenzurázatlan magyar könyv a 19. században.), Százszorszépek (Pest, 1858; Heine, Hafiz és Mirza Schaffy dalaiból.), Krinolin Naptár. Mulattató képeskönyv 1865. évre. Szerk. Ködvágó (Ebeczky Emil) és Sánta Ördög, A régi „Fiatal Magyarország” (Budapest, 1898; írói pályájának emlékei.).

tanár, egyháztörténész, szerkesztő. Tanulmányait Osgyánban, Rozsnyón, Késmárkon, Szarvason végül Sárospatakon végezte. Főhadnagyként harcolt az 1848/49-es magyar szabadságharcban. Tanári pályára lépett, Rozsnyón, majd Budapesten oktatott – itt hunyt el 1899-ben. Pedagógiai műveket és tankönyveket írt. F. m.: Történeti életrajzok, Magyar királyok és vezérek arcképcsarnoka, A magyarországi protestáns egyház története.

orvos, a magyarországi ortopédia egyik elindítója. Tanulmányait Osgyánban, Rozsnyón és Lőcsén végezte. Főhadnagyként harcolt az 1848/49-es szabadságharcban. Ezt követően Pestre ment, ahol sebésztudori és szülészmesteri oklevelet szerzett. A magyar ortopédia megalapítója, a gyógytorna magyarországi kezdeményezője volt, sebészeti és ortopédiai magángyógyintézetet nyitott, melyet később az első budapesti vízgyógyintézettel bővített. Budapesten hunyt el 1904-ben. F.m.: Növénytan, vagy a növénygyűjtésnek és növényszárításnak egyszerű módja, Házi gyógytestgyakorlat, Gyakorlati testegyenészet.

levéltáros, történész, nyelvész. Nem sokkal a gimnázium (Losonc, Rimaszombat, Nagykőrös) elvégzése után már Itáliában szolgált katonatisztként, majd visszatért Magyarországra és földjein gazdálkodott. Később Salgótarjánban és Füleken lett segéd szolgabíró, 1886-tól pedig, haláláig Nógrád megyei levéltárnok volt Balassagyarmaton. Kutatásai során számos nyelvtörténeti érdekességre és ritkaságra bukkant (ezekből százötvenet lemásolt és eljutatott az MTA-hoz), illetve publikált saját gyűjtésű népdalokat, szólásokat, népszokásokat, hiedelmeket, gazdasági szakcikkeket, verseket, elbeszéléseket és regényeket. Balassagyarmaton hunyt el 1918. 1. 30-án.

A pelsőci Rudnay Gyula (1878–1957) festőművész tanítványa volt. Ígéretesen induló pályáját félbeszakította korai halála. Az I. világháborúban szerzett tüdőbetegsége 32 éves korában végzett vele. Rimaszombatban temették el.

Irodalomtörténész, pedagógus, lapszerkesztő.

A szülei Hegedűs József földmunkás és Bene Mária. Az apja kivándorolt az USA-ba ott halt meg 1924-ben. Felesége: Oláh Éva tanítónő, leánya: Hegedűs Éva. Rimaszombatban érettségizett 1943-ban, a Sárospataki Teológiai Főiskolán végzett 1949-ben. 1950-ben a  Debrecenei Tudományegyetem magyar–történelem szakán középiskolai tanári oklevelet szerzett.
A szarvasi Tanítónőképző tanára 1950-től 1953-ig, igazgatója 1953 és 1954 között. Ezután a Kőszegi Tanítónőképző igazgatója 1954-től 1958-ig. Egy évig a Győr-Sopron Megyei Tanács középiskolai előadója, valamint 1959 és 1965 között a Győri Felsőfokú Tanítóképző vezető tanára. 1965-ben a Bajai Felsőfokú Tanítóképző igazgatója lett, ezt a tisztét 1968-ig látta el. A  szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Magyar Irodalom Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanára, később a főiskola főigazgatója 1968 és 1975 között.
A 19–20. századi és kortárs magyar írók (többek között:  Arany János,  Gárdonyi Géza, Juhász Gyula,  Kaffka Margit, Németh László) pedagógiai nézeteinek vizsgálatával, a két világháború közötti magyar pedagógusok helyzetével, Győr irodalmi emlékeivel és a magyarországi  gyermek- és ifjúsági irodalom történetével foglalkozott.
Több népszerűsítő és ifjúsági művet írt a 20. századi magyar írók munkásságáról. Pedagógiai szakfolyóiratokban, főiskolai közleményekben közölt tanulmányokat 19. és 20. századi magyar írókról.
1973-ban megkapta a Munka Érdemrend ezüstfokozatát. 1979-ben a Haza Szolgálatáért Érdemrend arany fokozatával tüntették ki.
Főbb művei: Arany János a katedrán (monográfia), 1957; Gárdonyi, a néptanító, 1962; Petőfi Sándor és a győri Hazánk, 1962; Robot és szolgálat. Gárdonyi Géza Győrött (monográfia), 1965; Gyermek- és ifjúsági irodalom. Szöveggyűjtemény a tanítóképző intézetek számára (összeállítás), 1966; Legkedvesebb íróim. Íróportrék gyermekeknek, 1971; Magyar írók pedagógiai nézetei, 1976; Hiszek az emberben. Móráról fiataloknak, 1976.
Szegeden hunyt el.

