Rozsnyó

jezsuita pap, egyetemi tanár, rozsnyói kanonok

Számos műve közül talán a legfontosabb a Nagyszombatban és Bécsben 1754–1764 között kiadott többkötetes Institutiones Logicae et Metaphisicae. Fizikai és földrajzi témájú művet is írt. A fizikáról írt egyetemi tankönyve, amely korszerűen foglalja össze a 18. sz. közepének ismereteit, hazai viszonylatban az első ilyen munkák egyike volt. Jelentős vizsgálatokat folytatott a biológia területén is.

1733. október 14-én Trencsénben lett a Jézus Társaság tagja. 1735-ben Gyöngyösön grammatikát tanított. 1736–1739-ben a Nagyszombati Egyetemen bölcsészetet, logikát, fizikát, metafizikát tanult. Egyik mestere Kéri Borgia Ferenc (1702–1768) csillagász, matematikus volt. 1739-től néhány évig Szakolcán, Egerben tanított, majd visszakerült Nagyszombatba, ahol elvégezte a négyéves teológiai kart is. 1745–1747-ben Besztercebányán és Nagyváradon tanított, majd ismét Nagyszombatba került, ahol 1748–1749-ben az egyetem etikai tanszékén oktatott. A jezsuita rend megbízásából 1750-ben a bécsi egyetemen logikát adott elő, de hamarosan ismét a nagyszombati, egyetemen logikát, fizikát és matematikát tanított. 1757-ben a teológiai kar egyháztörténeti tanárává nevezték ki és ettől kezdve bölcseletet és teológiát oktatott. 1771-ben lett a Nagyszombati Egyetem rektora, ezt a tisztségét azonban csak 1773-ig tölthette be, miután a jezsuita rendet XIV. Kelemen pápa feloszlatta. Jaszlinszky később Rozsnyón lett kanonok és a városban hunyt el.

Főbb művei: Törvény rend, mely Magyar- és ahhoz tartozó országok törvény és itélő székeinek szabatott (Kassa, 1789); Könyörgő levél, melyet segedelemnyújtás végett nyújtott a váczi siketnémák nevelőházának nevében a segedelem beszedő (Kassa, 1802); A magyar nemzethez (Nagyszombat, 1806); Előre bocsátott elmélkedései a magyar nyelvet tárgyazó s a M. Kurir által kihirdetett jutalomkérdéseknek fontosabban lehető megfelelésére (Nagyszombat, 1807)

tanár, egyháztörténész, szerkesztő. Tanulmányait Osgyánban, Rozsnyón, Késmárkon, Szarvason végül Sárospatakon végezte. Főhadnagyként harcolt az 1848/49-es magyar szabadságharcban. Tanári pályára lépett, Rozsnyón, majd Budapesten oktatott – itt hunyt el 1899-ben. Pedagógiai műveket és tankönyveket írt. F. m.: Történeti életrajzok, Magyar királyok és vezérek arcképcsarnoka, A magyarországi protestáns egyház története.

orvos, a magyarországi ortopédia egyik elindítója. Tanulmányait Osgyánban, Rozsnyón és Lőcsén végezte. Főhadnagyként harcolt az 1848/49-es szabadságharcban. Ezt követően Pestre ment, ahol sebésztudori és szülészmesteri oklevelet szerzett. A magyar ortopédia megalapítója, a gyógytorna magyarországi kezdeményezője volt, sebészeti és ortopédiai magángyógyintézetet nyitott, melyet később az első budapesti vízgyógyintézettel bővített. Budapesten hunyt el 1904-ben. F.m.: Növénytan, vagy a növénygyűjtésnek és növényszárításnak egyszerű módja, Házi gyógytestgyakorlat, Gyakorlati testegyenészet.

Rozsnyón végezte középiskolai tanulmányait a premontrei gimnáziumban (1858), Jászón teológiát hallgatott és belépett a premontrei kanonokrendbe, a tanári vizsgát Pesten tette le.
1861–1865-ben Nagyváradon, 1865–1898 között a kassai főgimnáziumban természettant és mennyiségtant tanított, 1892-től mint igazgató. 1875–1898 között a kassai királyi jogakadémián is előadott bölcseleti enciklopédiát. 1898-tól haláláig a kassai királyi konviktus igazgatója volt.
A Felső-magyarországi Múzeum egyik alapítója, 1872–1892 között titkára, majd 1900-ig elnöke volt. Az intézmény számára gyűjtést is szervezett (34 000 forint gyűlt össze). A Kazinczy Kör alapító–elnöke volt.
Egyházi, pedagógiai és művelődéstörténeti tanulmányokat, nekrológokat írt. Tehetséges zenész volt, fiatalabb korában a kassai dóm zenekarának csellósa volt.
Főbb művei: Művészeti ipar, 1888.

Nyelvész, tanár, néprajzkutató. Rozsnyón érettségizett, majd a pozsonyi Comenius Egyetemen szlovák nyelvészetet és filozófiát tanult. 1937-ben doktori címet szerzett, ezután évekig a pozsonyi magyar gimnázium tanára volt. 1937-től a Šafárik Tudós Társaság nyelvtudományi szekciója mellett működő magyar bizottság vezetőjeként a szlovákiai magyar nyelvjárások gyűjtését irányította. 1943–1946 között az SZTA kutatója. Jozef Orlovskýval közösen megírta az első szlovák nyelvű strukturalista grammatikát (Gramatika jazyka slovenského, 1946). 1946-ban magyar nemzetisége miatt elbocsátották állásából. 1947-ben bekapcsolódott a Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség munkájába. 1949-ben letartóztatták, és a jáchymovi munkatáborba nyolc évi kényszermunkára ítélték. 1955-ben elnöki amnesztiával szabadult. 1955 és 1958 között a Rozsnyói Bányászati Múzeum igazgatója, 1958-tól pozsonyi munkahelyeken egy ideig fizikai munkás, majd a munkatáborban szerzett súlyos betegsége miatt visszaköltözött Rozsnyóra. Utolsó éveiben ismét nyelvészeti kutatásokat folytatott. Érintőlegesen a szlovákiai magyarok néprajzával is foglalkozott. 1942–43-ban több száz szociofotót készített Zoborvidék falvairól.

református lelkész, tanár, építészettörténész.

Édesapja is lelkész volt, fia végül a teológusi pályát választotta, noha ígéretes versenysportkarrier is várta.

1954-ben a komáromi gimnáziumban érettségizett. 1954–1959 között Prágában, a Károly Egyetemen teológiát tanult. A diploma megszerzését követően 1960-ban Rimaszombatba került, ahol a Zsinati Elnökség sajtótitkára lett, közben segédlelkészként különböző gömöri gyülekezetekben (Szalóc, Vígtelke, Hanva, Runya, Lénártfalva, Csíz) szolgált.

1971–1985 között Rozsnyón működött és ebben az időben a betléri és a krasznahorkaváraljai Andrássy könyvtárat is rendezte és közreműködött a kastélymúzeum idegenforgalmának fellendítésében.

1975-ben a prágai Cseh Műegyetemen építészettörténeti oklevelet szerzett és Gömör építészeti emlékeinek kutatásaival is foglalkozott. 1988-ban megszerezte a teológia doktora címet. 1994-től a komáromi Calvin János Teológia, majd 2004-től a komáromi Selye János Egyetem Teológiai Karának a tanára. 1996-ban lett a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke. Ezt a tisztséget 2009-ig töltötte be. Barátja és komáromi iskolatársa, Koncsol László írta róla: Emberpróbáló munka volt egy szétzilált, tönkretett egyházkerületet újjáépíteni, gyülekezeti birtokokat visszaperelni, épületeket, templomokat is visszacsikarni, renoválni, iskolákat, menházakat alapítani, a révkomáromi teológiát is beleértve, kapcsolatokat ápolni az öt kontinens református egyházaival; pénzt szerezni a magyarországi és nyugati protestáns segélyszervezetektől mindenre, ami Egyházunk számára halaszthatatlanul szükséges, és utazni, utazni, utazni éjjel és nappal hetven fölött is fáradhatatlanul. Lelkipásztorokat nevelni nagy számban az üres parókiákra, új egyházalkotmányt és új egyházi törvények sokaságát alkotni meg a Zsinattal egyházi parlamentünk elnökeként.

1996-ban jelent meg legfontosabb tudományos munkája, a Gömör vármegye klasszicista építészete, amelyet 2006-ban ismét kiadtak.

2001–2008 között a Magyar Református Egyházak Konzultatív Zsinatának elnöke volt.

2014-ben jelent meg Hűség c. önéletrajzi kötete.

mesemondó, rendező, bábjátékos. 1993-tól a Kecskeméti Ciróka Bábszínház ügyvezető igazgatója, 1997-ben Rozsnyón alapított Meseszínházat, 2003-tól a Kassai Bábszínház rendezője. A Palóc Mesemondó mozgalom egyik megálmodója és szakmai gondozója.