református lelkész, tanár, építészettörténész.

Édesapja is lelkész volt, fia végül a teológusi pályát választotta, noha ígéretes versenysportkarrier is várta.

1954-ben a komáromi gimnáziumban érettségizett. 1954–1959 között Prágában, a Károly Egyetemen teológiát tanult. A diploma megszerzését követően 1960-ban Rimaszombatba került, ahol a Zsinati Elnökség sajtótitkára lett, közben segédlelkészként különböző gömöri gyülekezetekben (Szalóc, Vígtelke, Hanva, Runya, Lénártfalva, Csíz) szolgált.

1971–1985 között Rozsnyón működött és ebben az időben a betléri és a krasznahorkaváraljai Andrássy könyvtárat is rendezte és közreműködött a kastélymúzeum idegenforgalmának fellendítésében.

1975-ben a prágai Cseh Műegyetemen építészettörténeti oklevelet szerzett és Gömör építészeti emlékeinek kutatásaival is foglalkozott. 1988-ban megszerezte a teológia doktora címet. 1994-től a komáromi Calvin János Teológia, majd 2004-től a komáromi Selye János Egyetem Teológiai Karának a tanára. 1996-ban lett a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke. Ezt a tisztséget 2009-ig töltötte be. Barátja és komáromi iskolatársa, Koncsol László írta róla: Emberpróbáló munka volt egy szétzilált, tönkretett egyházkerületet újjáépíteni, gyülekezeti birtokokat visszaperelni, épületeket, templomokat is visszacsikarni, renoválni, iskolákat, menházakat alapítani, a révkomáromi teológiát is beleértve, kapcsolatokat ápolni az öt kontinens református egyházaival; pénzt szerezni a magyarországi és nyugati protestáns segélyszervezetektől mindenre, ami Egyházunk számára halaszthatatlanul szükséges, és utazni, utazni, utazni éjjel és nappal hetven fölött is fáradhatatlanul. Lelkipásztorokat nevelni nagy számban az üres parókiákra, új egyházalkotmányt és új egyházi törvények sokaságát alkotni meg a Zsinattal egyházi parlamentünk elnökeként.

1996-ban jelent meg legfontosabb tudományos munkája, a Gömör vármegye klasszicista építészete, amelyet 2006-ban ismét kiadtak.

2001–2008 között a Magyar Református Egyházak Konzultatív Zsinatának elnöke volt.

2014-ben jelent meg Hűség c. önéletrajzi kötete.

Evangélikus lelkész, teológus, egyetemi oktató. Iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, 1974-ben a pozsonyi Comenius Egyetem Teológiai Karán folytatta, és a lipcsei egyetemen szerzett teológusi oklevelet. Bakabányán (Pukanec), Gútán volt ev. lelkipásztor, jelenleg Somorján él. 2003–2007-ben a Comenius Egyetem Ev. Teológiai Karának dékánja és az Ószövetségi Tanszék vezetője volt. A komáromi Selye János Egyetem Ref. Teológiai Karának is tanszékvezető tanára. Kutatási területe az ószövetségi teológia. Vezetése alatt készült el az Ószövetség ökumenikus szlovák fordítása. Tudományos dolgozatai szlovákiai, magyarországi és egyéb külföldi folyóiratokban jelennek meg. Több egyetemi tankönyv, jegyzet szerzője. 2008-ban a szímői önkormányzat Jedlik Ányos-díjával tüntették ki.